Péreli Zsuzsa kárpitművész kiállítása a Műcsarnokban 2025. június 6. és október 19. között

A kárpitművészet a művészet egyik legrangosabb, a képző- és az iparművészet határán kialakult ága, a francia és flamand városok (Aubusson, Brüsszel és Beauvais) különleges produktuma, a reneszánsz és barokk kastélyok ékessége. A hatalmas méretű, összetett és színes kompozíciókat olyan művészek festették meg és készítették elő a kivitelezők számára, mint például Raffaello, akinek vatikáni Apostolok Cselekedetei-sorozata máig a legjelentősebb falikárpitok közé tartozik.
Természetesen a 20. század, mint minden más műfajt, a gobelint is újradefiniálta. Jean Lurçat és kortársai alapvetően gondolták újra a kárpit sajátosságait, hozzájárulva a kárpit formai és tartalmi megújulásához. A 20. század második felében a kárpit végleg eltávolodott a díszítő funkciótól, és önálló médiummá válva saját, autonóm útjára lépett.

Gobelin, konceptuális tértextil, gondolattextil

Hazai viszonylatban a fordulópont az 1970-es évekre tehető, amikor a neoavantgárd törekvésekkel párhuzamosan a Velemi Textilművészeti Alkotóműhely kísérletező művészei a textilt autonóm képzőművészetként kezdték értelmezni, elhagyva annak használati funkcióját. Így született meg a konceptuális tértextil, az úgynevezett „gondolattextil” fogalma is.¹
A hetvenes évek második felétől, majd különösen a nyolcvanas években ismét előtérbe került a textilművészet klasszikus irányzata, a gobelin, amely Ferenczy Noémi halálát követően túlnyomórészt ismét a festői kompozíciók szövött interpretációjára szűkült.

Péreli Zsuzsa – tradicionális kárpitművészet

Ebbe a konzervatívabb irányba forduló közegbe lépett be Péreli Zsuzsa, aki – bár jelentős szerepet játszott a gobelinművészet belső megújulási folyamataiban – nem az akkoriban formabontó tértextil és neoavantgárd tendenciák vonalát követte: következetesen kitartott a tradicionális kárpitművészeti alapelvek mellett, hű maradt a történetileg meghatározott anyaghasználathoz és technikához, valamint a figuratív megjelenítéshez.
1980-ban első díjat nyert a szombathelyi Textilbiennálén Amnézia című alkotásával, amelyben ugyan a kárpit bizonyos értelemben lelép a falról a térbe, mert színe, valamint nyersként érvényesülő visszája is vizuális és tartalomhordozó szerepet nyer, mégsem veszíti el tradicionális falikárpit jellegét.²

Péreli Zsuzsa a háromdimenziós kiterjesztés helyett inkább talált tárgyak beépítésével kísérletezett, vagy a szövet szétbontásával, a függőleges felvetőszálak üresen hagyásával jutott el a gobelin határáig, mégis mindvégig megtartotta a műfaj alapvető sajátosságait. Hann Ferenc szavaival élve: inkább egyfajta „belső avantgarde-ot, privát forradalmat vállalt fel”, amelyben a műfajtól való eltávolodást mind a konceptuális, a textil nélküli textil irányba, mind a pusztán gobelintervezői vagy kivitelezői irányba visszautasította.³ Ahogy Frank János írta a közel negyven évvel ezelőtt rendezett Műcsarnokbeli kiállításának katalógusában: szemléletével „a gobelint visszaültette a trónjára”.⁴

Péreli Zsuzsa életműve, kiállításai

A Műcsarnok Túl a láthatón című kiállítása a hazai falikárpit-művészet kiemelkedő alkotója, Péreli Zsuzsa kb. öt évtizedet átölelő munkásságát mutatja be a legkorábbi, 1977-ben készült Sarah Bernhardt kárpittól egészen az 2025-ös Anonim ikonosztáz című alkotásig. A tárlat számos múzeum és magángyűjtő jóvoltából jött létre, és a leghíresebb munkák mellett több olyan gobelint is szerepeltet, amely korábban még nem volt látható.
Az elmúlt évtizedek során Péreli Zsuzsa életművét több mint száz egyéni kiállítás dolgozta fel.⁵ A legnevesebb magyarországi múzeumok és galériák foglalkoztak alkotói pályájával, melyek közül a legjelentősebbek a székesfehérvári Szent István Király Múzeum (1978), a Műcsarnok (1987), az Iparművészeti Múzeum (2008), a KOGART Ház (2004) és a szentendrei Ferenczy Múzeum (2017–2018) tárlata. Emellett többször szerepelt önálló kiállítással külföldön is: a Római Magyar Akadémián, a Helsinki Magyar Kulturális Központban, a finnországi Kuopióban és Iisalmiban, az észtországi Pärnu és Haapsalu városában, valamint Sanghajban és a makaói Kortárs Művészeti Múzeumban. Csoportos kiállításokon munkáit Lipcsében, Utrechtben, Voorburgban, Bécsben, Tournai-ban, Barcelonában, Londonban, valamint Párizsban és Tokióban is láthatta a közönség. 2001-ben a külföldi művészek közül elsőként rendezhetett önálló kiállítást a kárpit hazájában, a franciaországi Aubusson-ban.

Alkotásait olyan közgyűjtemények őrzik – és kölcsönözték jelen kiállításra is –, mint a Savaria Múzeum–Szombathelyi Képtár, a Ferenczy Múzeum Központ, a Közlekedési Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a KOGART Gyűjtemény, valamint a Máltai Szeretetszolgálat és a Kecskeméti Kórház (Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház), de Péreli-munkák találhatók többek között az American Craft Museumban és a New York-i Cook Collectionben is.

A kiállítás: tematikus termek

Bár a kiállítás igyekszik a teljes életút időszakából válogatni, a koncepció mégsem a kronológiát követő lineáris rendezési elv szerint jött létre. Inkább tartalmi és stiláris egységek mentén, három tematikus termen keresztül tárja fel az életművet, majd további árnyaltabb témaegységek nyomán bontja ki a pályakép sokrétű világát. Az első terem falain az aranykort kereső múlt emlékei kerülnek a fókuszba, a második tér panteisztikus tájai és angyalai a transzcendens dimenziójába emelnek, míg a harmadik térben a társadalmi érzékenység kapja a főszerepet: itt a 20. század végének és a 21. század elejének kihívásaira reflektáló, társadalmi felelősségvállalást hirdető kárpitok sorakoznak.

„lélek-padlásainkon egymásra rakódnak tárgyak, arcok, ízek, gesztusok”
(Kernács Gabriella)

A gyerekkor és a falu inspirációja

Az első terem falain a múlt emlékei elevenednek meg: a falusi, régi családi vagy archív fotókból inspirálódó alkotásokat láthatjuk, a vidéki kultúra iránti nosztalgikus érdeklődést, amely Péreli egyszerre dokumentarista és lírai megfogalmazásán keresztül allegorikus keretben rögzíti a falusi élet tárgyiasult pillanatait. Azok az értékek, amelyeket a falusi ember – ahogyan a Felsőszenterzsébeti üdvözlet (1983) Madonna alakú asszonya anyai szeretettel öleli a kis házikót – gondozott és megvédett a pusztulástól. Azok az emberi viszonyok, amelyek lenyomata láthatatlanul is ott maradt, rögzülve az ünnepek, lakodalmak, falunapok vagy más, sorsfordító események alkalmával készült fotókban (Egy kercaszomori búcsú emlékére, 1978). A megsárgult fényképek és képeslapok díszes biedermeier kerete éppúgy érdekli Pérelit, mint a falunapi fotózásról megmaradt fénykép mögött rejlő emberi történet (Vőfély, 1983).

Korai alkotásainak inspirációs forrását az eklektika, a szecesszió, a századelő, a boldog békeidők, majd a falu és a kispolgári lét apró emlékei jelentik, melyeket a pop-art felnagyító gesztusával és a funkcióját vesztett, átlényegített objet trouvé módszerével dolgoz át, apró tárgyakat, masnit, csipkét, gyöngytyúktollat szőve a kárpitba.
Az 1970-es évektől Péreli sok időt töltött az Őrségben, ahol a fiatal városi lány a szocialista modernizmus korszakában rátalált a tudatosan elfojtott népi hagyomány eltűnő világának emlékére.⁶ Ebben a „padlástörténelemben” zárványként fennmaradt tárgyanyag átmentett valamit számára a múlt világából, azonban nem a falu motívumkincse vagy az életmód érdekelte, hanem az, ahogyan falun a világ elmúló szépségeit, nehézségeit, történeteit őrizték.⁷ A gyökerekhez való kötődésről szólnak ugyanitt a gyermekkort és a színésznőportrékat feldolgozó munkái. Gyerekkorának maradandó élményei közé tartozik a Filmmúzeumban töltött idő, de a színésznőportrék a pályakezdő alkotó művészi identitáskereséséről, a művészszerep mibenlétének kutatásáról is tanúskodnak (Asta Nielsen, 1978).⁸

„most halovány holdezüst világítja be a mindenséget”
(Kovalovszky Márta)

Az ablak szimbóluma

Az 1980-as évek végén Péreli Zsuzsa alkotásai lassanként elfordulnak a nézővel szemben ábrázolt, különös tekintetű, magánmitológiát hordozó falusi hősöktől. Ahogy korábban a falu és a múlt világában kereste az aranykor tökéletességét és romlatlanságát, most egy másik irányba indulva kutatja az emberi sorsot meghatározó erők mibenlétét, a kozmosz rendjét, a művészet forrását és örök értékeit [Kitekintés a hihetőből (1993), az Égi parton (1993)].
Az Éjjeli nap, nappali hold (1998) és a Pompeii ablak (2000) című művek fókuszában többször használt közvetítő elem, egy ablak áll. Az ablak a művészettörténetben a morális üzenet megerősítésére használt „kép a képben” motívum, a látható realitás és a láthatón túli létezők közötti átjáró, manapság pedig a korlátlan információ megszerzésének szimbóluma – Péreli ablakai egy másféle, szakrális tudás törékeny birtoklásának lehetőségét ígérik.

Metafizikus kárpitművészet

A második tér a transzcendens dimenziójába emel: az emberi lét benső, spirituális vonatkozásait kifejező alkotásokra koncentrál, melyek időn kívüli, álomszerű atmoszférát árasztanak, és a hagyományos kárpitművészet határait átlépve az installáció műfajával is párbeszédbe lépnek. Péreli Zsuzsa metafizikus tájakat és angyalokat ábrázoló falikárpitjai a lélek belső útját, az elmélkedés, a vigasz vagy épp az elmúlás csendjét testesítik meg [Szegény angyal (1997), Aequilibrium (2000–2001), Illuminatio (2012–2013)].
Péreli angyalai az egymás mellé sorolódó, monoton szépségű, hol fénytől csillogó, hol levegőként szétomló, puha szálak között lebegni látszanak megfoghatatlan légköri jelenségként. Nem teológiai értelemben vett angyalok vagy bibliai epifánia-jelenetek ábrázolásai, hanem a korra reflektáló szellemi tartalmak metaforái. Körülöttük a függőleges fonalak halkan pendülő hárfahúrokként légies, éteri zenét remegve kötik össze a látható és a láthatón túli világot.

„[…]nem néznek sehová. Nincs környezetük, nincs helyzetük, nincs testük sem”
(Péreli Zsuzsa)

Társadalmi reflexiók

Péreli Zsuzsa életművében mindvégig meghatározó szerepet kap a társadalmi reflexió, különösen az olyan civilizációs jelenségek, mint az elidegenedés, az emberek közötti kapcsolatnélküliség, a globális tömegkultúra, a társadalmi homogenizáció [Ikon, XX. század vége (1987)], az uniformizálódás [Eredeti kópia (2007)], a világ történéseivel szembeni szkepticizmus vagy a klímaválság ignorálása [Tájkép, XX. század vége (1990)]. Ezek a problémakörök a 20. század végének és a 21. század elejének egyre égetőbb kérdései, amelyek Péreli műveiben nemcsak tartalmi, hanem formai szinten is megjelennek. A kiállítás harmadik terme a mai társadalom kihívásait tematizálja: Péreli különböző korszakaiból származó kárpitok sorakoznak itt, amelyek a történelem [1989 Karácsony (1989–1990), 1999 Húsvét (1999)], az élet, a társadalom, az egyéni kapcsolatok negatívumaira kérdeznek rá, és hívnak azokról közös gondolkodásra.

Az ikonosztáz misztériuma

A kiállítás legújabb, korábban más kiállításon még nem szerepelt Anonim ikonosztáz (2025) című műve az ortodox ikonosztázok misztériumba vezető középső ajtaját nyitja meg mindazok előtt, akik valaha úgy élték vagy élik le az életüket, akár a szentek, mégsem irányul rájuk figyelem. Péreli Zsuzsa legfrissebb alkotásával azoknak állít emléket, és nyilatkoztatja ki irántuk megbecsülését, akiknek áldozatát senki más nem ismeri el. A mű a névtelen önfeláldozás, az egyéni szenvedés metaforája, az ismeretlen katona gondolatkörét is beemelve tiszteletadás, mementó és kérdésfelvetés az egyén szerepéről a történelem sodrában.
Péreli Zsuzsa munkáival a festészet és a kárpit határán mozogva fogalmazza meg rendezetlen világunknak szőtt látomásos leveleit. Életművét számos rangos díjjal jutalmazták: 1980-ban elnyerte a VI. Fal- és Tértextil Biennálé fődíját, majd 1981-ben Munkácsy-díjat, 1989-ben Nívódíjat, 1993-ban Környezetvédelmi díjat, 2006-ban Prima-díjat, 2002-ben Érdemes Művész, 2008-ban pedig Kiváló Művész címet kapott. 2017-ben Magyar Örökség díjjal, 2018-ban Kossuth-díjjal, 2020-ban pedig a Nemzet Művésze címmel tüntették ki.
Bár műveiben kompozíciós fegyelem érvényesül, mégis lírai érzékenység és emelkedettség jellemzi őket: hol emlékőrző, hol humoros, hol társadalomkritikus alkotásai szakrális tartalmakkal párosulnak. Képei idő- és térbeli rétegeket egyesítenek, önálló világot alkotva a történelmi múlt, a személyes mitológia és az egyházművészeti vizualitás elemeiből.

Szövött festmények

Péreli munkái mindvégig azon az izgalmas határon mozognak, amely a festészet és a kárpitművészet között húzódik: művészi attitűdjében egyszerre van jelen az autonóm művészi kifejezésre törekvés és a hagyományos technika felidézésének, megtartásának szándéka – ahol ugyanakkor maga a technikai eljárás, a médium is tartalomhordozó.
A fonal mint az élet vagy a gondviselés metaforája jól ismert a mitikus történetekből: Ariadné káoszból való kiutat képviselő aranygombolyagja, Rácháb megmenekülést jelentő piros fonala az Ószövetségben, vagy az élet, az idő és a sors allegóriája az antikvitás Párkáinak kezében. Péreli Zsuzsa alkotásaiban és művészi szándékában a kárpit menedéket, védelmet és meleget adó tulajdonságai, illetve a szövet mint a világ felépülésének – vagy az emberi összefüggések bonyolult, mégis sokszor törvényszerűen logikus hálózatának – szimbóluma is jelen van.
Péreli Zsuzsa művészete messze túlmutat a műfaj dekoratív funkcióján. Életműve szövött festményekből álló autonóm képzőművészeti állásfoglalás. Mély tartalmak megfogalmazásával, újraértelmezve a falikárpit műfaját, hidat képez a hagyomány és a kortárs képzőművészet között. Életművével kiemelkedő értéket képvisel a magyar művészet történetében.

Garami Gréta
művészettörténész

Főcím kép:
Musa Aeterna; falikárpit; gyapjú, selyem; 163×140 cm; 2004; Kovács Gábor Gyűjtemény tulajdona (Fotó: MI)

Jegyzetek:

1. Husz Mária, A magyar neoavantgard textilművészet (Budapest–Pécs, 2001).
   Szombathelyi Textilbiennálék 1970–2000. Katalógus, Szombathelyi Képtár, 2002.
   Kovács Ágnes, „Gondolatok a magyar kísérleti textiltől Gecser Lujza kiállítása nyomán”, Artmagazin, 3. sz.(2024): 50–61.
2. Schenk Lea, „Amnézia: Egy gobelin (és egy kapcsolat) anatómiája”, in Hann Ferenc, Péreli Zsuzsa (Szentendre, Interart Stúdió, 1990).
3. Hann Ferenc, Péreli Zsuzsa (Budapest: Berta Kiadó, 1992).
4. Frank János (előszó, kiáll. kat.), Budapest, Műcsarnok, 1987. márc. 19. – ápr. 12.
5. Életművének legjelentősebb kiállítási katalógusai és összefoglalói:
   Fitz Péter, Égi-földi ég alatt (kiáll. kat.), Budapesti Történeti Múzeum, 1994. márc. 10. – ápr. 17.;
   Kovalovszky Márta, Gobelin-liget, gobelin-kert (kiáll. kat.), Budapest, Ernst Múzeum, 1997. okt. 24. – nov. 23.;
   Élet-Kép-Regény. Péreli Zsuzsa életmű-kiállítása az Iparművészeti Múzeumban, 2008;
   Kernács Gabriella, Padlástörténelem: Péreli Zsuzsa képzőművész kiállítása a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (kiáll. kat.), 2010. júl. 2. – szept. 12.;
   Cebula Anna, Retrospektív kiállítás a Szombathelyi Képtárban (kiáll. kat.), 2013. márc. 27. – máj. 11.
   Bodonyi Emőke, Lélekvándorlásaim: Péreli Zsuzsa művészetéről (kiáll. kat.), Szentendre, Ferenczy Múzeum, 2017. nov. 30. – 2018. febr. 25.;
   Fertőszögi Péter, Kitekintés a hihetőből: Péreli Zsuzsa művészetének dimenziói az emberi léten innen és túl (Budapest, Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, 2017).
6. Fertőszögi, Kitekintés a hihetőből…,17–19.
7. Kernács, Padlástörténelem…
8. Sárosdy Judit, Asta Nielsen, avagy a gyöngytyúk metamorfózisa: Péreli Zsuzsa hallgatag múzsája
   https://filmkultura.hu/regi/2001/articles/essays/anielsen.hu.html

Fotók:

1. Kétség; falikárpit; gyapjú, selyem; fémszál; 66×110 cm; 2014
2. Egy kercaszomori búcsú emlékére; falikárpit; gyapjú, selyem; 100×170 cm; 1978; Savaria Múzeum – Szombathelyi Képtár tulajdona
3. Szegény angyal; falikárpit, egyedi technika; gyapjú, selyem, ezüstszalag és -zsinór, érmék; 167×220 cm; 1997
4. Axis Mundi; falikárpit; gyapjú, selyem, fém- és aranyfonal; 140×180 cm; 2010-2011; Kovács Gábor Gyűjtemény tulajdona
5. Materra; falikárpit; fémszál, gyapjú; 100×120 cm; 2023-2024
6. Pompeii ablak; falikárpit; gyapjú, selyem; 162×140 cm; 2000; Kovács Gábor Gyűjtemény tulajdona
7. Három nővér; falikárpit; gyapjú, selyem; 164×86 cm; 1995
8. Égi-földi játék; falikárpit; gyapjú, selyem, pamut; 160×120 cm; 1989
9. Az utolsó angyal; falikárpit; gyapjú, selyem; 100×100 cm; 2019

Fotók: MI