A 12. Nemzetközi Groteszk kiállítás Kaposváron
2025 májusában nyílt meg a 12. Nemzetközi Groteszk kiállítás a kaposvári Vaszary Képtárban. A maga nemében egyedülálló tárlatról van szó, a tematikus kiállításokat tekintve nincs a magyar művészeti életben hasonló következetességgel, immár harmincnégy éve képviselt esztétikai gondolat. A rendezvény hitelességét és máig szóló aktualitását az adja, hogy a groteszk minőség kiválóan alkalmas a modern világ összetettségének, abszurditásának és kihívásainak kifejezésére. A Groteszk Triennálék minden kiállítása egy-egy központi gondolat köré szerveződött. 2025-ben a magyar közmondások, szólások adták a tematikus kiindulópontot a művészek számára. A szólások, közmondások a nyelvi kultúra ősi formái, amelyek társadalmi normákat, erkölcsi tanulságokat vagy épp kollektív tapasztalatokat közvetítenek. Asszociatív leleményességük, túlzásba hajló képiségük vagy épp félreértelmezhetőségük révén önmagukban is humort hordoznak, ami a Groteszk kiállításon sokszor ironikus, dekonstrukciós értelmezést kap. A művek megidézik a közmondásokat, de kiforgatják azok eredeti értelmét. A groteszk humor a népi bölcsesség és az irónia elegyében rejlik: egyszerre tükrözi és karikírozza a társadalmi valóságot, de mindig zavart, feszültséget is hordoz. A kiállítás rávilágít arra, hogy sok szólás – amely valaha közösségtudatot és stabil értékrendet tükrözött – ma már idegen, sőt ellentmondásos lehet, illetve érvényességét veszítette.
„magyar közmondások, szólások adták a tematikus kiindulópontot”
Bár a groteszk művészeti-kulturális gyökerei az antikvitásig visszavezethetők, korunk posztmodern vizualitásában vált igazán hangsúlyossá. Mivel a testiséget, a torzulást, a nevetségest, az ellentmondást és az ambivalenciát helyezte előtérbe, ezért sokáig „alacsonyabb rendű” kifejezési formának számított a normatív művészethez viszonyítva. A modern kori filozófia, különösen a felvilágosodás utáni válságtapasztalatokra reflektáló gondolkodás újra és újra visszatért a groteszkhez mint a világ irracionalitásának, az emberi lét ellentmondásainak és az identitás széthullásának esztétikai leképezéséhez. A francia filozófus Jean-François Lyotard a posztmodernitást „a totalitás iránti bizalmatlanságként” írja le. Nincs egyetlen objektív igazság vagy állandó identitás, minden relatív és kontextusfüggő. Egy olyan korban, ahol a valóság sokszor abszurdabb, mint a fikció, a torzulás-torzítás, a groteszk az új valóságérzékelés természetes kifejezésmódja.
Az instabilitás, a test és az identitás deformációja, az abszurd helyzetek vagy a paradoxonok, az értékek folytonos átalakulása mind a bizonytalanság érzését keltik. A groteszk egyben filozófiai kérdés is: hogyan gondolkodunk az emberi létről egy olyan korban, amely elvesztette stabil erkölcsi, vallási vagy tudományos igazságait? Az ember és a világ kapcsolatának torzulását megvilágító egzisztenciális felismerés ezért különösen aktuális ma, mert képes vizuálisan és gondolati tartalmában reagálni a posztmodern, a poszthumán, a posztszekuláris és posztigazságos világ kihívásaira. Groteszk ott születik, ahol az emberi értelem és a világ értelmetlensége találkozik.
A kaposvári Groteszk kiállításon látható művekre a műfaji sokszínűség jellemző. Dominál a festészet és a grafika, de feltűnő számban szerepelnek az iparművészet területéről érkező alkotók is. Erőteljesen képviselt a textilművészet, de több keramikus, tervezőgrafikus, tipográfus, ötvös- és üvegművész is található a kiállítók között. Fel kell tennünk a kérdést: miért ilyen hangsúlyos az alkalmazott művészet több évre visszatekintve e kiállításokon? A groteszk erőteljesen él a népi vizualitásban, és szorosan kapcsolódik a folklorisztikus-karneváli hagyományokhoz.
Az iparművészet területén szabadabban fejlődhetett, mert kívül állt a „magas művészet” szigorú intézményrendszerén. A kézműves hagyományokra alapozva része a társadalmi kommunikációnak: szorosan érinti a normákat, az ízlésvilágot, a tabukat, a nemi szerepeket, a sztereotípiákat, a történeti és nemzeti identitásokat. Visszatükrözi vagy megkérdőjelezi a kulturális viszonyrendszereket, ami lehetővé teszi, hogy ne csupán esztétikai forma, hanem kritikai eszköz is legyen. A használati tárgy átalakítása, eltorzítása sajátos vizuális nyelvként működik: a deformált vagy abszurd forma kérdéseket vet fel a tárgyhasználat kultúrájáról vagy akár a fogyasztói társadalom logikájáról.
A Groteszk kiállításon egész műcsoportot képeznek azok az alkotások, amelyek a test deformálásán keresztül tárják fel a hatalom, az erkölcs, a bukás és a nemi szerepek kérdéskörét. Értelmezésükben az emberalak nem reprezentációs eszköz, hanem reflexiók terepe – deformált, szimbolikusan szétszerelt és újrakonstruált alakzat.
Fodor Ilda kerámiaszobra (Gonosz király nyomát sok jámbor követi) a test-hatalom-emlékezet-erőszak metszéspontját tárja fel. A női torzó a kortárs társadalomkritika oldaláról vizsgálja a klasszikus szobrászat hagyományait. Szemét fekete festék fedi, ami vakságot vagy tudati elvakultságot sugall. A testére karcolt kaotikus jelenetekben (koronás koponya, torz arcok, groteszk tömegjelenetek) mintha egy bukott birodalom romjai elevenednének meg. A „bőr” alatt fortyogó belső világ sötétsége tör a felszínre. A cím kijózanító erejű, történelmi, politikai és személyes olvasatokra egyaránt lehetőséget ad.
V. Nagy Nándor Bukott angyala groteszk szimbolikával és ironikus eszközökkel közelít az elbukott isteni lény klasszikus témájához. Az anyaghasználat – ócska fém és repedezett fa – a spiritualitás anyagi roncsolódását hangsúlyozza. Robotra emlékeztető antropomorf, mégis idegenszerű lény. Törzsén a hasadék mintha sérülés lenne. A testére nemi szervként felfüggesztett szívlakat – mint a bűnbeesés almája vagy nemi szimbólum – erotikus és ironikus töltetet visz a kompozícióba. A „szárnyak” inkább egy harci gépezet részeit idézik, mintsem valódi angyali szárnyakat. Az egyetlen szemre redukált gépfej (küklopsz?) a dehumanizálódás szimbóluma. Túlmutat a bibliai bukáson: az alak lehet bukott rendszer, leépült értékrend vagy eltorzult emberkép is.
Nosek László Katona férfi és bomba nő című kritikus és ironikus szoborkompozíciója a nemi szerepek, a társadalmi elvárások és a hatalmi viszonyok abszurditására reflektál. A férfialak egy papírmasé próbababa és katonai bábu keveréke. Hasának anatómiai ábrázolása – az agy, a belek és a gyomor – transzparenssé és sérülékennyé teszi a testet, amelyet a haza, a háború és az ideológia birtokol. A nyakán a „MAGYAR” jelző politikai egyenruhaként jelenik meg, a fegyver pedig tárgyi és szimbolikus értelemben is a férfi identitás része. A nőalak összetett posztmodern parafrázis: szekrényre emlékeztető keretszerkezetbe zárt női test, amelynek „töltete” aprólékos textilhímzés. A háziasság, a női gondoskodás és a tradicionális női szerep szimbolikus megidézése ironikus feszültségbe kerül a plasztikai „bomba” és a fegyverövvel rögzített keret között. A két figura közötti kapcsolat a háborús fegyver, egyúttal a nemi és hatalmi párbeszéd szimbolikus tengelye. A groteszk itt leleplezés is: a testekkel való hatalmi játszmák vizuális kritikája.
„Groteszk ott születik, ahol az emberi értelem és a világ értelmetlensége találkozik.”
A posztmodern gondolkodás egyik ága, a poszthumanizmus megkérdőjelezi az emberről alkotott hagyományos (humanista) felfogást, különösen azt az elképzelést, hogy az ember a világ középpontja, és minden más – az állatok, a technológia, a természet – alárendelt neki. A test és a technológia viszonyának újragondolása során a klasszikus testkép helyére valamiféle átalakulásban lévő, instabil, sokszor szörny- vagy gépszerű test kerül, a forma gyakran szétesik vagy módosul, deformálódik.
Csizek Tamás ebben a szellemben hozta létre saját bestiáriumát fém és bőr kombinálásával. Szerves és szervetlen formák ötvöződnek féregszerű lényein. Növényi és állati struktúrái mintha egy disztopikus világban zajló, félresiklott alkimista kísérlet eredményei lennének (Orchidea IV., Olyan szép, mint a kifordított hurka).
A nemiség ábrázolása a groteszk különösen izgalmas és sokrétegű jelensége, amely egyszerre tematizálja a test határait, a társadalmi normákat, a hatalom és a szexualitás viszonyát, a vágy és az elutasítás ambivalens dinamikáját. Ez az ábrázolás a groteszk hagyományától függően lehet játékos, ironikus, provokatív, sőt sokkoló is.
Szűts Zsuzsa plüss, műszőrme, poliészter anyagok és szögesdrót felhasználásával készíti faliszőnyegeit. A plaszticitásra és tapintásélményre koncentráló textilek különféle életfolyamatok – növekedés, hasadás, kinyílás, kidomborodás – sokszor erotikával teli, szürreális dimenziói, egyúttal egy sziporkázóan derűs, életenergiával teli fantáziavilág bizarr tárgydarabjai (Nincsen rózsa tövis nélkül I–III.). A művész a feminin sztereotípiák és testi tapasztalatok ironikus dekonstrukcióját gyakorolja. A harsány rózsaszín műszőrme buja, puha felülete az erotika, a nőiesség és a mesterséges szépségkultusz jegyeit, míg a közéjük feszülő szögesdrót a fájdalmat, a társadalmi elvárásokkal való küzdelmet, sőt a testi-lelki sebeket idézi. A testre, a vágyra, a nemi identitásra utaló formák nem direkt, hanem szimbolikus kódokként jelennek meg. Szűts sorozata a női tapasztalat vizuális metaforája, amely egyszerre szép és fájdalmas, kívánatos és veszélyes.
A közelmúltban elhunyt Sándor Eszter textilművész Egy szív, egy lélek című párnájának eredeti szólása azt fejezi ki, hogy két vagy több ember teljes összhangban van egymással, mélyen együtt éreznek, azonosan gondolkodnak, cselekednek, szinte egységet alkotnak. Ugyanakkor a párnán a szívet szúrós fémszálakkal formázza meg. Ezzel a természetellenesbe, a fenyegető érzéketlenségbe, illetve a lehetséges sebesülésbe fordítja át a szólás eredeti kontextusát. E műcsoportban Mátrai István humoros textilobjektje (egy kivágott nadrágrészlet nyitott slicce) a külvárosias maszkulinitás sztereotípiájával reflektál a hivalkodó férfiasság témájára (Légy résen!).
A Groteszk kiállításon jellegzetes megoldás, hogy a forma valamilyen szokatlan anyagban testesül meg. Az esztétikai szándék és a hétköznapi funkció közti kapcsolatot a művész kifordítja, és így groteszk hatást kelt. E művek közé tartozik Berzy Katalin szemeteslapátja, egy groteszk ready-made parafrázis (Nem egészséges a szemetelés). Konceptuális és társadalomkritikai szobor – a túltermelésre, a szemétkultúrára, az ökológiai válságra emlékeztet. Kerámiában megformálva egyfajta groteszk megszentelés, melyben az értéktelen méltóvá válik a maradandóságra.
Gulyás Judit az anyaggal való intim, kézműves vagy tervezői kapcsolat révén kelt közvetlen vizuális és taktilis hatást. Textilművészként a kézműves technikákat kísérletező nyelvbe emeli át. A merített papír itt érzékeny test: a lyuggatás és az öltések nyomai élő, bőrszerű felületként tárulnak elénk. A közmondás (Báránybőrbe bújt farkas) új értelmet kap, mintha egy sebzett, mégis élő organizmust szemlélnénk. Az állat mozgásba fagyott teste a megtévesztés és a rejtőzködés vizuális allegóriájaként működik: a báránybőr és a fenevad már nem is választható szét. A mű az emberi természet árnyoldalait, az önazonosság kérdéseit és a látszat mögötti valóságot vizsgálja – nőies gesztusrendszerrel.
Ironikus anyaghasználat jelenik meg Elek Ágnes konyhájában is (Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé). A szólás lényege a túlzás, amit az összevarrt száraztészta folyadékszerű anyagasszociációjával kapcsolt össze a művész. Andor Sára Teher alatt nő a pálma című plasztikája erőteljes térbeli metafora. A címadás ironikus, a formavilág ambivalenciájára utal. A kompozíció gondolati központját adó zöld, organikus jellegű üvegtöredékek összeroppanni látszanak a rájuk nehezedő beton kockatest alatt. A forma és anyag közötti kontraszt nem pusztán esztétikai, hanem etikai értelemben is feszültséget teremt: a rideg betontömb mintha elnyomná, összezúzná vagy elhallgattatná azt, ami alatta van – a sérülékeny, élő, szerves töredéket.
A kaposvári Groteszk kiállítás magyar közmondásokkal foglalkozó eseménye ezúttal is társadalmi tükörként, kulturális idézetként és szimbolikus nyelvi anyagként szolgál a kortárs művészet számára. A hagyomány és a modernitás közötti párbeszéddel, a képi jel és a nyelv kapcsolatának vizsgálatával vagy a kritika eszközeként hozzájárul ahhoz, hogy a közmondások ne csupán folklorisztikus emlékek maradjanak, hanem élő kulturális kódokként nyerjenek új értelmet a jelen tükrében.
Géger Melinda
művészettörténész
Főcím kép:
Drozsnyik István: Éhes disznó is makkal álmodik/Madár kísérettel 2.; elektrografika; 70×100 cm; 2025
A cikkben szereplő fotókat Bálint Szilárd és Vörös Ádám készítették.
A Groteszk Triennálé meghirdetője és rendezője a Kapos ART Képző-és Iparművészeti Egyesület. A nemzetközi képző-és iparművészeti pályázatot és kiállítást 12. alkalommal hirdette meg a Kapos ART Egyesület és 1991 óta folyamatosan megrendezi.
Kurátor és rendező: Vörös András festőművész
