Cikksorozatunkban a legkiemelkedőbb kortárs alkotóművésznők beszélgetnek életútjukról, alkotói szerepeikről és jövőképükről. A sorozat első interjújában Edőcs Márta üvegművész nem mindennapi szakmai életútjába, nyitott, bátor és inspiratív gondolkodásába tekinthet be az olvasó.
A kortárs üvegművészetben elfoglalt helye többrétű: autonóm és építészeti munkái mellett ékszerei világszerte ismertek, a hazai szakma pedig sokat köszönhet üzleti és oktatói szerepvállalásának is. Hogy kezdődött mindez?
Korán, 14 éves korom körül tudatosult bennem, hogy művészettel szeretnék foglalkozni. Minden érdekelt, ami a textillel kapcsolatos. Farsang Sándor és Hefter László győri szakkörét látogatva készültem az iparművész pályára. Nagy csalódás volt, mikor négy év felkészülés után nem sikerült a felvételim, a második próbálkozás után viszont már úgy gondoltam, hogy dolgozni szeretnék.
A textil iránti elköteleződés után, hogy került képbe az üveg?
Egy németországi Tiffany-kiállítás spontán megtekintése vezetett el az üveghez, ami teljesen lenyűgözött. Tudtam, hogy a továbbiakban ezzel az anyaggal szeretnék foglalkozni. Hazatérve rövid időn belül elsajátítottam az alapokat. Akkoriban nem lehetett Magyarországon színes üveg alapanyagot kapni, ablaküvegből tudtam dolgozni. Viszonylag korán, 20 évesen, a rendszerváltás előtt már vállalkozóvá váltam. Ahogy a lehetőségeim engedték, felszereltem a műhelyemet, és az ólomüvegezés felé fordulva elindultam az alkotói pályámon. Németországból hoztam be a színes üvegeket a munkámhoz, és ha már magamnak hoztam, hoztam másoknak is…
Jó nagy merészség és nyitottság kellett ezeknek a lépéseknek a megtételéhez.
Igaz, hogy nem voltak egyszerűek a körülmények: nem volt anyagválaszték és hitel, a feltételeket nehéz volt megteremteni, azonban céllal és szorgalommal, mégis könnyebb volt elindulni. Abban az időben hiány volt mindenből, kis kreativitással mindent el lehetett adni, mert annyira nem volt még konkurenciája a terezett tárgyaknak. Úgy gondolom, hogy az én nagy szerencsém az volt, hogy könnyen tanultam nyelveket, sokat utaztam és sok barátom lett. Amit tizenévesként a könyvtárban megtalálható külföldi magazinokban, majd később utazásaim során láttam, nagyon inspirálóan hatott rám.
Az üzleti lehetőséget felismerve vált kereskedővé is?
Nem a pénz motivált: szerettem volna, ha van egy hely, ahol elérhetőek színes üvegek, eszközök, hozzá lehet férni információhoz. A fusing technikával is egy utazás során ismerkedtem meg, és sok egyéb lehetőséget köszönhetek korán indult vállalkozásomnak.
1994-ben lehetőségem nyílt, hogy részt vegyek egy teljes mértékben a mentoráltakra szabott amerikai ösztöndíjprogramban, amelyet fejlődő országok fiatal vállalkozói számára hirdettek meg. Egy intenzív hónapot töltöttem az Egyesült Államokban. A művészstúdióktól a szakvásáron át a nagy üveggyárakig mindenhol megfordultam, kapcsolatokat építhettem és dolgozhattam. A kint megtapasztalt technológiai fejlettség mellett a munkakultúra és a nyitottság nagy hatást gyakorolt rám. Az ottani kollégák a problémákat is máshogy kezelték, azok nem megfogalmazandó akadályként jelentek meg, hanem megoldandó feladatként. Ez a szemlélet a hazaitól eltért, nekem nagy lendületet adott. Az ott töltött idő tapasztalatait nem csak saját alkotói folyamatomba szerettem volna beépíteni, át is szerettem volna adni.
Tapasztalatainak átadása, a tanítás fontos az életében.
Amikor elkezdtem workshopokat tartani, az volt a fontos számomra, hogy a technikai tudás elérhető legyen, kevésbé az, hogy én magam tanítsak. Ma már szívesebben foglalkozom olyanokkal, akik az én szemléletemet és tudásomat új utakat, lehetőségeket adó eszközként használják. A tanításban azt is szeretem, hogy a felkészülés a saját munkámat is előmozdítja, a közös gondolkodás pedig roppant inspiráló tud lenni.
Sokaknak tanára, mentora lett – van, akire Ön is mentorként tekint?
Hefter Lászlóra mindenképpen, a nála tapasztalt maximalizmus, a finom hozzáértés és az egész alkotói szemlélet átadása meghatározó iránymutatást jelentett. De említhetném Linda Ethiert, Emma Vargát, Giles Bettisont vagy Narcissus Quagliátát is és nem utolsó sorban Kristina Logan barátnőmet – az ő meghívására jutottam ki Corningba –, aki szintén sokat hozzátett az alkotói munkásságomhoz. Nem klasszikus mentorság, azonban ide tartozik, hogy néhány évvel ezelőtt meghívtam műhelyembe pár tervező kolléganőt egy közös workshopra (Gera Noémi, Király Fanni, Majoros Kata, Karsai Zsófi, Bráda Judit). A hosszú hétvégi alkotás és beszélgetések nemcsak hatottak rám, de olyan jól sikerültek, hogy a közös kiállítások mellett azóta is töltünk együtt időt, akár egymás műhelyében is.
Volt benne szándék, hogy csak nők legyenek Ön körül az említett alkalommal? Különösen érdekes nekem, hogy akiket meghívott, mind finoman alkotó, érzékeny művészek.
Igen, volt. Egy adott életszakaszban egyedül éreztem magam és kíváncsi voltam rá, hogy azok a női alkotók, akikkel azonosulni tudok, hogy élik meg a helyzeteket, milyen problémáik vannak, mik az aggodalmaik. Kiderült, hogy nagyon hasonló gondokkal küzdünk.
Miként befolyásolja munkáját, hogy nőként iparművész?
Nem hiszem, hogy sok különbség lenne férfi és női alkotók között. A munkámat nagyban meghatározza az érzékenység. Tudom, hogy vannak férfiak, akik képesek hasonló érzékenységre, de gondolom, ránk, nőkre ez jobban jellemző. Soha nem éreztem, hogy női tervezőként nehézségeim lettek volna. Pályám kezdetén a rendszerváltás után voltunk: kinyílt a világ, talpraesett voltam, utaztam, megláttam lehetőségeket és éltem velük. De rengeteget dolgoztam is, hosszú éveken keresztül folyamatosan építkeztem. Hátrányként éltem meg azt, hogy vidéki alkotó vagyok, a távolság nehezítette a szakmában való jelenlétet.
Emlékszem arra az időszakra, a 2010-es évek elején, amikor feltűnt a szakmai közegben, pedig addigra már komoly munkásság állt a háta mögött.
Az én utam abban más, hogy másként indult: nem végeztem művészeti egyetemet, amely „automatikus” kezdése az alkotóművészi pályának, és ezért talán hosszabb idő volt, míg elfogadtak tervezőként. A vállalkozásom építése és gyermekeim mellett nehezen találtam időt alkotni, s a független művészeti utamat elkezdeni. Már a kilencvenes évek végétől készítettem üvegtárgyakat galériákba, de amikor már volt időm és terem arra, hogy kísérletezzek, akkor kezdtek a rám jellemző munkák kikerülni a műhelyemből. Egyre fontosabbá vált számomra, hogy önazonos tárgyakat hozzak létre, ez már ebben az említett időszakban volt. Az, ami már teljes mértékben az én világom, és amire nemzetközi szinten is odafigyeltek, ekkor alakult ki.
Visszatérve a női alkotói létre, Ön szerint a nők által gyakorolt iparművészet el tud különülni az iparművészet fő sodrától, mint ahogy erre a különbségtételre a képzőművészetben van tendencia?
Tudatosan nem gondolkoztam rajta soha, hogy lenne külön női iparművészet. A tárgy az tárgy, nem lényeges, hogy nő vagy férfi hozta létre, de változik az idő, az embereket egyre jobban érdekli a munkák mögötti történet. Most, hogy erről beszélgetünk, tudatosodik, hogy kódolva van a nők gondoskodása, érzékenysége, de ez nem volt tudatos a munkámban. Ami tudatosan női számomra, az a nőkkel való közös munka, hozzájuk való kapcsolódás, kötődés, amelyben benne van, hogy kíváncsiak vagyunk, támogatjuk, inspiráljuk egymást. Együtt erősebbek vagyunk, jobban látszunk, messzebbre jut a hangunk. Engem ez előbbre vitt.
Ez a női együtt gondolkodás is nyitás volt az olvasatomban, Amerikához képest mit adott?
Amerika látásmódot, technikát és szabadságot adott. A női tervezőkkel való együtt alkotás pedig több tartalmat. Saját tárgyaim korábban építészjellegűek, minimalisták, tervezettek voltak. Emellett készítettem elemeket, amelyek technikailag érdekeltek, de addig nem gondoltam, hogy kapcsolódhatnak a munkáimhoz. A közös gondolkodás hatására a fiókból előkerültek olyan érdekes kezdemények, melyek alkatrészekké váltak, s amiket integráltam a munkáimba. A női együttléttel a kísérletek emocionálisabbá váltak.
Mi az az út, amely jelenleg a legizgalmasabb az Ön számára?
Az idei MAD About Jewelry kiállításra készülök, amelyet májusban rendeznek meg New Yorkban, 50 nemzetközi ékszertervező részvételével. Üvegesnek tartom magam, ékszereket először saját magamnak készítettem, aztán ebben kaptam lehetőséget, de máig játéknak fogom fel. Az ékszerekben az a szép, hogy hamar megtalálják a helyüket, és öröm, hogy viselik az emberek, s hogy kapcsolódásokat, beszélgetéseket kezdeményeznek. Az üvegpanelek nagyobb szakmai kihívás jelentenek, a MAD Múzeum kiállításától eltekintve most abban látom a nagyobb fejlődési lehetőséget.
Az alkotói kedvét befolyásolja az eladás vagy a világ változásának jelenlegi folyamatai?
Az alkotás nem függ az eladástól. A világ változása a tartalomra hathat és gazdaságilag befolyásolhatja technikai lehetőségeinket. Változnak a kommunikációs csatornák, és hogy az emberek hol találják meg a tárgyakat. Egy-egy kiállítás ideális tér a tárgyak bemutatására, de tudatosan foglalkozom vele, hogy a munkáim enteriőrökbe, közösségi és lakóterekbe kerüljenek. Olyan tárgyakat tervezek, amelyek hatnak a térre, különböző fényviszonyoktól függően más és más látványt nyújtanak. Számomra jelentős szempont a fenntarthatóság is.
Koós Daniella
formatervező, egyetemi docens
Fotók:
- Floral buborék gyűrű; fújt üveg ezüsttel kombinálva; 5 x 3 x 2,5 cm, 2018 (Fotó: Galambos Eszter)
- Füge gyűrű; fújt, hidegen megmunkált üveg ezüsttel kombinálva; 6 x 2,5 x 2,5 cm, 2018 (Fotó: Galambos Eszter)
- Elengedlek nyakék; fújt, csiszolt üveg ezüsttel kombinálva; 12 x 4 x 40 cm, 2018 (Fotó: Galambos Eszter)
- Elengedlek II. nyaklánc; lángon fújt, csiszolt üveg ezüsttel és gyapjú filccel kombinálva; 12 x 4 x 40 cm, 2018 (Fotó: Galambos Eszter)
- Centro nyakék; kemencében olvasztott, hidegen megmunkált üveg/ezüst/acélhuzal; 7,5 x 1 x 50 cm, 2019 (Fotó: Edőcs Márta)
- Éjkék floral buborék nyaklánc; fújt, hidegen megmunkált üveg, aranyozott ezüsttel kombinálva; 7,5 x 7,5 x 45 cm, 2020 (Fotó: Máté Gábor)
- Zöld háló; kemencében olvasztott, hidegen megmunkált üveg, acél talp; 30 x 55 x 10 cm, 2019 (Fotó: Kórodi Zsuzsanna)
- Centro tál; kemencében olvasztott, hidegen megmunkált üveg; 30 x 30 x 5 cm, 2016 (Fotó: Galambos Eszter)
- Centro tál; kemencében olvasztott, hidegen megmunkált üveg; 40 x 40 x 6 cm, 2017 (Fotó: Edőcs Márta)
- CELL panel; kemencében olvasztott, hidegen megmunkált üveg; 40 x 40 x 6 cm, 2013 (Fotó: Galambos Eszter)
- CELL panel; kemencében olvasztott, hidegen megmunkált üveg; 30 x 30 x 5 cm, 2013 (Fotó: Galambos Eszter)
- Portré, 2020 (Fotó: Isabelle Busnel)
- Műhely / werk fotó, 2023 (Fotó: Galambos Eszter)
