A Fabunio dizájnedukációs programja 2025. május 8. és június 28. között
A Magyar Bútor- és Faipari Szövetség (Fabunio) 2022-ben egy pályaorientációs workshopsorozat keretein belül a dizájn hozzáadott értékével ismertette meg vidéki szakképző intézmények tanulóit. A program sikerén felbuzdulva a dizájnedukáció kiszélesítésére, a kortárs hazai dizájntárgyak szakmával és közönséggel való mélyebb megismertetésére törekedtek. Az ambíció ideális megjelenési formájává a kiállítás és az ahhoz kapcsolódó, a bútoripari szakmát az érdeklődőkhöz közelebb hozó események váltak. 2022-ben megrendezték az Ezerszínű fa, majd a rákövetkező évben a Textillel, fával című kiállítást. A Szövetség minden esetben egy-egy aktuális szakmai témát (fenntarthatóság, a kárpitos szakma elhanyagoltsága) dolgoz fel.
A női tervezők szerepe
Az idei tárlatukon az ágazat női szereplőire hívták fel a figyelmet. A Nők, bútorok, kárpitok című kiállítás fókuszába a kortárs női bútort és – rendhagyó módon – lakástextilt is tervező alkotónők kerültek. A kortárs textilmunkák válogatásában a Goldberger Textilipari Gyűjtemény szakmai igazgatóhelyettese, Söptei Eszter, míg a történeti kitekintés összeállításában az intézmény muzeológusa, Varga-Kalló Regina vállalt társkurátori szerepet. A kiállítás az előző tárlatokhoz hasonlóan a tematikán túl az ágazat sokszínűségének bemutatására törekedett.

Minimalista ülőke és az Erzsébet híd ihlette szék
A kiállítás bútorszekciójában a klasszikus formai kialakítást előtérbe helyező tervezést Cserba Anna és Kele Sára bútorai képviselték. Cserba Ray ülőkéje a mindennapi élet igényeire reflektál: visszafogott, lágy, rendkívül finom, minimalista formavilágával bármilyen enteriőrbe beilleszthető darab.

Lenyűgöző dizájnmegoldása a két darabból álló ülőlap egymáshoz való viszonya, amelynek kialakítását a levelek hullása és azok ívelt formája inspirálta. A természet lágyságával szemben Kele Sára Pontum székének formai megoldásait az Erzsébet híd figyelemre méltó mérnöki szerkezete ihlette. A kiállításon megjelent szék egy egész bútorkollekció darabja. A tárgycsoport célja, hogy ne csak alapvető használati funkciókat töltsön be, hanem a felhasználókat, szemlélőket mélyebben is megérintse, és emlékeztessen az emberi kapcsolatok erejére.

Különleges bútorfelületek
A kiállításon megjelentek izgalmas bútorfelületek is. Lébényi Anna (VUUV Works) Ana Maple Marquetry elnevezésű, minimalista formavilágú kabinetszekrényének absztrakt furnérberakása könnyed, természetes: egyszerre hangsúlyozza a fa erezetének lágyságát, miközben éppen annyi vizuális ingert kelt, ami még esztétikai elemként élvezhető, de nem vonja magára a teljes figyelmet, teret biztosítva ezáltal a szabad gondolkodásnak és a kreatív asszociációknak. Ezzel szemben Blahó Borbála Barázda-tárgycsoportjának felületei erőteljesek. A sideboardból és három darab posztamensből álló együttes játékosan vegyíti a légies, felhőszerű formákat a geometrikus mintákkal, így – a tároló funkció mellett – markáns vizuális hatással bír.

Frappáns formai megoldások: szék és dohányzóasztal
A játékos megoldások Barabás Henriett Loop székén is visszaköszöntek. A légies felépítésű, szinterezett szék legjellegzetesebb része a lábpihentető és a főváz kapcsolatának formai megoldása, amelyek egyfajta ördöglakatként csatlakoznak egymáshoz. Az elemek kapcsolódása az ékhatás elvét kihasználva, ponthegesztéssel biztosított. Végeredményként letisztult, mégis frappáns tárgy jött létre.

Hasonlóan karakteres Zsély Csilla asztalos vizsgaremekként készült cseresznyefa dohányzóasztala. A tárgy formavilága egyszerre klasszikus és játékos: az asztal jobb oldalán az alkatrészek egy Z alakú merevítést formálnak, amely stabilitást ad, ugyanakkor vizuális fókuszt is teremt. Az enyhén kifelé döntött lábak könnyedséget kölcsönöznek a bútornak, emellett pedig tudatosan megidézik a mid-century bútorok hangulatát.

Arts and Crafts mozgalom ihlette éjjeliszekrény
Szintén egy klasszikus stílus formavilágából merítkezett Zala Zsófia Otti éjjeliszekrényének tervezésekor. A tárgyat az Arts and Crafts mozgalom inspirálta, melynek alkotásakor a tervező arra törekedett, hogy a hagyományos díszítést kortárs szellemben alkalmazza, valamint nagy figyelmet fordított az igényes részletmegoldásokra. A kőrisfából készült, aszimmetrikus bútortestet kerámialapokkal és -fogóval egészítette ki, melyek a tárgy kézműves jellegét erősítik.
„játékosság, funkcionalitás, fenntarthatóság”
Fenntarthatóság: kisasztalok újrahasznosított raklapokból
A kiállításon – és a tervezők koncepciójában – a játékosság és a funkcionalitás mellett a fenntarthatóság is kiemelt szerepet kapott. Sándor-Dávid Nóra Babái olyan kisasztalok, melyek saját márkájának, az Econor Design identitásának kulcsfontosságú elemei.

Alapanyaguk kézzel esztergált, újrahasznosított, tömbösített hajókonténer raklap, felületkezelésük a wabi-sabi, vagyis a tökéletlenség jegyében, kézimunkával készült, mely láttatja az alkotó ujjlenyomatait is. A bútor alapanyagaként újrahasznosított fának története van, világot járt, néhol ütött-kopott, lyukas, tökéletlen, azonban átformálva, enteriőrbe helyezve jelentős értéket képvisel.
Polcrendszer az ecodesign és a zero waste jegyében
A fenntarthatóság alapját képező ecodesign – zero waste ágát a kiállításon Molnár Dóra Netrix polcrendszere képviselte. A bútor gondosan megtervezett arányaival és visszafogott megjelenésével bármely térben megállja a helyét. A Fészek Részek filozófiáját követve, a gyártás során minimális hulladék keletkezik, illetve a tárgy csavarok, ragasztók és egyéb kötőelemek helyett csapolások segítségével áll össze szintenként rakásolható rendszerré, amely rugalmasan igazodik a tulajdonos változó igényeihez, akár az évek múlásával vagy a költözések okán.

Fiatal bútortervezők: open design
A zero waste és a funkcionalista gondolkodás a legfiatalabb tervezőgenerációra is érvényes. A kiállításon résztvevő egyetemi hallgatók munkái mind a fenntarthatóság jegyében születtek. Szokalopulosz Zoe ForeverNest gyerekágya nem csupán tartós bútordarab, hanem az újszülöttkortól egészen a fiatal felnőttkorig képes a gyermek igényeinek megfelelően átalakulni. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen létrejött mestermunka igazi különlegessége a textilrészek míves kivitelezése. Szintén a felhasználó változó igényeihez és környezetéhez alkalmazkodik Bán Patrícia Bogas lerakókollekciója, mely a Széchenyi István Egyetemen (SZE) készült diplomamunka.

Az open design jegyében kidolgozott projekt célja egy olyan könnyen összeszerelhető bútorcsoport létrehozása volt, melynek darabjait bárki elkészítheti otthon minimális szakértelemmel, barkácsáruházakban beszerezhető alapanyagok felhasználásával. A deszkák egyszerű technológiáját és anyagtakarékos megformálását hangsúlyozza az SZE két mesterszakos hallgatójának kurzusmunkája is. Ábrahám Virág Book Nook és Kürtösi Janka Júlia VINGÅRD többfunkciós padja minimalista, bármilyen enteriőrbe beilleszthető, kortalan esztétikája miatt hosszú ideig használható. Ábrahám a feladat során az ülőfunkció mellett a könyvek esztétikus sorolását, míg Kürtösi a borok szakszerű tárolását helyezte előtérbe.

Bútorszövetek, bútorkárpitok jacquard-technikával
A kiállítás textilszekciójában bemutatott neves tervezők darabjai technológiailag egy-egy bútorkárpittípust is képviseltek. Harmati Hedvig természetes zseníliaszállal díszített bútorszövetében a különböző vastagságú csíkok optikailag kiemelik a szövet háromdimenziós jellegét, és mozgalmassá teszik a felületet. A plüss szöveteket Lőrincz V. Gabi Fakéreg-kollekciója képviselte, mely egyedi tervezésű bútorhoz készült belsőépítészeti megbízással, és raportjának alapja a tervező egy fakérget ábrázoló fotója.

A kiállításon megjelenő legtöbb textil jacquard-technikával készült. Harmati Hedvig, Lőrincz V. Gabi egyedi szövetei mellett Szigeti Szilvia, Pájer Emília, Csíkszentmihályi Réka, valamint Regős Anna munkái is megjelentek. Regős Futurismo-kollekciója 2009-ben, a Futurista kiáltvány századik évfordulója alkalmából készült a Pannonflax Textil Kft. felkérésére. Eredetileg több mint tíz mintaterv készült, melyek a játékos geometria és a kaleidoszkóphatás jegyében születtek, és melyekből végül négy eltérő karakterű minta került gyártásba. A Pannonflax a 2011–12-es párizsi Maison & Objet kiállításon új márkanévvel, az Art in Factory részeként mutatta be a kollekciót.

Időtálló lakástextil-kollekció
A kiállítás kuriózumai voltak a Vereczkey Szilvia textilművész nyomott anyagaiból és Kiss Katalin textilművész szövött anyagaiból álló TUJA lakástextil-kollekció szövött darabjai. Ez a tárgycsoport 1985-ben elnyerte a szombathelyi VII. Ipari Textilművészeti Biennálé fődíját, valamint a Művelődési Minisztérium különdíját. Az együttes a maga korában egyszerűségével, letisztultságával és a főként természetes alapanyagok alkalmazásával aratott sikert.
Koós Daniella
formatervező, kurátor
Főcím kép:
Szigeti Szilvia: Retro, Firka virág; jacquard; gyártó: ASTE Hungária Kft.; 2020-as évek (Fotó: Réthey-Prikkel Tamás)






