Komplementer kölcsönhatások a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett FIKSZ-kiállításon
A művészettörténetben jól körülhatárolható vonalat húzunk a klasszikus művészet és a modern művészet között. Nem időbeli vagy kulturális átalakulások állnak ennek hátterében, hanem a valóság és a valóság megjelenítése közötti viszonyról kialakított felfogásunk megváltozása. Az átmenet akkor vette kezdetét, amikor a világunkról alkotott szemléletmódunk és a látvány világáról szerzett benyomásaink között ez utóbbi oldalára billent el a mérleg nyelve. Fogalmazzunk csak egyszerűbben: amikor a művészetben valaminek a képe már fontosabbá vált, mint maga az a valami. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ebben a változásban a szellem vagy a természetfeletti kibontakozása érhető tetten, gyorsan megmondom a valódi okot: a festékes tubus feltalálása. Ez valamikor a 19. század közepén következett be, és onnantól kezdve az formálta szemléletünket, hogy a színek ott vannak a zsebünkben, a színeket magunkkal vihetjük, a színek dolgok, amelyek nem eszközök a különböző dolgok képének rögzítésére, hanem a világ önálló létjogosultsággal rendelkező objektumai.
„a szín univerzális nyelven szólal meg”
A színek objektivitása
A többi – ahogy mondani szokás – már történelem, pontosabban a modern művészet története. Az impresszionizmus felfedezi, hogy a körülöttünk lévő világ látványa kis színobjektumok összeadódásából jön létre, ami egyenes utat jelent az absztrakt művészethez, amely már a bennünk lévő világ látványát is képes megteremteni pusztán a színek objektív természete által. A szín letaszítja többezer éves trónjáról az ábrázoló művészetet, mert elég önmaga számára, hogy lábjegyzet vagy interpretáció nélkül is képes legyen betölteni szerepét a vizuális kommunikációban. Természetesen ez nem magától értetődő tény, hisz ugyanolyan ok-okozati láncolat végeredménye a színekkel folytatott kommunikáció, mint a történetmesélésben a jelentéssel bíró alkotórészek logikus összekapcsolása.
Amikor tehát egy anyagtalan minőség ennyire kifejező hatást gyakorol az anyagi minőségbe determinált világra, akkor fel kell tennünk a kérdést, hogy a szín mint jel, hogyan és milyen körülmények között nyeri el jelentését. A szín annak köszönheti diadalát, hogy univerzális nyelven szólal meg, amelynek törvényszerűségeit az emberi psziché és a fizikai világ törvényszerűségei határozzák meg.
Tárgyalkotás és tárgynélküli művészet
A ma nyíló kiállítás középpontjában a szín jelentésének explicit megnyilvánulása áll. Nem abban a teoretikus megközelítésben, ahogyan a színelmélet kutatói a fény frekvenciáját, az elnyelődés és visszaverődés jelenségét, a prizmatörést vagy a színeloszlás arányait vizsgálják laboratóriumi körülmények között, hanem gyakorlati értelemben, ahogyan a tárgyalkotók szándékos színválasztással kommunikálnak a körülöttünk lévő használati tárgyakon keresztül. Nagyon tudatos címválasztás volt a kurátor, Alt Andrea részéről, hogy ha már kiállításon akarja bemutatni a funkcióval rendelkező tárgyakat, akkor kifejezésre juttassa azt a kettősséget, amely fennáll a kiállítási tárgy és a használati tárgy, a képzőművészet és az iparművészet, vagyis maga a művészet és a tárgyalkotás, az esztétika és a funkció között.
Komplementer kölcsönhatások – hangzik a cím mottója –, amely a színek ürügyén definiálja nemcsak a kiállítás tematikáját, de a FIKSZ, azaz a Független Iparművészeti Szalon programját is. A hangsúly az iparművészeten van, amelynek jelentése a tárgyak nélkül értelmetlen lenne. Ezzel ellentétben a Színre szín kiállítási főcím annak a modern művészeti törekvésnek a jelmondata, hogy tisztítsuk meg a formát, és adjuk vissza a szín szellemi lényegét, hogy megszabadítsuk a színeket a tárgyi világ kötöttségeitől. A Színre szín – komplementer kölcsönhatások cím a Független Iparművészeti Szalon kontextusában tehát a tárgyalkotásban megmutatkozó tárgynélküli művészetet jelenti.
Iparművészet: termék és műalkotás
Azért tartom fontosnak ezt hangsúlyozni, mert maximálisan osztom a kurátor abbéli meggyőződését, hogy az iparművészet nemcsak hogy élő műfaj, hanem jelen korunkban talán az egyetlen vizuális alkotóművészeti forma, amely komplementerpárban juttatja kifejezésre a környezetre hatást gyakorló materiális igényünket és a környezet ránk irányuló hatásgyakorlásától megszabadulni vágyó immateriális igényünket. A jó iparművészeti tárgyat is ez a komplementer jellemzi: befér a piac kategóriájába is mint termék, és befér a kiállítás kategóriájába is mint műalkotás. Ha csak az egyik feltételnek felel meg, nem iparművészeti tárgy, de ugyanígy, ha mindig csak az egyik kategóriát kínálja a környezet, akkor sem iparművészeti tárgy. A FIKSZ háromnapos szalonja e komplementer kölcsönhatások harmóniája, az ellentétek kiegyenlítődése, amely ma az iparművészetben megvalósulhat.
„tárgyalkotásban megmutatkozó tárgynélküli művészet”
Én most csak a kiállításhoz kapcsolódóan szeretnék a figyelmükbe ajánlani néhány gondolatot, amelyek hozzájárulhatnak a színek kontextusának értelmezéséhez az iparművészeti tárgyak konkrét megjelenésében. Egy-egy kiállított tárgy egyfelől szűkebb összefüggésben része az alkotó termékkészletének, másfelől szélesebb perspektívában része a Komplementer kölcsönhatások című csoportos seregszemle kurátori koncepciójának.
A színelmélet pszichológiai törvényei
Ha a tágabb horizontra tekintek, azt mondhatom, hogy a kiállított munkák konzisztensen illusztrálják a színelmélet pszichológiai törvényeit. A látogatónak szerencséje van, amiért ilyen nagyságrendben egy didaktikus modellen szemlélheti, hogy a szín mennyire hatásos eszközt jelent az alkotó kezében, amikor az anyagok, a formák és az arányok fizikai egyensúlyteremtő alkotóelemei mellett a szín metafizikai tényezője is részévé válik a kompozíciónak. Igen, kompozíciót mondok, nem ruhát, fülbevalót vagy tálat, ugyanis arra szeretném kérni Önöket, hogy a színelmélet törvényszerűségeinek az érvényesülését állítsuk mércének, ha már az esztétikai kvalitás áll a tárgyakról alkotott értékítéletünk középpontjában.
Színhatások és kontrasztok
Egy-egy tárgy harmonikus vizuális megjelenése az összehasonlítás révén keletkezik az elménkben. Az összehasonlítás alapja az érzékelés, amelynek működését a fizikai szabályok határozzák meg. Amikor tehát a látószervünk regisztrálja a különbözőségeket a látványban, az elme a másodperc töredéke alatt döntésre jut abban, hogy a lehetséges vizuális tartomány skáláján hol helyezkedik el a jelenség, amelyet az egyszerűség kedvéért, nevezzünk csak színhatásnak. A színhatások szélsőértékeit kontrasztoknak hívjuk, amelyeket hét kategóriába rendezve az összes lehetséges összehasonlítás leírására használhatunk. Ezek a következők: minőségi, mennyiségi, szimultán, magábanvaló, fény–árnyék, hideg–meleg és komplementer. És meg is érkeztünk a jelen kiállítás koncepcióját meghatározó színhatáshoz. Mind közül a komplementerkontraszt az, amelyet objektív fizikai és fiziológiai törvények determinálnak, ezért is ez a legfontosabb a színelméletben.
A komplementer színek egyensúlyi állapota
De mit is nevezünk komplementernek? Ha két szín keveréséből semleges szürke állítható elő, akkor azt a színpárt hívjuk komplementernek. A színekkel kifejezhető harmónia tehát nem a személyes ízlés függvénye, ahogy a hangok egymás mellé rendezése sem szubjektív az összhangzattanban. Az egyensúly akkor és csak akkor áll fenn, ha két olyan színt keverünk össze, amelyek mindig ugyanazt a semleges szürkét eredményezik. Ez a törvény igaz fizikai értelemben, amikor festékek keverésével tudjuk ellenőrizni a kontrasztok harmóniáját, és igaz fiziológiai értelemben, amikor két egymás mellé rendelt szín érzékelése tökéletes egyensúlyt teremt a szemben. Ez utóbbi jelenséggel találkozunk mi, kiállításlátogatók, amikor nem mi kevergetjük ki a színeket a festékes tubusból, hanem benyomásainkra hagyatkozunk a színek látványának összehasonlítása nyomán. Ez a benyomás sem szubjektív, mert a vizuális érzékelés állítja fel a mércét, amelyhez viszonyít az elménk. Szemünk ugyanis megköveteli egy adott szín komplementer-kiegészítését, amelyet, ha nem kap meg ténylegesen a látványban, létrehozza önmaga az elmében. Ha ránézünk egy zöld színfelületre, majd behunyjuk a szemünket, vagy egy üres fehér falfelületre tekintünk, egy vörös foltot hív életre az agyunk. Az elménk ugyanis tudja, hogy mi annak a színnek a komplementere, és nem tud nem egyensúlyi állapotot generálni. Miről van tehát szó? Ha az alkotó pont azt a két színt rendeli egymás mellé, amelyekkel az agyunk automatikusan kiegészíti a színpárokat, akkor megteremtődik a totális egyensúly, a teljes harmónia a színek észlelésében.
„szemünk megköveteli egy adott szín komplementer-kiegészítését”
Színek és egyéb minőségek harmóniája
Ha csak az úgynevezett tiszta színeket vesszük, akkor ezeket a komplementer színpárokat találjuk: sárga és ibolya, narancs és kék, vörös és zöld. Amikor körbetekintenek a kiállításon, túlnyomórészt ilyen színkompozíciókat láthatnak egy-egy tárgyon megelevenedni. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy tematikus válogatás eredménye, és a színeken kívül még számos egyéb minőség is közrejátszik esztétikai értékítéletünk kialakításában. Nem ejtettünk szót most az anyagokról, a textúrákról, a formákról, a technikákról és a technológiákról, nem is beszélve szimbólumokról, funkcióról és gazdasági kérdésekről, mert ezek mind-mind relációs viszonyban vannak azzal a döntéssel, hogy a tudatosan megválasztott színekkel a tervezőművész felerősíteni vagy tompítani szeretné a többi minőséget. Csak egy klasszikus példát mondok: ha a tárgy funkcióját tekintve nem lehet más, mint szögletes és lekerekített részek aránytalan összekapcsolása, akkor az egyes elemek komplementer színeinek megválasztásával a jó dizájner egy harmonikus összkép benyomását képes elérni a tudatalattinkban. És vice versa. Ha a tárgy funkcióját tekintve annyi szimmetriatengelyt tartalmaz, amely már-már kiragadja az organikus világ dimenziójából, éppen a színek tudatosan megválasztott diszharmóniája állítja vissza a dolgok természetes rendjét.
Színpárok és befogadói élmény
Az iparművészeti alkotásokban a tárgynélküli művészet és a harmónia törvényeinek tudatos gyakorlása azt eredményezi, hogy egy univerzális interpretátor is megszólal a fejünkben. Amit pedig ezek a komplementer színpárok elmondanak, az éppen a befogadói élményünk kialakításában játszik szerepet. Minden a nézőpontunktól függ. Tekintsenek egy kék felületre az anyagi világ felől, és passzívnak fogják látni, ami befelé fordulásra késztet, ellenben a szellemi világ felől nézve aktív hatást vált ki, ami a megfoghatatlan felé nyit teret. A komplementer színpárok továbbá egy történetet is elmesélnek, pusztán fizikai és fiziológiai tulajdonságaik szerint. Sárga és ibolya: a sárga fénnyel teli tudás, az ibolya sötét, érzelmes jámborság. Kék és narancs: a kék az alázatos hit, a narancs a büszke öntudat. Vörös és zöld: a vörös materiális erő, a zöld együttérzés.
Kézzelfogható és absztrakt
A színek és színkontrasztok asszociációk sokaságát ébresztik bennünk, egyszer tudatos, máskor tudatalatti elmeműködés kapuit kitárva. Az iparművészeti tárgyak a környezetkultúránk alakításához járulnak hozzá, éppen ezért a különböző műfajok és szakmák művelőinek kiemelt felelőssége van abban, hogy a tárgytervezésben és a tárgyalkotásban a tárgynélküli művészet rejtett dimenzióinak is tudatosan szerezzenek érvényt. A Független Iparművészeti Szalon szervezésében megvalósuló kiállítás e tudatosan átgondolt program eredménye. A kézzelfogható és az absztrakt egyszerre ölt formát a mai eseményen, így ki-ki megtalálhatja azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek mintegy komplementerként egészítik ki az egyéni harmónia megteremtésére irányuló törekvéseket.
Elhangzott 2025. szeptember 12-én, a kiállítás megnyitóján.
Keppel Márton
művészettörténész, főszerkesztő
Főcím kép:
Regős Anna / Palmetta Collection: Futurismo-kollekció; jacquard; 65% len, 45% pamut; 2009 (Fotó: Regős Benedek)
Fotók:
- Kontur Réka: Narancs-kék csepp alakú fülbevaló; vágott technika; bőr; 2025 (Fotó: Kontur Réka)
- Kontur Réka: Piros-zöld csepp alakú fülbevaló; vágott technika; bőr; 2025 (Fotó: Kontur Réka)
- Gera Noémi: Lángoló sóvárgás – gyűrű; öntés, forrasztás, csomózás; sterling ezüst, fémszálas fonal, sodronydrót, 8×8×13 cm; 2023 (Fotó: Gera Noémi)
- Varga Bernadett: Gyöngyhorgolással készült karkötők; gyöngyhorgolás; üveggyöngy; 18 cm; 2025 (Fotó: Vörös Réka Virág)
- Edőcs Márta: Fröccsenés – türkiz buborék nyaklánc; fújt, gravírozott üvegbuborékok; üveg, ezüst; 20×20×3,5 cm; 2020 (Fotó: Galambos Eszter)
- Harmati Hedvig: Ramocsaházi tulipánok – takaró kollekció; 100% kötött pamut; 14×20 cm; 2024 (Fotó: Sallai Manó)
- Bojti Szilvia: Színes garbó – 95% viszkóz, 5% elasztán; Szaténvászon lapszoknya – 97% pamut, 3% elasztán; modell: Farkas Laura; 2024 (Fotó: Mészáros Annamária)
- Szarka Flóra: Selyemkendők; batik; 100% hernyóselyem; 55×55 cm; 2025 (Fotó: Szarka Flóra)
- Dereskei Róza: Art Fragile; fusing üveg; 2023 (Fotós: Bognár Bogi)
