A kortárs fémtárgykultúra hanyatlása (?)
Egy nagypolgári lakás rézkilincs-garnitúrájának restaurálásával kezdődött „minden“ – a súlyos, tömör, gazdagon díszített tárgyat forgatva, tanulmányozva, s csodálva egy hétköznapi, sűrűn ismételgetett, ám annál fontosabb kijelentést tettem: milyen kár, hogy ma már nem készülnek ilyen míves tárgyak. És fogalmazódott meg a kérdés bennem: miért válik a kortárs ezüst- és rézművesség egyre inkább egy méltatlanul elhanyagolt és alulértékelt területté?
Ékszer: a biztos út
A használható és dekorációs elemeket középpontba állító piac üresen tátong, míg az ékszer- és divatkiegészítőkre fókuszáló szcéna csak úgy roskadozik a tapasztalt és tapasztalatlan ötvösöktől. Hiszen a megrendelők többségének tükörfényes-drágaköves ékszerre csillan a szeme, ritka esetben egyedi, vésettel díszített hamutartóra, ezüst kaviártálaló kagylóra vagy éppen a ragyogó kilincsre, fogantyúra. Pedig kiemelt fontosságú elem a kilincs egy lakásban megjelenését és funkcióját tekintve – elvégre nem telik el úgy nap, hogy ne érintenénk meg. Egy szűk réteg érdeklődik a cizellált tárgykultúra iránt, amelynek még szűkebb, kiváltságos rétege engedheti meg magának a kézműves tárgyak „luxusát“.
„…mobilis-minimalista, impulzív-gyűjtögető, praktikus-takarékos célközönség…”
Időtálló nemesfém ékszerek
Minden nehézsége ellenére – legyen az akár a csillagászati magaslatokba szökött aranyár, a precíz, megbízható kivitelezés, a nemesfém-értékesítés bonyodalmai, vagy akár csak az egyediség kérdése – az ékszer egy jóval óvatosabb, biztonságosabb és érthetőbb terület az eladás szempontjából. A felhasználó/vásárló tartozhat bármelyik típusba (mobilis-minimalista, impulzív-gyűjtögető, praktikus-takarékos) – egyrészről az egyediség továbbra is fontos hívószó a tárgyakat illetően, másrészről nem szükséges, hogy a tervezői darab egy jegygyűrű vagy eljegyzési gyűrű legyen, egy potenciálisan tovább örökíthető, értéktartó, időtálló (hosszú távon gondolkodva: újrahasznosítható) nemesfém ékszerbe fektetni okos döntés, bármi is legyen a vásárlás apropója. Az ékszer mágikus, reprezentatív, kommunikációs és nem utolsó sorban gyönyörködtető funkciója pedig továbbra is létezik, a nap minden pillanatában viselhető, akár egy életen át, míg a lakásdekorációs elemeket ugyancsak nagy becsben, de a nyilvánosság elől elzárva tartjuk.
2019 (Fotó: Cselőtei Boglárka)
A tárgykultúra dilemmája – értékesítési oldalról
Bátor az olyan ötvös, aki az ismert, bizonytalan piaci körülmények mellett olyannyira hisz saját képességeiben, hogy önálló vállalkozást hoz létre – aki nemcsak kiváló szakember, hanem remek történetmesélő is, akinek stílusa nem veszik el az online tartalmak végtelen választékában, aki még mindig képes újat produkálni a túltelített piacon és tárgykultúrában. Ha ez az ötvös a kíváncsiság és elhivatottság által vezérelve nem csak ékszerre, továbblépve kimondottan nem ékszerre specializálódik – nos, ez az ötvös ritkaságszámba megy. És ezúttal nem az egyedi megrendelésekről, javítástól-restaurálástól, esetleg teljes rekonstrukcióról beszélünk – elvégre jó néhány kimagasló képességű hazai mestert ismerünk ebben a műfajban –, hanem olyan saját tervezésű, ízig-vérig kortárs, merész stílusról és termékkínálatról, amelyből árukészlet készül, hozzá pedig komplex vizuális identitás társul, kampányfotózásokat, webshopot, csomagolást, extrém esetben önálló üzletet, showroomot beleértve.
„…a kézművesség már maga a luxus?”
Kézműves tárgyak, műalkotások, termékek
De milyen réteget kell megcéloznia az embernek, hogy ne egy első pillanattól halálra ítélt vállalkozás szülessen meg? Milyen műértő, mégis hétköznapi közegbe kell eljuttatnunk az üzenetet? Valójában akkora anyagi befektetést igényelne (akár a szilikonformákat, a szerkezeti elemeket, a bronz anyagárát, akár a kidolgozás időtartamát tekintve) egy kilincs vagy étkészlet kissszériás gyártása, amely a luxus olasz designszcéna termékkínálatának árfekvésével vetekedne. Tehát hogyan árazzuk be a termékeinket, hogy valóban megérje? Már rögtön a luxusszegmensbe pozicionáljuk magunkat akkor is, ha csak hétköznapi megjelenésű, visszafogott kiegészítőket kínálnánk, pusztán az egyediség csábító címszava alatt? Vagy a kézművesség már maga a luxus? Vajon kizárólag egy komoly gyűjtőnek dobbanna a szíve jobban egy kortárs gyertyatartóra, mint egy nyakékre? Vagy van még remény a hétköznapi felhasználói oldalon is? Lehet-e egyáltalán egy pimaszul drága, mindennapos használatra készült kézműves tárgyat terméknek, mintsem szobornak, műalkotásnak tekinteni? Vajon egy laikus hogyan vélekedik a rézről mint anyagról, és milyen mértékben járul hozzá valaminek pusztán a „nemesfémléte” ahhoz, hogy a tárgyat értékesnek véljék?
Egy új korszak: trendek és stílusirányzatok
További problémakört jelent az új stílusok és új funkciók hiánya. Nincsen egyetlen, jól körülhatárolható stílusirányzat, a trendek pillanatok leforgása alatt jönnek-mennek, már évtizedek óta létező formavilágból merítkeznek (másolnak). Összességében lehetetlen felvenni a tempót és versenyt a tömeggyártott cikkekkel – bár a kézművességnek nem is tiszte lépést tartani ezzel. Bizonyos szempontból a modernizáció okozta a kézműves fémkellékek alkotásának végzetét, a 20. század második felétől ez a terület hanyatlásnak indult. Az alternatívák hiánya (legyen szó vállalatokról, gyártási metódusról vagy akár stílusról) lehetővé tette, hogy egy megvásárolt, legyártatott tárgy évtizedeken keresztül szolgálja felhasználóját – akár az említett rézkilincs – ma már leterhelő mennyiségű lehetőség létezik, a választás kérdésében sokkal inkább a hozzáférhetőség dönt. Az átlagos felhasználó egyetlen áruházban vásárolja meg a teljes konyhabútort és a húsz darabból álló fogantyúkínálat egyikét, amelyet a minimalista stílus térhódítása és a minőség radikális romlása egyébként is tökéletesen érdektelenné tett.
Szerencsére – talán a túltermelés ellen fellépő, jól ismert buzzword, a „fenntartható szemlélet” okozza – az enteriőrökbe szépen lassan visszakúsznak a másodkézből vásárolt, antik dekorációs elemek, felértékelődnek a mesteremberek által, komoly technikai tudással készített darabok.
A láng őrzői: fiatal fémtárgyalkotó művészek
Nem mindennapi eset – de annál nagyobb örömet okoz, amikor egy magazin tárgyválogatásának kutatómunkája során tehetséges, fiatal fémtárgyalkotó művészekbe botlik az ember.
Gulácsi Éva Anna – bronzfogantyúk
Tisztán emlékszem, amikor egy szerencsés véletlen folytán rábukkantam Gulácsi Éva Anna káprázatos bronzfogantyúira – a finoman eldolgozott öntési felület, a fém szerkezete, a tömeg kialakításának óvatos módszere, a kéz lenyomata, a kiegészítők látványa egészséges szakmai irigységgel fűzerezett, mély csodálattal töltött el.
Az érzékeny objektek minden érzékszervre hatnak, virtuálisan, képernyőn keresztül is. A kézzel mintázott-gyúrt-alakított agyagformáról készült bronzöntvények tökéletesen illeszkednek a felhasználó ujjaihoz, a lakkozatlan felület idővel oxidálódik, nemesedik. Minden lényeges elem ott sorakozott benne: az egyediség, a kézművesség, az ötvös és a tárgy kapcsolódása, a mesterség iránt érzett mély tisztelet, az alkotó önmagába vetett hite és elszántsága, a kitűnő stílusérzék és a kortárs szemlélet. Való igaz, felbecsülhetetlen összeget venne igénybe egy teljes kézműves fogantyúgarnitúra megvásárlása (valószínűleg a teljes konyhabútor árával vetekedne), de mint egy környezetére érzékeny, belsőépítészetért rajongó ötvös, a lelkem egy részét boldogan odaadnám akár csak egy darabért is. Igen, az EVA ANNA fogantyúk igenis képesek szívet dobbantani.
Sógor Sarolt – tálkollekció
Hasonló jelzők sorolhatók fel Sógor Sarolt munkásságát áttekintve – a fiatal ötvösművész a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fémtárgyalkotó tanszékén töltött éveinek lezárásaként bravúros tálkollekcióban prezentálta kimagasló szakmai tudását és kifinomult formaérzékét. A Kapcsolódások című sorozat hasonlóan a felhasználó és tárgy szinergiájára épül, ugyanis a tálak megfogását fémbe domborított ujjlenyomatok és tenyérnyomok mélyedései biztosítják. A negatív forma és a megfogás módszere a tárgy átmérőjéhez igazodik, amely a tökéletes egyensúly megteremtését és rendkívül stabil tartást eredményez. A patinázott, oxidált bronz felületek hol egészen sötét, hol terrakottavörös, hol kék árnyalatokban pompáznak, az anyagvastagság leheletvékony, mégis kellőképpen masszív, a végeredmény kecses, elegáns, érzékeny.
Kecskés Orsolya – zománcozott réztálak, gyertyatartók
A réz domborításának másik nagymestere Kecskés Orsolya – könnyed ezüstfelhő ékszerei és már-már lehetetlenül precíz fémgömbökből építkező kiegészítői mellett zománcozott réztálak, gyertyatartók és tálalókanalak is gazdagítják portfólióját. Egyes darabokban a külső, kalapált felület textúrája gyönyörűen visszaköszön a belső, fényes zománc tarka pöttyeiben. A nyújtott és kerek kanálfejek finom erezetű fanyelekbe csatlakoznak, a két különálló elemet apró réz szegecsek rögzítik egymáshoz. Játékos, pimasz és végtelenül stílusos.
Kortárs kézműves tárgykultúra és marketing
Konklúzió – lehetséges utak, diskurzus
Talányos kérdés, hogy mi történik majd az „új” rézművességgel. Gulácsi Éva Anna brandje minden kockázatával és nehézségével együtt kiváló példája egy koherens, minden-szálat-elvarró, letisztázott kisvállalkozásnak és a kortárs használati tárgyalkotásnak. Mivel minden egyes darab egyedi és megismételhetetlen, nincs szükség sokszorosítási metódusokra, felesleges szilikonnegatívok előállítására, ugyanis a forma esetlegessége teszi igazán érdekessé a fogantyúkat. Számos eladási lehetőséget sorolhatunk fel: az önálló webshop mellett a luxuskilincs-bemutatótermek kínálatának üde színfoltja lehet és egy jól kiépített belsőépítészeti networkön, lakberendezőkön keresztül minden darab megtalálhatja az igényes, műértő gyűjtő- és megrendelőkörét.
Sógor Sarolt munkái (az említett gyűjtői miliőn kívül) akár exkluzív gasztronómiai környezetbe is beilleszthetők – a luxuséttermi tervezői együttműködések már-már bevett szokásnak számítanak a kortárs kerámia- és üvegműveseknél. Ugyan minden pozitív tulajdonsága ellenére egy ékszermárka alapítása sem „életbiztosítás“, elvégre nem létezik általános recept a stabil működésre és a gyors sikerre, mégis biztosabb piacnak bizonyul egy pusztán használati tárgyakra épülő branddel szemben – emellett jóval kevesebb veszéllyel jár egy szolgáltatáskör létrehozása (made-to-order, bespoke formátum), mintsem egy árukészlettel rendelkező vállalkozás kiépítése.
„…új rézművesség: e kiaknázatlan terület benépesítése még várat magára…“
Egy ékszerportfólióban pedig üdítő egy-két használati tárgy jelenléte is (nemcsak a vásárlónak, hanem magának az ötvösnek is), amely persze új vevőkör kialakításával és más kommunikációs csatornák feltérképezésével is jár – ahogyan Kecskés Orsolya is tett. Létrejönnek izgalmas kapszulakollekciók, esetleg kollaborációs projektek, alkotói csoportosulások. Sokszor a márka felvirágzását végül a kiváló nemzetközi értékesítési platformok használata hozza el, melyeken specifikus kereséssel szűrhetik a találatokat a potenciális külföldi érdeklődők, és nem szükséges a hazai vásárlókör szűkös ízlésére és pénztárcájára hagyatkoznunk.
Nehéz lenne megjósolni, milyen irányt vesz majd a szakma, mi lesz annak a nagyszámú, ékszer irányba mozduló ötvösnek a sorsa, mi történik a kortárs, kézműves tárgykultúrával. Vajon születnek-e még olyan műremekek, amelyek versenybe szállhatnak a 20. század második fele előtt készült alkotások minőségével és formavilágával? Reményeink szerint e kiaknázatlan terület benépesítése még várat magára – és ha megfelelő diskurzus születik a témában, már egy lépéssel közelebb kerülhetünk a megoldáshoz.
Cselőtei Boglárka
ötvösművész, újságíró
Fotók:
- Kecskés Orsolya: kanalak; domborított vörösréz zománcozva, bambusz nyéllel; szedő kanalak: 26 x 6 cm; kiskanalak: 17 x 4 cm; 2021 (Fotó: Tarján Gergely)
- Sógor Sarolt: Tenyér és tál kapcsolódások – Formai kapcsolódások (MOME MA diploma, témavezető: Vági Flóra, konzulens: David Huycke); patinázott vörösréz; zöld – Ø: 38 cm, m: 5,8 cm; kék – Ø: 37,5 cm, m: 6,3 cm; piros – Ø: 22,8 cm, m: 3 cm; fekete – Ø: 20 cm, m: 1,2 cm; 2022 (Fotó: Balogh Attila)
- Sógor Sarolt: Kapcsolódások (MOME MA diploma, témavezető: Vági Flóra, konzulens: David Huycke); fémnyomott és felhúzott vörösréz, ezüst, üveg; (19,5 x 14 x 14), (15 x 10 x 10), (8 x 7,2 x 7,2), (4,2 x 4,6 x 4,6), (9,8 x 8 x 8), (7,5 x 6,7 x 6,7) cm; 2022 (Fotó: Balogh Attila)
- Sógor Sarolt: Kapcsolódások (zöld tál); patinázott vörösréz; Ø: 22,8 cm, m: 3 cm; 2022 (Fotó: Balogh Attila)
- Sógor Sarolt: Kapcsolódások (kék tál); patinázott vörösréz; Ø: 37,5 cm, m: 6,3 cm; 2022 (Fotó: Balogh Attila)
- Cselőtei Boglárka: gyűrűk (balról jobbra: LILI gyűrű 4 mm-es szintetikus opál gyönggyel; SOLAR gyűrű geometrikus kialakítással; sárgaarany karikagyűrű; CSB monogramos pecsétgyűrű kisujjra tervezve); viaszveszejtéses/precíziós öntés; 14 karátos sárgaarany; 2020-2021 (Fotó: Cselőtei Boglárka)
- Cselőtei Boglárka: LILI gyűrű (52-es gyűrűméret); viaszveszejtéses/precíziós öntés; 14 karátos fehérarany, 4 mm-es rózsaszín hematit gyöngy; 2019 (Fotó: Cselőtei Boglárka)
- Cselőtei Boglárka: KELYHEK jegygyűrű pár (Radics Márton animációs művész és Cselőtei Zsófia Olga illusztrációs művész számára 52-es gyűrűméret); véset terv: Radics Márton; viaszveszejtéses/precíziós öntés; 14 karátos fehérarany, 4 mm-es tigrisszem gyöngy; 2019 (Fotó: Cselőtei Boglárka)
- Cselőtei Boglárka: ZSOFFIA gyűrű; hajlított, 925-ös sterling ezüst gyűrűsín, mart foglalat, cirkónia; (50-es gyűrűméret) 1,2 mm-es anyagvastagság, 5 mm széles gyűrűsín, 4 mm átmérőjű cirkónia; 2014 (Fotó: Cselőtei Boglárka)
- Gulácsi Éva Anna: fali akasztó/fogantyú; homoköntött bronz; 67 x 49 x 42 mm; 2023 (Fotó: Donka Panna)
- Gulácsi Éva Anna: tolóajtó kar; homoköntött bronz; 148 x 33 x 44 mm; 2023 (Fotó: Donka Panna)
- Gulácsi Éva Anna: Pinch kollekció: fogantyúk, fali akasztók és kilincsek; homoköntött bronz és sárgaréz; 2023 (Fotó: Donka Panna)
