A Kiscelli Múzeumban nagyszabású tematikus kiállítást rendeztek, amely 2023. november 17-től 2024. április 14-ig fogadta a divat iránt érdeklődőket, valamint a történelmi,társadalmi és kulturális múltat kedvelőket. A barokk romtemplom szentélyének ódon falai közt mutatták be az 1873-tól 2023-ig terjedő történeti időszakot: 250 kiállítási darabbal.
Divat, mely összefonódik a politikával az adott történelmi időszak tükrében; divat, mely hordozza az adott korszak társadalmi rétegződésének sajátosságait, valamint a kulturális élet változásait; divat, mely legfőképpen szól az egyenről, az individuumról, a megjelenési szokásokról és kötelezettségekről.

Divattrend mindig változásban van; meddig tart és hogy melyik éli majd később reneszánszát, az kiszámíthatatlan. Ez egy igen jelentős gazdasági tényező, „biznisz”, egy ipar mozgatórugója, amely szerencsés időszakokban egy valóban működő összetett, sokak megélhetését biztosító iparág. Az divat „állandósága” maga a folyamatos változás. Pénz és státusz társul mellé, így az öltözékre mindenkor megkülönböztető figyelem irányul az egyes társadalmi rétegekben élőknél, hiszen az lehet akár veleszületett kiváltság vagy a vagyonosodás eredménye is. Miközben a ruha a mindennapok emberi létének az alapvető szükségletével fonódott össze, mert igazi feladata a textilnek a test befedése, betakarása– legyen az a nemek közti, azaz női-férfi testi különbözőségek elrejtése, vagy éppen ennek kihangsúlyozása. Legfőképpen a ruházat a környezethez való emberi alkalmazkodóképesség megsegítésére szolgál a túlélés reményében. Éppen ezért a divatipart technikailag fejleszti a hadi ipar, valamint az űripar, mert a szélsőséges körülmények újabb és újabb innovációra késztetik az ezzel foglalkozókat, és e fejlődési vívmányok, eredmények idővel egyszerűbb formában beépülnek a napi öltözékek kivitelezésébe, legyen az alapanyag, a kellék, a szabás vagy a divatirányzat.

A kiállításon az öltözék mellett kiegészítő tárgyakkal is találkozhattunk: fénykép, újság, zászló, jelvény, korhű felvétel, videó, falifestmény és dokumentum mutatja meg egy technológiailag igen nagy fejlődésen átesett időszak toalettjeit, termékeit, couture darabjait. Parádés kiállítást láthattunk, már a kiállítási koncepció is többrétegűen vizsgálta a témát, de a legszembetűnőbb az egyedi elgondolás alapján, ez esetben nem a kronológiai egymásutániság elve, hanem a kiemelt koncepciós hat szín által színcsoportok szerinti szigetszerű elrendezés volt. Ha a színeket kutatjuk és vizsgáljuk, hamar kiderül, hogy komoly jelentéssel bírnak, semmilyen véletlen nincs, hanem igen tudatos a szándék mind a tervező, mind a viselő, mind pedig a kiállítást rendező kurátor részéről. A kiállításon e kritérium nem jelent értékelést a tárgyak tekintetében. Minden színnek saját története van az adott korban, s a ruha által mutatják be, hogy vajon férfiaknak vagy nőknek, és milyen korosztálynak volt éppen a divatja. Így kerülnek egymás mellé a különböző korból való ruhák más-más színárnyalatban, az akár visszatérő ruhafazonok és -formák.

„rendezői elv: hat szín, hat témakör”

Szatmári Judit kurátor szakmaisága, ízlése kiválóan adta vissza a koncepciót a valóban nemzetközi szintű megjelenítésben. Célja volt a ruha mint információ forrás bemutatása, mely jelenség viszont már túlmutat az öltözéki mivoltán.
Az első látásra egy városi forgatagnak tűnő kiállítás átfogó tárháza a nagyvárosi öltözködésnek, a sokszínűségnek és sokféleségnek. Budapest és a divat mozgalmas 150 évét mutatta be, Buda-Pest-Óbuda egyesülésének évfordulójának alkalmából 120 öltözékben. Többségében a tárgyak a Kiscelli Múzeum gyűjteményéből kerültek ki, de kölcsönadott tárgyakat a Magyar Nemzeti Galéria, a Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye is, valamint sok divattervező, ruházattal foglalkozó művész és szakember, akik biztosították a kiállításhoz a saját tulajdonban lévő terveiket, tárgyaikat, öltözékeiket.
Egy nagy tervezői generáció, az idősebb korosztály a magyar ruházati ipar emblematikus személyiségei: Lendvai Ilona, Rózsa Tünde, Deés Enikő, Sárváry Katalin, Bányász Judit, Tankó Judit, Nyári Ildikó, valamint egy jóval fiatalabb tervezői generáció is bemutatta korszakos, meghatározó darabjait.

A kurátori koncepcióban a témaköröket részekre bontották az öltözékkel kapcsolatos lehetséges folyamatokra, a kezdetektől azok hatásáig. Az első rész a tervezés és a divattervezés kapcsolódását és világát mutatta be, a második rész a kivitelezés és a gyártás összefonódásait, a harmadik a vásárlási szokásokat, a negyedik rész a testkép változásával foglalkozott, míg az ötödik a tárgyak funkcióját kutatta, végül a hatodik téma a hatalom és a reprezentáció szerepét és viszonyát vizsgálta meg.
A kiállításnak nem volt kötelező útvonala, de az elrendezés két nagy területet különített el, a romtemplom területét ezzel ketté osztva.
A templomi szentélyben 2000 utáni divatválogatást láthattunk, ami 23 tervezői öltözékből állt. Egy része Budapest vagy egy budapesti kulturális hely, helyszín inspirált, ezért a sokféle alapanyagon épületek vagy azok részletei vagy egyéb kulturális jellemzők jelentek meg mintaként, díszítésként: Anda Emília (Erzsébet téri fák), Godena-Juhász Attila és Tóth András (Szabadság szobor), Tomcsányi Dóra, Garam Judit és Kovács Adél (Práter utca), Benes Anita (Duna vízcsepp).

Hat öltözéket a jövő divatja inspirálta, pontosabban a fenntarthatóság és az újra felhasználás. Itt láthattunk a mai kor környezetvédelmi törekvéseit tükröző használt növényi alapú ecobőrökből készített ruhát, legyen az ananász vagy akár kaktuszbőr. A fast fashionnal szemben a szociális felelősségvállalás szerepe felerősödött, nyíltan elítélve a gyermekmunkaerőt, egyben fókuszba hozva az állatvédelmi törekvéseket. A hulladékhasznosítás jelentősége a vintage modelleken mutatkozott meg Vecsei Kinga és Tasnádi Katalin (férfi zakó felhasználása, régi női csipkemaszk), Sándor Szandra (újrahasznosított bőr) tervezői darabjain.
Ez a fajta technikai megoldás felhívja a figyelmet a már meglevő ruhatárunk old fashionnak ítélt darabjaira, azok további felhasználási lehetőségeire. Ez a gondolat sem újszerű, hiszen az anyagi szűkösség a kreativitást hozta a háborús időszakokban, gondolva itt a függönyből, gyermekkelengyéből készült ruhákra.
Az átgondolt, környezetkímélő szemlélettel rendelkező hosszútávú ruhatár kialakítása lehet az útja a jövőbeli tudatos vásárlói réteg megszületésének, akik az energiatakarékosabb divatipart hozhatják divatba. Az kétségtelen, hogy a fast fashion pénztárcabarát, de a silány műanyag sehogy sem hasonlítható a minőségi kelmékből készített darabokhoz.

„A ruha szavak nélkül is beszél a tervezőjéről és viselőjéről.”

A múzeum főhajójában a 2000 évek előtti tárgyakat láthattuk. A formák, az egymást követő stílusirányzatok által formálódtak, a XIX. század felső osztályának az S sziluettjétől (hangsúly a keblen és a tomporon), ahol szorosan volt korlátozva a test a fűző által, ami az idők folyamán változásokkal eljut annak a kiszabadulásából. A női lét változását mutatja, a női önállóság és a „testi korlát”mentes létét a későbbi női egyenjogúság útján.

A szecesszió idejéből a városi sétaruha emlékeztet a régi békeidőkre, hófehér színe, gépi csipkével, esernyő kiegészítővel repít a „darázsderék” időkbe. A rendkívül szűk fűző a tartást jól biztosította, ami a kor eleganciájának egy alapvető törekvése volt. A mondhatni fuldokló test: a halcsontok, fűző, valamint a zsinórok, melyek az alsószoknyát tartották – igen kimerítő pozíció volt, aminek egészségügyi hatásai komoly következményekkel jártak.

A régi időket bemutató egyik legcsodálatos darab az 1913-ra datált Marino Fortuny hernyóselyem bársony női szürke köpeny. Mintája gazdag növényi rajzú ornamentika, mely kis madarakkal díszített. Fazonját tekintve ma is igen divatos darab lenne, egyszerű szabásminta. A klasszikus történelmi múlt öltözéke az 1916-os Zita királyné koronázási ruhája, aki IV. Károly feleségeként az utolsó királykoronázáson viselte azt.

Az I. világháború veszteségei, az új női „kényszer szerepek”, a szükség a gyors gyártásra, vagyis a sorozatgyártott konfekció – amely több méretben gyártott öltözék, az egyszerűség és uniformizálódás jegyében, legyen az egy katonai, vagy unisex fazon – széles körben, nagy számban ömleszti darabjait, kiszolgálva az új helyzeteket. Az öltözködési változás elkerülhetetlen volt, összeolvadtak a férfi és női sziluettek, a korábbi szabásvonalak.
Az egyenruhák, a katonai zubbonyok a színek elszürkülését hozták, a díszítő funkciót leginkább a katonai rangjelzés szolgálta. A halál tudata, a szenvedés lesz úrrá mindenütt, a nők a fronton és a hátországban is egy új szerepet kapnak. 1917-ből egy délutáni krinolinos zsebes ruha is ezt mutatja meg, az ápolónői fejkendő és köpeny mellett.
A trianoni időből való egy kiállított díszmagyar mente. Szőrmés szegéllyel, vitézkötés díszítéssel, fekete gyapjúból készült – utalva a történelmi és társadalmi gyászra. Maga a paszomány a magyarok által lett Európa szerte népszerű, a mai napig több nemzet elegáns katonai öltözetének a része.
A háború a lelki és fizikai poklokon túl a nők fiús, öntudatos megjelenését hozta el, ami a mai kor szingli elődjeként bukkan elő: a garszon. A háború után az új művészeti stílusok megjelennek az öltözködésben, a funkcionalista, vagyis a felesleges díszítésmentes ruha. Főként a ruha kényelmi szerepe fontossá válik. A sport és zene egyaránt formálja a ruházatot.
Az 1921-es tenisz öltözék a sport és a divat kapcsolatát mutatja be, amelynek praktikussága az, hogy egy nyári kosztüm átalakításával készült, pontosabban egy szoknya és kabát összevarrásával. A zene és tánc összefonódásának egy szép darabja az 1925 körüli öltözék, amely egy charlestonruha. Selyemdzsörzé anyaga, üveggyöngy díszítése egy varázslatos múltat felidézni próbáló, de könnyedebb világot hozó időszak terméke.
A harmincas évek már nem a fiús nő ideálját hirdette, hanem az egyéni stílus kialakulását megengedve a modern nőt hozta divatba egyetlen megkötéssel, ami a nagyon karcsú derekat jelöli ki követendőnek. A derék elengedhetetlen fegyvere a női bájnak és sikernek. Az 1929-es art deco ruha mutatja meg e kornak egy elegáns délutáni összeállítását.

A gazdasági világválság, majd Budapest egyfajta divatvárossá válása mind egy összetett, zajos, de a divatban helyet akaró törekvés eredménye. A divatházak megjelenése, a szalonok sokasága az alkalmi ruhák egyedi elkészítésének a helye, kiemelten a báli időszakokban.
Az 1938-as alkalmi ruhát Tüdős Klára tervezte, akinek személye ikonikus volt. Az Operaházban tartott divatbemutatót, amelyeket az akkori sajtó fontos eseményként írt meg.
A II. világháború időszaka ismét a takarékosságot hozza fókuszba, a mindent felhasználás elvét. Rendeletek és korlátok születtek a szabászatra, anyagra, kézelőre, díszítésre, vagyis maga a női pompa szorult kissé háttérbe. A fehérneműk szerepe ennek ellenére fontos, a női kombiné egy darabja a kiállításon is megjelenik, utalva a női szépség utáni vágy ékes bizonyítékaként ebből az időből. Színes, anyagában selyemszatén, amely testet követő mivoltából fakadóan mindig egyfajta erotikus hatást keltő alapanyag.

A háború után a „nagy vállak” háttérbe szorulnak, melyet a válltöméssel értek el, amelynek kísérője volt a telitalpú cipő. Mindegyike az erőt, a maszkulinitást hirdette. A férfi tevékenységek felvállalását mutatta meg, ami kiegészült a nadrág nők általi viselésével is.
Párizs a kor divatfővárosa, ezt a címet azóta is gyakorolja, a haute couture divatházak a magyar divatnak is a leginspirálóbb forrása. A new look tervezői irány, vagyis a női idomok hangsúlyozása fűző nélkül, egy világklasszis tervező, Christian Dior új szabásvonala volt, itthon is garantált sikert hozott. Ilyen az egyik 1948-as fekete kabátruhából átalakított öltözék, amelynek kiindulási alapja egy férfi öltöny volt.
A 60-as évek a ruhagyárak sokasodását hozza, a Rubolt vagy Május 1. Ruhagyár, a Budapesti Harisnyagyár, mind ennek az időszaknak a gyártói vagy értékesítő, kereskedelmi egységei.

A Rotschild szalon, a Budapesti Divatszalon, a Kék Duna szalon a szalonmunka igényességét és ötletességét, a női szerep és megjelenés fontosságát hozta divatba, bár ezek a szalontermékek jóval drágábbak voltak, mégis sok, a divatiparban dolgozó embert és családot tudott fenntartani.
A 1973-es Rotschild Klára estélyije műselyem ripszszövetű, műanyag flitterezésű kézzel hímzett ruhája ennek jó példája. Ma is sokszor emlegetett tervező, aki korának kiváló üzletasszonya is volt. Neve a „franciaszintű” dizájnt biztosította, sok esetben az eredeti francia fazonok lemásolásával, áttervezésével.

„a kiállításon a ruha elkészítési folyamata is fontos szerepet töltött be”

A Magyar Divatintézet és OKISZ Labor a magyar divatéletet hirdették, és aktív segítőként szolgálták azt. Különféle pályázatokkal és tervezési versenyekkel mozgatták és mozgósították a szakmában dolgozókat a tervezéstől a kivitelezésig.
A butik korszak kezdetével egy új időszak kezdődött a szocialista időszakban kapható egyen öltözetekhez képest. Butik, amelynek kirakata teljesen újszerű volt, butik, amelynek tulajdonosai a „nyugati” öltözködést hozták be nagy sikerrel, legyen a Kék Elefánt vagy a Váci 10, ez utóbbi Pataki Ági modell, üzletasszony érdekeltségében, aki az egyik plakát arca is volt a kiállításnak.

A kiállítás időutazás az eleganciával tervezett öltözékek és divatszalonok hemzsegő, letűnt világába,ahol a minőség, a ruha elkészítése és méretre igazítása is igen fontos, minden szép öltözék újabb megrendelést hozva az adott szalon számára. Úgy tűnik ekkor teljesen természetes, hogy egy nő szép, igényes ruhákba járjon, a kézi megmunkálású darabok fontosak és értéket képviselnek, naponta több ruhaszett a népszerű, váltásban a napszakhoz és alkalomhoz. Mai fejjel szinte hihetetlen, hogy a nők mennyi időt fordítottak öltözékeikre, összekomponálva azokat, e mellett nagy hangsúlyt fektetve a kiegészítők szerepére. Mindez hatalmas kontraszt a tömeg- és sorozatgyártáshoz képest.

„Az elegancia minden korban divat.”

Az öltözködés egy kifejezési formája az emberi létnek, legtöbb esetben a szépségről, a bájról szól. Egy szép öltözék gyönyörködtet, magával ragad, a viselőjét még mozgásában is megváltoztatja, megemlítve itt a magassarkú – divatos szóval – „cat walk” járás hatását, vagy a magabiztos, férfias magasságot adó telitalpú cipőt – így többféle értelmezhetőségben utalva a kiegészítőkre.
A női kesztyű szűzies üzenetet hordoz, a gyámolíthatóságra utalva, a kalap a női arc kontúrjaként a bőr védelmében vagy arisztokratikus, felsőbbrendűségi hatást gyakorolva vagy akár katonai öltözék szerepben is használatos.
Maga az elegancia viszont minden korban divat, az egyén jól megkomponált stílusa ennek a záloga, amely környezetünktől azonnali reakciót is kap. Maga a tökéletes kinézet vágya, a makulátlan megjelenés lenne a mindenkori cél, az önmegvalósítás, annak mind pszichológiai mind egzisztenciális vonatkozásában.
A nő feladata a gyönyörködtetés?
Vagy a nők külseje a lelkük egyensúlyában rejlik?
Vajon a divat gondolkodásmódot kell mutasson?
Esetleg lelki felszabadultságot adhat az öltözék?
A modern kor szabadságával öltözékeink, ruházati tárgyaink – maga a testünk körbe foglalása-meghosszabbítása – annak szín- és formavilága a lelki állapotunk lenyomata.
Ez a fajta színgazdagság, az ezzel növekvő belső erő, ad vagy adhat egyfajta magabiztosságot, amellyel még jobban érezhetjük magunkat a bőrünkben.
A tartalom megszüli a formát. Külső és belső harmónia, a teljes összhang az öltözködés által.

Hideg Orsolya
öltözéktervező iparművész, újságíró