Minya Mária keramikusművész kiállítása 2026. június 3. és szeptember 20. között

1975. június 21-én már szerepeltek Minya Mária keramikus, tervezőművész munkái a kispesti Nagy Balogh János Kiállítóteremben, György Gabriella és Zahajszky László tárgyaival együtt. Mindhárman a Finomkerámiaipari Művek Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár tervezői voltak. A tárlatot akkor a Finomkerámiaipari Művek (FIM) vezérigazgatója, Habuda Ádám nyitotta meg.
A helyszín tehát teret és lehetőséget ad arra, hogy Minya Mária azóta létrejött alkotásait áttekinthessük, megidézve a kispesti Gránit-gyárban töltött tervezői pályájának bő másfél évtizedét.
Életműve páratlanul gazdag, sokszínű, és egyben következetes: edénytervek, épületburkoló kerámiák, köztéri és autonóm plasztikák, porcelán, kőcserép és kordierit falképek, reliefek sorozatai alkotják. Az áttekintést az utóbbiakkal kezdve, Minya Mária az idő, a tudás és az emlékek rétegeit gyúrja agyagba.

Nyomot hagy, miközben úgy használja az említett merev és öntörvényű anyagokat, mintha csak fehér papírlapok volnának, mintha csak papírmetszeteket komponálna. Földszínekkel dolgozik, finom, pasztelles árnyalatokkal, amelyeket kobaltkékkel mélyít el. Az eredmény egészen festői, érzékeny és lírai. A magastűzön keményre égett felületek a legapróbb gesztust, üzenetet is rögzítik, közvetítik.

„emlékek rétegei az agyagban”

Köztéri és autonóm plasztikáiban különleges helyet foglalnak el figurális művei. Az életműben rendre visszatérő, poliszémikus jelentésrétegű madárábrázolásainak egyszerre naturalisztikus és stilizáló stílusa könnyed és játékos mintázó tudásról és plasztikai érzékről tanúskodik. Egészen kivételesek, bravúros megformálásúak fényes sómázzal borított, strukturált felületű fantázialényei.

A Szörnyikék című széria a gótikus kőszobrok, a manierista grották és a kelet-ázsiai kultúrák épületeit óvó, mitikus teremtményeit idéző és az államszocialista nippkultusznak görbe tükröt mutató kisplasztikái eredetileg a Ferencz István tervei alapján átépített, versegi Chemolimpex üdülő falszegélyeit és párkányait őrzik.

Épületkerámiák Kecskeméten

Épületburkoló kerámiái közül – kecskemétiként – most csupán a „hírös” város Megyei Kórházának három, nagy méretű falszakaszát emelném ki. A térbe törekvő, monokróm felületeit az aranymetszés szabályai szerint komponálta. Az emberi szövetek struktúráiból inspirálódó burkolatai egyre mozgalmasabb, egyre hullámzóbb képet mutatnak, aszerint, hogy hová, milyen funkciót ellátó térbe szánta azokat. A mázas kerámiaelemek a Gránit-gyárban készültek, ugyanis az edénytervezés „együtt járt” az épületkerámiák tervezésével – ez a gyakorlat a korabeli főiskolai képzés sajátossága volt. A kiállítás kurátora, Mohay Orsolya művészettörténész Minya Mária további építészeti és köztéri munkáit informatív, képes tablókon osztotta meg a közönséggel. Többek között a legelső, ritkán publikált – mert sajnos már elbontott –, a budapesti Visegrádi utcai óvodába készült, festett mesefigurákat ábrázoló csempekompozícióját, amely 1971 és 1975 között készült.¹
Számomra dizájnteoretikusként Minya Mária edénytervei az életmű legérdekesebb és leginkább elismerésre méltó darabjai.

Az 1975-ben megjelent Mai magyar iparművészet: Kerámia, porcelán, üveg című ismeretterjesztő kötet fülszövegében olvasható egy gondolat, melyet gyakran szoktam idézni: „Az érdeklődő olvasó most kap először átfogó képet szoros értelemben vett mai kerámia-, porcelán- és üvegművészetünkről. Most látja először együtt a sokszorosító nagyipar termékeit, illetve iparművészeink egyedi alkotásait. Szeretnénk ezzel a válogatással eltüntetni azt a megkülönböztetést, mely az egyedi alkotást fölébe helyezi a szériatermékeknek. […] Ideje hát, hogy az ő neveiket is megjegyezzük, hiszen étkezőkészleteik, poharaik, vázáik mindennapjaink hűséges kísérői.”²

Gyári edénytervezés és autonóm kerámia

Úgy vélem, hogy ez a néhány mondat sokat elárul az államszocialista Magyarország szilikátipari tervezőinek helyzetéről, így Minya Mária életútjáról is. A gyári tervezők kevesebb figyelmet és elismerést kaptak, mint a korszak autonóm keramikusai; még napjainkban is számos feltáratlan életmű vár kutatásra és bemutatásra.
Minya Mária a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában végezte középiskolai tanulmányait. 1965-től tanult a Magyar Iparművészeti Főiskola porcelántervező szakán, ahol 1970-ben diplomázott edénykészlettel és épületkerámiával. A budai várban működő Fortuna bárba tervezett, a FIM Herendi Porcelángyárában kivitelezett, dekormatricával díszített tárgyai a jelen tárlaton is szerepelnek. A hidegkonyhai ételek tálalására tervezett edények mellett a szerviz fűszertartókat, mokkás és grogos készleteket is tartalmaz. Az utóbbiakról a fali tablón közreadott, a Lakáskultúra folyóiratban megjelent képes cikkben is olvashatunk. A speciális grogos készletről például azt, hogy a tervező a könnyen repedő üvegpoharakat kívánta kiváltani a vastag falú, jó hőtartó képességű porcelán talpas csészével.³

Minya Mária diplomaedényei modernek, kecsesek, szépen érvényesítik a herendi porcelánmassza kiváló tulajdonságait; dekorációjukban a Fortuna bár logója mellett a természeti formákból inspirálódó vonalas, játékos grafika szerepel. Az Iparművészeti Főiskolán két merőben eltérő mestermunka volt az elvárás akkoriban, hogy felkészítsék a hallgatókat a több lábon állásra és az önállóságra. Minya Mária másik diplomamunkája a KÖJÁL Kutató Laboratóriumába készített térelválasztó kerámiafal volt.⁴
Minya Mária rögtön a diploma után került a Gránit-gyárba, ahol megtapasztalhatta, hogy terveinek megvalósításához, szériatermékké válásához hosszú és fáradságos út vezet, amelyet jó, ha szerencse is kísér. A Reggeltől estig nevű szervize modern és praktikus formáival a skandináv dizájn magasságaiba tört, mégis csupán kiállítási tárgyegyüttes maradt, kereskedelmi forgalomba nem került.

Ugyanakkor számos alkalommal mutatták be, többek között szerepelt a magyar dizájtörténet egyik legfontosabb, nagy hatású kiállításán, amelyet 1972 októberében rendeztek meg a Fészek Művészklubban Magyar design (10 kísérlet) címmel. A tárlat szervezői – Borz Kováts Sándor, Pohárnok Mihály és Soltész György – többek között azt kívánták demonstrálni, hogy hazánkban már az 1970-es évek elején is olyan kiváló tervezők dolgoztak, akik a saját koruk fogyasztói igényeire a használhatóság és a célszerűség szempontjai mentén, a dizájn módszerével tudtak válaszolni. Erre a koncepcióra utalt a kiállítás főcíme, míg a 10 kísérlet alcím azt a fájó tényt tette szó szerint zárójelbe, hogy a nyolc tervező⁵ tíz kiállított munkája kísérlet, azaz csupán prototípusok vagy kis szériában előállított tárgyak csoportja. A Reggeltől estig készlet az 1938-ban Faenzában alapított Nemzetközi Kerámia Versenyen (Concorso Internazionale della Ceramica d’Arte – Premio Faenza) diplomát érdemelt, és ott is maradt az olaszok gyűjteményében. Talán ezért sem található belőle sok példány hazánkban; a tárlaton kiállított darabok magángyűjteményből érkeztek.⁶
Hasonló sorsra jutott az 1975-ben első díjat elnyerő, iskolai és óvodai étkeztetésre tervezett készlete,⁷ valamint a Semsey Gabriellával közösen jegyzett, a Házgyári konyhaprogram rendszerelvű tervezési kísérletének keretében született Variálható háztartási edénysorozat, amellyel 1980-ban Formatervezési Nívódíjat érdemeltek ki.

„adósságrendezés a magyar dizájntörténetben”

Termékként kereskedelmi forgalomba került munkái közül kiemelkedik az 1973-ban tervezett, a pozitív–negatív formák egymáshoz illesztésével helyet megtakarító, blikkfangos fűszertartókészlete – ez a formai megoldás már diplomamunkájában is megjelent –, illetve a 2917-es formaszámú, Grácia néven forgalomba hozott asztali szervize, amelyben a Gránit-gyár új fejlesztésű hő- és fagyálló masszáját, valamint annak új, egyszer égetett gyártási technológiáját racionálisan hangolta össze az anyag–szerkezet–funkció–forma Pogány Frigyes főiskolai mesterétől tanult négyes alapelvével.⁸ A Grácia szervizért 1983-ban is elnyerte a Formatervezési Nívódíjat.

Vázacsaládjának és a libamáj tárolására, csomagolására szolgáló edényeinek megoldásában a rá jellemző, mindig logikus tervezői szemlélet organikus, illetve magyaros kézjegyekkel gazdagodott.
Minya Mária nem csupán alkotóként, hanem oktatóként és a közösségért tevő szervezőként is kiemelkedő egyéniség. Gyári tervezői korszakában tagja volt a Wartha Vince kémikusprofesszorról elnevezett szocialista brigádnak. 1972-ben a Szilikátipari Tudományos Egyesület iparművész szakcsoportjának titkárává választották, 1975-ben pedig tagja lett a művészszakszervezet elnökségének is. A Gránit-gyár Wartha Vince-brigádnaplói az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe kerültek. Az 1973 és 1975 között vezetett naplóban egy, az előbb felsorolt alkalmakból vele készült, sajnos forrás nélküli interjúrészlet összegzi talán a leginkább személyiségét: „[…] szeretném úgy végezni a munkám, hogy másoknak is hasznára váljon.”⁹ Kiállított tárgyai is igazolják: sikerrel járt.

Minya Mária kispesti kiállításának nóvuma – összehasonlítva a 2018-as pesterzsébeti¹⁰ és a 2022-es budai tárlataival¹¹ –, hogy érdemben mutatta meg gyári tervezői korszakának eredményeit is – nem csupán fotókon, korabeli cikkeken, hanem magukon a tárgyakon keresztül. Igazi kuriózum, hogy a Gránit-gyárban készült tervei mellett láthattuk diplomakészleteit, valamint prototípusszinten megmaradt tárgyait is. A kiállítás megvalósítását komoly kutató- és szervezőmunka előzte meg, amelyet a kurátor, Mohay Orsolya művészettörténész végzett, törlesztve a magyar dizájntörténet-írás egyik, a gyári tervezőket érintő adósságát.

A szöveg a kiállítás megnyitóján elhangzott beszéd szerkesztett, bővített változata.

Novák Piroska
dizájn- és művészetteoretikus

Főcímkép:
Vázacsalád (formaszáma: 3031); mázas keménycserép; gyártó: Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár; 1987 (Fotó: Friedrich Krisztina)

Jegyzetek:

1. Minya Mária épületkerámiáiról és köztéri műveiről bővebben lásd például: SZILÁGYI B. András, „Minya Mária murális művészete”. In Minya Mária. Budapest: Schola Manufactura Alapítvány, 2004, 3–37. [Magyar–angol, kétnyelvű katalógus.]
2. KOCZOGH Ákos (bevezető tanulmány), Mai magyar iparművészet. Kerámia, porcelán, üveg.
   PÁSZTÓI Margit (főszerk.), Budapest: Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, 1975. [Fülszöveg.]
3. Szerk. cikk: „Vallomás a munkáról”. In Lakáskultúra, 1. sz. (1976): 12–13.
4. HAJDUNÉ KOVÁCS Anikó, „Végzett főiskolások seregszemléje. Porcelán- és kerámiatervezők”. In Ipari Művészet, 2. sz. (1970): 29–30.
5. A nyolc tervező: Borz Kováts Sándor, Deákné Blazsek Gyöngyvér, Horváth László, Jahoda Maja, Minya Mária, Semsey Gabriella, Soltész György, Szekeres Károly.
6. A Reggeltől estig szerviz darabjai Langh Péter műgyűjtő jóvoltából szerepeltek a kiállításon.
7. A készletről és az azt megelőző pályázatról lásd például: DÁRDAY Nikolett, „A gyermekétkeztetés edényei”. In Ipari Művészet, 4. sz. (1975): 29–31.
8. Az 1280 °C-on égetett, alacsony porozitású alapanyagú Grácia-készlet készítéstechnikájáról lásd például: BAGOTA Edit, „Új edénycsalád egyszeri égetéssel”. In Ipari Forma, 2. sz. (1983): 22–23.
9. MNMKK – Iparművészeti Múzeum, Adattári Gyűjtemény, KLT 3429. [Oldalszámok nélkül].
10. Minya Mária Munkácsy Mihály- és Gádor István-díjas keramikusművész kiállítása, Budapest, Gaál Imre Galéria, 2018. szeptember 5. – október 7.
11. Egyensúly – rejtett üzenetek. Minya Mária Munkácsy- és Gádor István-díjas keramikusművész kiállítása, Budapest, B32 Trezor Galéria, 2022. szeptember 8–29.

Fotók:

1. Madárplasztika; mázas kerámia és porcelán; egyéni technika; 1994–1997
2. Madárplasztika; mázas kerámia és porcelán; egyéni technika; 1994–1997
3. Idol I–II.; fémsókkal színezett samottos agyag; egyéni technika; 2009
4. Árvíz után; fémsókkal színezett porcelán; egyéni technika; 2022
5. Madárplasztika; fémsókkal színezett samott; vegyes technika; 2015
6. Emlék I., fémsókkal színezett porcelán; egyéni technika; 2022
7. Minya Mária kiállításának enteriőrje a kispesti Nagy Balogh János Kiállítóteremben, az előtérben gyári tervezői korszakából származó edényeivel
8. Minya Mária kiállításának enteriőrje a kispesti Nagy Balogh János Kiállítóteremben, az előtérben gyári tervezői korszakából származó edényeivel
9. A Szörnyikék című plasztikasorozat darabjai a versegi Chemolimpex vendégház és üdülő részére; sómázas kőcserép; 1989

Fotók: Friedrich Krisztina

Kapcsolódó cikk:

A 36. Őszi Kerámia Tárlat