XII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé 2024. március 9. – augusztus 20. között a kecskeméti Cifrapalotában

A legnagyobb és legjelentősebb Kárpát-medencei (ökumenikus) magyar keresztény kiállítási sorozat eddig megrendezett tizenkét felvonása során, 2002 és 2024 között összesen 1588 (átlagosan 132) alkotást sikerült kiállítanunk a mindenkori zsűri után. A számok alapján tehát egyértelmű, hogy a biennálé jelentős űrt tölt/töltött be a magyarországi kiállítási palettán. A Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé egyik legfőbb, bár kissé erőn felül vállalt, alapítói motivációja az volt, hogy a keresztény ikonográfiát és az azzal összefüggő évezredes gondolatkörök létjogosultságát üres divateszmék vagy éppen diktatórikus ideológiák ne ítélhessék újra mesterséges elfeledtetésre.

Az eddig tapasztaltak alapján egyre inkább az látszódik – igaz, a diadalmenet még várat magára –, hogy megdönthető vagy legalábbis módosítható az a prekoncepció, miszerint a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé egy végtelenül elavult, korszerűtlen, további alkotások létrehozására méltatlan művészeti területet képvisel. Az „eredményekhez”, a keresztény tematika rendszerváltozás előtti negatív megítélésétől való folyamatos távolodáshoz hozzájárul az is, hogy kiállításról kiállításra egyre magasabb a résztvevők között a fiatalok aránya. Az elmúlt három-négy alkalommal már olyan fiatal művészek alkotásaival is találkozhattunk, akik az első biennálé évében születtek vagy csupán még óvodába jártak, így bennük már messze nem tapasztaltunk annyi előítéletet e területtel kapcsolatosan, mint ami a rendszerváltozás előtt – s bizony még utána is – volt.

„A Biennálé alapítói motivációja az volt, hogy a keresztény ikonográfiát üres divateszmék vagy éppen diktatórikus ideológiák ne ítélhessék újra mesterséges elfeledtetésre.”

A Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennáléhoz számos terület, fogalom tartozik (pl. keresztény, vallásos, szakrális, egyházi és liturgikus művészet), azonban egyet, a keresztény tematikát – mint az európai művészet egyik legfőbb összetevőjét – az alapításkor kiemeltük, sőt a sorozat nevében is jeleztük. A biennálé „előhangját” 1000 év – magyar szentek címmel 2000-ben, a millennium tiszteletére rendeztük meg. A tárlatra 96 alkotó összesen 159 művet és sorozatot küldött be (alig három héttel a felhívás után!), melyből a zsűri 71 művész 96 alkotását javasolta kiállítani. A próba tehát jól sikerült, így két év múlva elindíthattuk magát a sorozatot is. Az első alkalommal a keresztre feszítés jelenetét és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választottuk, 2005 tavaszán a Genezis őstörténeti részét, a Teremtés könyvének első 11 fejezetét, míg 2006-ban az oltár volt a téma. A negyedik biennálén Krisztus példázatait „adtuk fel”, 2009/2010-ben a Jelenések könyvét, majd 2013 tavaszán az angyalokkal találkozhattak a kiállítás látogatói. 2015-ben, a hetediken a gyermekek, a gyermekség volt az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program, 2016-ban pedig a magyar és a magyarországi szentek. A kilencediken, 2018-ban a hét főbűn mozgatta meg nagy sikerrel a művészek fantáziáját, melynek kapcsán felelevenítettük a fél évezrede elhunyt Hieronymus Bosch életművét is. A 2020. évi jubileumi biennálé tematikája – Szent vendégség (Eucharisztia / Úrvacsora) – kivételesen egy aktuális eseményhez, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (is) kapcsolódott. Végül 2022-ben, 11. alkalommal, állatokkal és növényekkel kapcsolatos ábrázolásokat tártunk a nagyközönség elé.¹

2023 novemberében közzétett felhívásunkra ezúttal (az internetes előzsűri után végül be nem adókat nem számítva) 233 művész 232 alkotást, illetve sorozatot adott be, amiből a XII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé zsűrije összesen 138 alkotó 137 művét, sorozatát javasolta kiállítani és a katalógusban megjelentetni. A művészek számára feladott tematika ez alkalommal a prófécia volt, melynek rövid, közkeletű definíciója: Isten üzenetének átadása. A próféta pedig Istentől meghívott s az Ő akaratát közvetítő személy. Valószínűsíthetően az utóbbiról bennünk élő általános kép, legalábbis még e kiállítás előtt, egy, a világ pusztulása közepette üszkös romokon álló, hitbéli meggyőződésből szónokló, hevesen gesztikuláló, messziről felkiáltójelre emlékeztető, aszketikus alakban öltött testet. Sajnálatos módon a keresztény ikonográfia s a Biblia mindenkori érvényessége, a korunkban leginkább különféle negatív társadalmi, természeti folyamatok miatt kerül újra meg újra előtérbe; így történhetett meg, hogy már nem először választottunk hasonló témát (lásd Apokalipszis, hét főbűn).

„tematika: PRÓFÉCIA – Isten üzenetének átadása”

A 12. alkalommal is világunk jelenlegi helyzete teszi különösen aktuálissá a meghirdetett tartalmat, hiszen rengeteg a bizonytalansági tényező (háborúk, túlnépesedés, migráció, járványok, bolygónk erőforrásainak felélése, klímaváltozás, energiaválság), s ez a jövőnkbe vetett hitünket is erőteljesen befolyásolja. Reisinger János irodalomtörténész szerint tíz hatalmas léptékű, évezredek eseményeit felölelő jövendölés található a Bibliában. Ezeket a perspektivikus vagy vázlatpróféciákat tovább részletezi az a mintegy hatszáz pillanatkép-prófécia, melynek egyharmada szól a Megváltó első, másik kétharmada pedig a második eljöveteléről. A Biblia is „prófétai beszédként” határozza meg magát, melynek „egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből” (2Pét 1,20).² Viszont számtalan olyan jövőkép is létezik, mely az isteni kinyilatkoztatáson (revelatio, apokalüpszisz) alapuló próféciával, a sugalmazással (ispiratio, theopneusztosz) szemben hamis, babonás jövendölés, jóslás, divinatio. (A kiállításon bemutatott művek közül ide volt sorolható Pittmann Zsófia A halottlátó című, vászonra készült cianotípiája.) Amikor egy-egy biennálé tematikáját kiválasztjuk, egyre inkább igyekszünk tehát a világ jelenlegi problémáira is reflektálni, ezzel is elősegítve a hagyományos keresztény ikonográfiai megoldások, ábrázolások minél magasabb szintű, egyéni jegyeket is hordozó megújítását, újraértelmezését a kortárs képző- és iparművészetben.

A feladott téma messze nem olyan gazdag művészettörténeti előzmények tekintetében, mint például a keresztre feszítés, vagy általában véve a karácsonyi és a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó legtöbb ábrázolás. Részben ezért, részben pedig a kevésbé „teologikus” oldala felől is megfogható felhívás jellege miatt – a többi, a hétköznapi életünkhöz, aktuális problémáinkhoz közelebbnek érzett tematikához hasonlóan – nem csupán nagyobb számban jelentkeztek az eddigi átlaghoz képest, hanem a magyar művészeti mezőny is szélesebb spektrumban képviseltette magát. Véleményünk szerint ezúttal is igazolva látjuk azt az elképzelésünket, hogy éppen a különféle tematikájú és egyben megfelelően aktualizálható felhívások biztosítják azt, hogy a biennálé hosszú távon is kellően nyitott legyen mindenki felé, azaz az egyes alkotók mindenfajta kényszer, kötöttség nélkül vehessenek részt a sorozat nekik tetsző, őket valamilyen módon megérintő állomásán.

A 12. biennálén hét díjat szavazott meg a zsűri, melyből a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakmai díját Tarnóczi József festőművész nyerte el,³ a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat Szakmai Különdíját Csíkszentmihályi Réka textilművész vehette át, a Kecskemét Megyei Jogú Városa által felajánlott különdíjat pedig Vercz Szilvia képzőművész. A korábbi biennálék gyakorlatát követve a zsűri ezúttal is megítélt négy, pénzbeli juttatással nem járó, úgynevezett erkölcsi díjat is, amit Miklós Árpád képzőművész, Pasqualetti Eleonóra kárpitművész és képzőművész, Ruczek Zsófia textilművész és Turi Endre festő- és zománcművész kapott a kiállított alkotásáért. Az egyes biennálékon belül – talán az éppen aktuális tematikával is összefüggésben – meglehetősen változatos értékeket mutat a képzőművészeti és az iparművészeti alkotások aránya.⁴

Ráadásul az elmúlt bő két évtized során a Cifrapalotában is egyre több olyan alkotással találkozhattunk, melyeknél igen nehéz volt eldönteni, hogy az elvi (gyakorlati?) határ melyik oldalán állnak, hiszen ma már nyugodtan kijelenthető, hogy az egyes iparművészeti műfajokon belül a legprogresszívabb elképzelést alapvetően, legalábbis egyes mozzanatokat tekintve (művészi gondolati előtérbe kerülése, a hagyományos technikák, anyagok szabad értelmezése, átformálása stb.) a képzőművészet felé orientálódók képviselik. Számszerűleg 2024-ben is a textilművészet különféle ágainak a képviselői (pl. Balogh Edit, Bényi Eszter, Kiss Katalin, Kneisz Eszter, Láng-Miticzky Katalin, Makkai Márta, Somodi Ildikó) vettek részt a legtöbben, leginkább Reményik Sándor 1933-ban írt sorai (A szőnyeg visszája) szellemében: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, / Mi csak visszáját látjuk itt, / És néha – legszebb perceinkben – / A színéből is – – valamit.” S ezúttal is voltak köztük olyanok, akik más műfajjal jelentkeztek. A leggyakoribb e téren általában a grafika, hiszen az a tervezési folyamatban is jelentős szerepet kap, mindamellett önálló, önmagában is értékelhető művek is születnek így.

Díjazott példa erre Pasqualetti Eleonóra Terepasztal I. című, 8 azonos méretű egységből álló sorozata, „melyben az emberi bűnök ostorozásával szeretnék rámutatni a természeti katasztrófákra, az ellenséges pusztításokra és a belőlük fakadó háborúk keserveire. Rajzaimban egy ember nélküli és embertelen világ vízióját kívántam ábrázolni”. Kántor József életművét ismerve pedig cseppet sem volt meglepő, hogy a biennálén egyértelműen egy, a festészet körébe sorolható alkotásával (Tűzfészek) találkozhattunk. Csíkszentmihályi Rékának a katalógus címlapján is megjelenő műve, melynek létrehozatalában hangsúlyozott mozzanat volt az alkotói magány, a meditatív és egyben inspiráló tudatállapot, a csendesség és elmélyültség, is csak minimális, de annál fontosabb szerepet tölt be a művész eredeti végzettsége. „Átjáró című munkámban a számomra legfontosabb próféciát, az örömhírt (magát az evangéliumot, az evangélium lényegét) szeretném megjeleníteni: Jézus Krisztus kereszthalála által megváltott minket bűneinktől, és az örök élet ígéretét adta nekünk. Ez évszázadokon, történelmi korszakokon, háborúkon, súlyos világjárványokon és katasztrófákon átívelő örök üzenet, ami közel 2000 éve nyújt vigaszt és reményt az emberiségnek, külön-külön minden egyes embernek. Csak meg kell találnunk Istenhez vezető személyes utunkat, az ÁTJÁRÓT.

A mű alapját képező fatábla felületkezelése speciális aranyozási technikával készült. A táblába több mint 18.000 darab szöget ütöttem be egy meghatározott geometrikus mintarendszer szerint. (Sárgaréz zárszeget; cipőtalpszeget; cipőtalpszeget, amire beütés előtt üveggyöngyöt fűztem; sárgaréz zárszeget, melyre beütés előtt pici sárgaréz anyacsavart fűztem.) A kép középső mezőjében hangsúlyosan megjelenő keresztmotívumot horganyzott csavaralátét-karikákból alakítottam ki. A kép központi eleme a táblába épített, 10 cm átmérőjű golyóscsapágy, e mögött bújik meg alig észrevehetően – de jelentésében annál hangsúlyosabban – az aprólékos kézi szövéssel létrehozott finom textilfelület.” Ez az idézet jó példa arra, hogy miért is tettük „kötelezővé” a biennálén kb. tíz éve az alkotók saját műveiket, elsősorban tematikus szempontból, de ezzel összefüggésben az anyaghasználatot, a technikai finomságokat is megvilágító mondatait.⁵

Richter Sára (Sóhaj) „önműleírásában” is érdemes felfigyelnünk arra, hogy milyen szoros, teremtő együttműködésben van a művészi tartalom a szokatlan anyaghasználattal és alkotástechnikai mozzanatokkal. „A vászon felületére varrt kicsírázott, majd elszáradt búzaszemek az aszály érzetét keltik. A gondoskodó kéz, ami próbálja életben tartani a szikkadt földet, a reménytelenséget sugallja, a tenyérben levő vizet megjelenítő törött visszapillantó tükör is valójában egy szemétdarab. A kép készítésének folyamatában a sóoldatba áztatás a terméketlenné tétel gesztusa, de a földért ejtett könnyek szimbóluma is lehet. Megszáradva azonban a só kikristályosodott: a kész kép értelmezhető úgy is, mintha a megtisztító Gondviselő keze lenne jelen.”

Ruczek Zsófia (Öltögetés) a „prófécia-jövendölés-jövő kép” köré szövődő (lásd görög mitológia!) gondolatait egy liszteszsákra és egy kopott bőröndre építette fel. („Munkáimat mindig egy talált régi kincs köré építem.”) A mű kiállítási koncepciójához tartozott, hogy a zsák felületén egy-egy helyen pár darab tű volt beszúrva, festett fonallal befűzve, így a látogatók maguk is folytathatták a hímzést. A másodlagosan felhasznált tárgyak egy képzőművésznél, Kustár Gábornál (A Messiás) is szerepet kaptak. „Gyermekkorom fiókjai titkokat rejtettek. Az egyik kedvencem édesanyám varrógépfiókja volt. Ezt újra és újra átkutattam. […] A titkok fiókja itt végérvényesen nyitva áll. Most már vissza sem tolható. A mű kereteként szolgál. A sejtelmes prófécia nem titok többé. Nyilvánvalóvá lett: beteljesedett az idő. Az óraszerkezet is erre utal. Ezen áll a szelíd arcú Krisztus. Ő a középpont, akiben próféciák sora teljesedett be. Mi már tudjuk, nem az ítélő Messiásról szóló próféciák. Azok még váratnak magukra. A szelíd és alázatos Messiás áll előttünk »ággal« a kezében.” Ifj. Szlávics László Sötét óra – Jóel 2,31 című alkotásában viszont „működő, relatív pontosan járó óraszerkezet van a tokban”, melyben „félóránként a hangrúdra ütés is kellemes élményt szerez a szemlélőknek”.

Vercz Szilvia képzőművész (Követek nélkül) a festészet felől érkezve jutott el a textilművészethez. A nagy méretű hímzés ifjabb Hans Holbein Követek (1533) című festményén látható szőnyeg alapján készült. „A keresztény motívumok jelenlétének ténye nem volt tudott számomra a készítés első hat hónapjában. Öntudatlanul nyúltam ehhez a rejtélyes képhez, míg rátaláltam John North A követek titka című könyvére, ahol azt az információt találtam, hogy örmény, különösen a nyugat-anatóliai keresztény kultúra hagyományait, jel- és szimbólumrendszerét felhasználva szőtt szőnyeget hímzek. Az S és E szimbólumok a Mindenhatóra és Jézusra utalnak. […] A művet 2015-től kezdve folyamatosan készítem, és a fonák oldalát ugyanolyan látványértékűnek találom, mint a színoldalt, itt látszik igazán a rengeteg tűszúrás és maga a szövöttség által áttörő fény.”
Ha már hímzés, érdekes megoldást láthatunk Mátyássy László és Kacsóh Cecília kisplasztikáján is, melyet az 1945-ben, koncentrációs táborban elhunyt Pap Károly író emlékére készítettek, annak, aki egész életművében a zsidó és a keresztény hagyomány, vallás, hit kapcsolatát kereste. „Formailag egy keresztény kar ereklyetartóra emlékeztet, de ugyanúgy eszünkbe juthat róla egy zsidó tóramutató is. A kéz itt inkább egy keresztény áldó kéz, de a karon végig futó textilszalag a zsidó imaszalagot idézi. A vászonszalagon hímzett betűkkel Zakariás próféta próféciája olvasható, melyben megjövendölte Jézus Krisztus jeruzsálemi, virágvasárnapi bevonulását: Örvendj nagyon, Sionnak leánya, íme a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve! Ez a prófécia gyönyörűen kifejezi az Ó- és Újtestamentum folytonosságát, azt az összetartozást, melyet Pap Károly is keresett írói munkássága során.”

Az iparművészeti alkotások között a többi műfaj viszonylag visszafogottan képviselte magát, így többek között a zománcművészetet (Balanyi Károly, Elekes Gyula) és a kerámiát (Szávoszt Katalin, Borsódy Eszter) is csak 2, illetve 3 alkotó. Az utóbbitól olvasható újfent az egyik legrészletesebb műleírás.

Az Ignis Animae három részből álló kerámiakompozíció, mely „egy kettős próféciára utal. Olyan jövendölésre, mely az Ószövetségből ered és az Újszövetségben be is teljesedik. Ez pedig a pünkösd, a Szentlélek eljövetelének csodálatos misztériuma. […] A műtárgy legalsó gyűrűje a háborút, a halál esztétikumát mutatja be a csillogó, nemesfém töltények rendezett hullámzásával – a jelenkor emberiségének földi valóságaként. A második szint az első szintre terülő kerámiatál. Napjaink tragikus, a háborúktól, a test-szellem-lélek elleni domináns erők jelenlététől szenvedő világ kaotikus, füstfelhős – purgatóriumot idéző – áramlását ujjaimmal az agyag felületébe indulattal mart örvénylő gesztusokkal ábrázolja. Színben a matt szürkéskék jelenik meg, bronzos felcsillanásokkal, utalva az ószövetségi prófécia jelenségeire. A harmadik szint Isten ereje, a pünkösd lángja. Ez a méretében is legjelentékenyebb elem statikus anyagára cáfolva az ég felé és onnan lefelé áramló pünkösdi lángként hozza el a tisztító tüzet: a Lélek kiáradását.” Borsódy Eszterhez hasonlóan számos alkotót – a képzőművészeket is – elsősorban a felhívásunkban felsorolt válságjelenések motiválták alkotás közben, így például a háború Turi Endrét, a zománcművészet kiemelkedő nagymesterét is, aki ezúttal akvarellel jelentkezett (Ukrán Húsvét 2022). De megjelent a túlnépesedés (Molnárné Östör Ágota: Teltház), a migráció (Németh Gyöngyi: Mózes), bolygónk erőforrásainak felélése, a klímaváltozás (Jakatics-Szabó Veronika: Vizek földje; Ruzsa Dénes: Bioszféra).

Tarnóczi József méltán díjazott hatalmas szénrajza a biennálén talán legtöbbet ábrázolt írott forrásból, a Jelenések könyvéből táplálkozott. „Apokalipszis (Hommage á Van Dyck) című munkám az említett bibliai mű inspirációjára született ugyan, de ennek mégsem irodalmi felhangokkal való megfogalmazása, vagyis nem illusztratív jellegű mű, hanem sokkal inkább a 20–21. századi nonfiguratív képzőművészet, rajz és festészet korszerűnek mondható eszközeivel való látomásos kifejezése egy világ- és lélekkorszaknak, melyet a Biblia vetít elénk, s melynek átélői, szenvedői s okozói egyaránt vagyunk. […] A művészet a valóságról szól, de elsőrendűen (minden ellenkező elgondolással szemben) az ember benső, személyes valóságáról és egyben tudati struktúráiról. A művészet a hierarchikusan felépített belső világ és a külső, tapasztalati világ konfrontációjából jön létre egy művészeti nyelv és az azt közvetítő anyagok lehetőségei szerint. A művészet útja csaknem az egyetlen, amely máig megőrizte eredendő szakrális funkcióját, s így a szembesítés-szembesülés és a katarzis lehetőségét jelenti és jelentheti ma is a számunkra.” Mindamellett egyéni jövőképek, individuális jóslatok/próféciák is teret kaptak a kiállításon belül (Bészabó András: A Neo Geo Planéta Országalmából való születésének próféciája a természetvédő, a jövőbemutató gyerekek jogos igényéből: Mária Magyarok Nagyasszonya közbenjárásával; Ulrich Gábor: Poszthumán próféciák).

A művészi eszközöket tekintve is megjelent a jövő, így a mesterséges intelligencia (AI) használata (Péter Ágnes: Tájprófécia) és az NFT art (Masa Richárd: Ima) képében. Az utóbbi – hangokat és suttogó verset is tartalmazó, végtelenített folyamatként lejátszott –, 12 másodperces videó „elején egy pillanatra látjuk az eljövendő út által előrevetített állapotot. Ez a prófécia. A »szoborcsoport« eltűnik, és marad az ember, aki magányosan ereszkedik a világegyetemben. Amikor hozzáér a tükör-talajhoz, a fény kihuny, és a gyors mozdulatsorozat egyfajta életutat szimbolizál. A test gyertyaviasz anyagszerűsége hangsúlyozza a fénnyel való átitatás lehetőségét. Az anatómiai tanulmányra emlékeztető szoborszerű emberi figura a tiszta meztelen őszinteség szimbóluma. Kígyószerű nyalábok, amelyek néhány testrészmozdulat útvonalából jöttek létre, szintén sok asszociációval bírnak. Az út folyamán ott marad egy-egy testlenyomat, amely egy emlékként a szoborcsoport félelem, elesettség, irigység, de segítség, törődés és védelem is. A végén az ember újra isteni fényben részesül, és felemelkedik. A prófécia beteljesedett. Process sculpture technikával rögzítettem a mozdulataimat a motion capture stúdióban, integrálva őket egy magam által megmintázott virtuális karakterre. Ez a folyamat hozta létre az animációt, amelyben a formák poliszemantikus alkotássá alakulnak át.”
Sejben Lajos természetes fény által világító plexijén, a rajta olvasható címadó felirat (Messiás: Megérkeztem, Chat GPT) segítségével „azt az üzenetet hordozza, amit a mesterséges intelligencia nyújt ma az emberiségnek. Szürreális, elképesztő, miszerint korunk megváltója így kommunikálhat velünk a betáplált adatok, összes földi információ és algoritmusok segítségével, és irányíthatja az életünket, múltbéli hitünket, a tudásunkat, a fizikai élet végességét és a jövőnket”. A reményt a hamis próféciákkal és prófétákkal (A. Varga Imre: Vigyázzatok, hogy nehogy valaki félrevezessen benneteket!; Lente István: Nem küldtem őket – így szól az Úr) szemben az „isteni jelenlét mindenkoriságában, mindenhol jelenvalóságában való hitben” kereshetjük, akár teljesen hétköznapi környezetben is (Nemes Zsuzsa: Égő bokor egy kertben – Jelenlét).

Végezetül már most jelezzük, hogy a 2026 tavaszán megrendezendő XIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé témája a következő lesz: HALÁL – TEMETŐ – SÍREMLÉK.

ifj. Gyergyádesz László
művészettörténész, muzeológus, kurátor

Jegyzetek:

1. A biennálét minden alkalommal kétnyelvű katalógus kíséri, mely minden egyes bemutatott alkotás színes reprodukcióját és alapadatait tartalmazza, illetve bizonyos időközönként az aktuális előszóhoz adattár is társul. Emellett a Magyar Iparművészetben is olvashatunk az összes biennáléról beszámolót, tanulmányt (Dvorszky Hedvigtől, Erdélyi Zsuzsannától és többségében ifj. Gyergyádesz Lászlótól): 2002/6.; 2005/3.; 2007/1.; 2008/4.; 2010/1.; 2013/5.; 2015/5.; 2016/5.; 2018/4.; 2020/3.; 2022/6.
2. Reisinger János: A Biblia tíz vázlatpróféciája. Merre halad a történelem? Budapest, 2016.
3. A megnyitóünnepségen Tarnóczi József még az egyik erkölcsi díjas volt, ui. a zsűri közülük választotta ki utólag a – biennálé nyitvatartási ideje alatt, májusban megítélt – minisztériumi díjra érdemes alkotót.
4. A kapcsolódó 600 tételnyi múzeumi gyűjteményt tekintve nagyjából 70:30 százalék az előbbi javára. A gyűjteményről többek között itt olvashatnak: ifj. Gyergyádesz László: A Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé és a kecskeméti kortárs keresztény művészeti gyűjtemény. In: Sárospataki Füzetek, XXV, 2021/1. pp. 53–65. (a gyűjteményt bemutató színes képmelléklet: pp. 149–198.)
5. Innentől kezdve a jelölés nélküli idézetek mindegyike a biennáléra beadott művekhez írt „önműleírásokból” származik.