Rainer Péter építész-belsőépítész kiállítása Trianon és Gadányi Jenő emlékére a Barabás Villában 2025. június 3. és június 29. között

Az Isten hozta című, az érkezőket köszöntő alkotás rögtön megadja a kiállítás alaphangulatát. Ez a „kétoldalas műtárgy” – akárcsak a társaságában kiállított mandorlák – már az udvarról is jól látható, így a ház homlokzati elemévé válik.
A belső térből is sajátos élményt biztosít az alkotások látványa: ha a mandorlák finom vonalain át a gyermekkorunk játékait is megidéző, szép rajzolatú vesszők között kitekintünk a természetbe, a szép kertre, akkor ezek a művek még tovább mélyülnek, gazdagodnak, igazán bensőséges, finom asszociációkat ébresztve bennünk. Ez az üvegfal ily módon a külső és belső tér között egy összekötő hártyává érik. A bejáratoknál a vitrinekben látható makettek, műtárgyak által képezett kapukon létesül átjárható fizikai kapcsolat az üvegfal két oldala között. A belső térben a két szinten kiállított művek – önértékükön túl – egy olyan egységgé állnak össze, ami ezen a helyen, ebben az elrendezésben lényegivé válik.

Téralkotások és nemzeti összetartozás

A tér érzékeny és tudatosan megkomponált „belakása”, a mesterien kezelt kölcsönhatások, illetve azok hatékony kiaknázása sajátos karaktert ad a kiállításnak. Így nemcsak a mandorlák, a triptichonok, a mindennapi munkaeszközök (lajtorják, ásó, gereblye, lapát stb.) „keresztelése” nevezhető „munkaimának”, hanem maga a kiállítás helyszínét adó tér is, mely – érzésem és meglátásom szerint – egy olyan hellyé vált, ami szintén egyike lett a Munkaimáknak. A valóságos műtárgyak és a hiteles téralkotások is segítségünkre lehetnek kiszabadulni a napjainkban mindent elárasztó digitális hínárból.

MŰ = TÁRGYIASULT IMA
(Rainer Péter)

Érdekes egybeesés, hogy a kiállításmegnyitó a mindannyiunk életét mai napig meghatározó trianoni diktátum évfordulójának előestjére esik. A Nemzeti Összetartozás Napja jó alkalmat teremt a derűs, bátor kiállásra. Rainer Péter itt kiállított alkotásai, a „munkaimák” mindegyike jól példázza érzékeny és tisztelettudó, egyben bölcsen dacos viszonyát nemzetünk tragédiájához. Erről nemcsak a jeles napokon, hanem mindenkor utalást tesz alkotásaiban, amit tükröznek az itt kiállított tárgyai is.
Rainer Péter megemlékezik anyai nagyapjáról, Gadányi Jenő (1896–1960) festőről is, aki az albán fronton harcolt, megsebesült, és egy életre szóló maláriát kapott. A tér tengelyében, a galéria szintjén Isten szeme alatt látható tőle a Fák lovakkal című festmény, illetve a Szűzanya gyermekével című rajz.

Kiállítástervezés mint belsőépítészeti műfaj

A kiállítástervezés mint klasszikus belsőépítészeti műfaj kevés figyelmet kap napjainkban. Pedig azt gondolhatnánk, hogy most, amikor mindenki „produkálja magát” (Byung-Chul Han), ez a műfaj is felértékelődik, és valós értékén kezeljük. Sokan talán a vásárok kommersz kiállításainak lapos, sematikusan, divatosan semmitmondó, felejthető pufogtatásaira gondolnak ilyenkor, de többnyire alig értékelhető minőségben. Sajnos nem csak ott jellemző ez az igénytelenség.

Én azokra a kiállításokra gondolok, amelyek emlékezetesek, és hivatkozási pontként is megállják a helyüket. Ilyenek Péter kiállításai, kiállítástervei és kiállításépítései. Ez az alkotói érdem, ami a változatos, konkrét kiállítóhelyek és az ott kiállított műalkotások között olyan érzékeny harmónia megteremtésére képes, mely az összhatás tekintetében minőségi többletet ad az adott eseménynek. Azt hiszem, igazat adhatunk Goethének, aki az elmúlt század leegyszerűsítő definícióihoz képest a funkció fogalmának holisztikus szemléletű megfogalmazását adja: „A funkció, helyesen felfogva, a tevékenységben elgondolt létezés”.

Szakrális tér Rainer Péter értelmezésében

A kiállítások célja nem lehet pusztán az, hogy a rendelkezésre álló teret „telepakoljuk” műtárgyakkal. Jó esetben, a helyes értelmezésben a kiállítótér funkciója az, hogy az adott hely és a kiállított alkotások sajátos harmóniában egyesüljenek.
A műtárgyak helyét úgy kereste meg Péter, hogy azok megkapják a számukra szükséges körülményeket (tér, rálátás, fények, világítás), az egymáshoz való viszonyukon túl tegyék lehetővé azt is, hogy a hely „megtámassza”, „kiemelje” őket, illetve a tér is megkapja az őt megillető méltóságot funkciója éppen aktuális feladatának teljesítéséhez. Vagyis azt, hogy itt és most ez a tér a kiállítás címéhez hűen szakrális térként működjön.

Jakab Csaba
építész, belsőépítész

Főcím kép:
Magyarok Istene – Isten szeme (kétoldalas); színezett fa; 60×60 cm; 2024 (Fotó: Maczkó Erzsébet)

Fotók:

1. Lajtorja-mandorla; hajlított fa; 224×42×6 cm; 2024
2. Napkereszt mandorla; hajlított fa; 152×104×6 cm; 2022
3. Égig érő lajtorja – kapocs „Ég és Föld” között; színezett fa, fém, 294×120×30-60 cm; 2021
4. Zsák a foltját – Trianon zászló; zsákvászon, fa; 158×54×3 cm; 2021
5. Hajótemplom – Noé bárkája; fa, lenolaj; 15×31,5×15,5 cm; 2022
6. Trianon – „Kapa-kereszt”; fa, fém; 20×20×28 cm; 2016
7. Magyar himnusz (triptichon); színezett fa, fotó, fém; 95×130×7 cm; 2020
8. Érettünk! (triptichon); fa, fotók; 92×124×7 cm; 2014
9. Székely himnusz (triptichon); színezett faplasztika, fém; 96×130×7 cm; 2024

Fotók: Maczkó Erzsébet