Köblitz Birgit üvegművész kiállítása a verőcei Gorka Múzeumban 2026. június 6. és augusztus 2. között
Köblitz Birgit 1986-ban érkezett Nagymarosra a németországi Halléban található, Burg Giebichenstein – Hochschule für Kunst und Designban egy évvel korábban szerzett diplomájával. Azóta itteni műhelyében az üveg formálásának lehetőségeivel kísérletezik; az így szerzett tapasztalatok meghatározzák mindennapjait, formálják látásmódját, s egyúttal érlelik művészi szemléletének változásait. Az üveghez fűződő viszonyának különleges pillanatait, ezek ritmusszerű egymásba fonódását művészi kompozíciókban jeleníti meg. Alkotói tevékenységével az üveggel kapcsolatos kutatásaiban szerzett, a belső egyensúlyról és a létezés útirányáról szóló tapasztalatait – a lét lényegét – adja át.

A csónak mint művészeti motívum
A Nemzeti Kulturális Alap – 2024-ben elnyert – alkotói támogatása lehetővé tette számára, hogy megvalósítsa a csónakmotívumhoz kapcsolódó projektjét. Az ókori mitológiákban szimbolikus szerepet játszó, természetben való közlekedési, illetve szállítási eszköz mai, azaz 21. század eleji valóságértelmező lehetőségei foglalkoztatták. Több, 2025-ben készült kompozíciójában is azt vizsgálta, hogy az egykori egyiptomiak napbárkájának, a görögök Kharón-ladikjának vagy a bibliai özönvíz pusztítását túlélő Noé bárkájának mai utódai képesek-e az emberi létezés törvényszerűségeinek, a természeti és természetfeletti valóság kapcsolatának modelljeként működni: irányt mutatni, bizonytalan és végtelen vizeken is vágyakat és reményeket hordozni. Vizsgálódásainak eredményét 2026 nyarán Verőcén, a Gorka Múzeumban mutatta be.
„az üvegbe öntött őselem mozgása”
Az alkotó a teljesség négyzet alaprajzú építészeti terében, az üvegből készült installációk között bejárható szellemi-lelki utazásra hívta vendégeit. Ennek természetét érzékelteti a tárlat címe: Visz a víz. Vagyis a természetben zajló folyamat részesei lehetünk, az egyik őselem törvényszerűségeire hagyatkozva, amelyben kapcsolódhatunk az emberi testet legalább fele részben alkotó és azt alkalmanként körül is ölelő őselem mozgásaihoz; követhetjük irányait, vagy szembefordulhatunk velük, majd megérkezhetünk vagy célt téveszthetünk. A nyolc üveginstalláció egységét összegző cím – tanult ismereteink szerinti – értelmezését tovább árnyalták az egyes kompozíciók által aktuálisan kínált élmények.

A víz képzetét edényben lévő kortyokkal, hullámzó formájú üvegcsövekkel, kék üveghasábokkal vagy sodrott papírhurkákkal érzékelteti az alkotó. Ezek között vagy bennük jelenik meg a bárka ívelt motívuma vagy az emberi alak egyedül, esetleg tömegben. Az univerzum részeként való jelenlét érzése az installációk térbeli viszonyából is adódott: a terem központjához, a Hullámok között című installációhoz sugárszerűen kapcsolódott a többi üvegplasztika.

Ezt az élményt erősíti A felfedező című alkotás vertikálisan elhelyezett korongmotívuma, amely a bárka mozgásterét képező vízfelület mellett a Föld, a Hold vagy a Nap modelljeként is értelmezhető. A kerek forma kompozíciós szerepe az univerzum elemeinek – az őselemek, a csillagok vagy maga az ember – anyagbéli rokonságára, gyakran azonosságára is utal.

A művek körsugaras elrendezése, illetve a korong motívum a tér körbejárására késztette a szemlélőt. Az út elején A víz hangja című, 2021-ben készült plasztika szürreálisnak nevezhető tárgyi viszonyrendszerben jelenít meg néhány korty vizet egy átlátszó, sárga üvegkehelyben. A megbillent edény szinte ivásra késztet. Nem látható azonban a kéz, amely tartja. Mégis szilárdan áll egy üvegkapu íve alatt, amely a használati tárgyak léptékrendszeréből kiemelve monumentálissá növeli az alkotást. Úgy hat, mintha az építészeti elemmel együtt maga a tárgy is átjárhatóságot biztosítana adott téregységek, illetve létezési dimenziók között. Kultikus szerepét az is felveti, hogy őselemi értékét a kapu teljes ívét beborító üvegtüskék óvják. Az ív tetején lévő öt tüske vörösréz sapkát kapott, amely koronaszerepbe emeli őket, ezzel is hangsúlyozva a kehely tartalmának kiemelkedő jelentőségét.

A Vízesés című alkotásban egy kék üvegtömb idézi meg a nagy kiterjedésű, intenzív mozgású őselemet. A víztömeg magában foglal egy embertömeget, amelynek alakjai negatív formaként jelennek meg a kékségben – mintha a víz által testesülhetnének létezőkké. Köblitz Birgit kompozíciója szinte mitikus modellként szemlélteti a természet különböző elemeinek kapcsolatát.

Az öreg csónak lelke című üvegplasztika úgy értelmezi az anyagi és szellemi létezés egymáshoz való viszonyát, hogy az alkotó a filozófiai tartalom megjelenítésére alkalmas, azzal adekvát, egyedi technikai megoldásokat teremtett. Az üvegcsövekből rogyasztással „gerincesre” formált csónakmotívum a természeti térben való közlekedés eszközeként jelenik meg. Ennek szerkezetén sejlik át a casting technikával készült, csiszolt, fényesre polírozott kék bárka – a gyakorlati funkciót betöltő öreg csónak lelke. Különös feszültséget ad a kompozíciónak a cső- és a tömbcsónak térbeli viszonya. Míg az anyagi valóságban való utazás eszköze plasztikai légiességével a magasból függesztve helyezkedik el a levegőben, addig az – anyagtalan lelket jelző, ám fizikailag sokkal nehezebb – tömör, kék üveg ebből kiemelkedve látszik lebegni. Úgy tűnik, mintha kettőjük viszonyában, összetartozásában, egységgé válásában felruháznák egymást saját tulajdonságaikkal, képességeikkel: az anyag képessé válik a lebegésre, a lélek pedig úgy biztosítja az anyag súlypontját, hogy lebegve is egyensúlyt találjon a térben.

Test és lélek, anyag és szellem kapcsolatának összefüggéseit erősíti meg A felfedező és a Vízzé válik című installáció is. A felfedező figurája negatívba formált alakzatként látható bárkájának testében – azonosságot tükrözve az ismeretlen iránti érdeklődés természete és eszköze között. Még hangsúlyosabban érezhető ez az úszó figura esetében, aki pozitív formaként halad át a víztömegen, de a törzs vízkockán belüli része negatív formaként jelenik meg. Ez a megoldás érzékletesen szemlélteti a testi valóság belső víz általi meghatározottságának és az anyag külső ölelésének egységét.

A Visz a víz című tárlat alkotásainak körívén a Lélekhajók című – Szabó Henriettával közös – alkotás sugarának metszéspontjához érkezve az utazó erős késztetést érezhet arra, hogy a körívről a középpont felé tekintsen. A hullámokkal és a víztömeggel korábban horizontális kiterjedésű jelenségként találkozhattunk – akár a természeti valóságban.
„lélekhajók az üveg hullámain”
A felfedező körmotívuma ugyan kibillentette a szemlélőt ebből a megszokott komfortérzetből, de az üvegkorong égitestekként való értelmezhetősége visszaadta a természeti térből ismert biztonságérzetet. A tizenegy színtelen lélekhajó azonban egy sötét textildrapéria előtt lebeg a lógó, sodrott, szürke és ezüst papírcsíkok között. A víz hullámainak irányváltása horizontálisból vertikálisba vált, valamint ezek anyagbéli eltérése a bárkákétól jelzi, hogy az utas a létezés természeti dimenziójából egy másik dimenzió határához érkezik.

Innen tekint vissza a kiállítótér közepén, az alkotások körének középpontjában álló, Hullámok között című üvegplasztika horizontális hullámaira és az általuk biztonsággal befogadott kék bárkára. A tiszta lélek csónakjának akadályokkal szembeni győzelme ösztönözheti a lélekhajó útjának vállalását. A tömör csónakgerinc fizikailag megtartja a felül üreges, ezért légiesnek, immár anyagtalannak ható csónaktestet. A létezés ezen állomásán megelevenedhet egy újfajta, őseinkhez fűződő és génjeinkben hordozott kapcsolódás tapasztalata, kétsége, reménye, amelyet a természeti valóságában az emlékezés révén teremthetünk meg. Az emlékezés vagy a lélekhajóból való kapcsolódás lehetőségét modellezi az Őseim fénye című üvegplasztika, amelynek félgömbalakzatába betekintve, a felmenők testi valóságának egy-egy részlete jelenik meg negatív formaképzéssel. Az emlékképeket, a génekben hordozott örökséget üvegpasztából hidegen mintázott, majd égetéssel véglegesített, azaz pâte de verre üvegháló borítja be – hullámokból szőtt háló, amely az időbeli valóságból az időtlenbe emeli a fizikai és szellemi létezés lényegi meghatározóit.

Köblitz Birgit 2025-ben készült és a Gorka Múzeumban 2026 nyarán bemutatott üvegplasztikái a művész anyaggal folytatott párbeszédének tapasztalatait, élményeit osztották meg a szemlélőkkel. Kompozíciói érzékeltették, ahogy hevítéssel megszólította a természetben talált formát, és új kompozíciós rendet kölcsönzött neki. Az új alakzat megdermedve közvetíti az alkotó és az anyag együttműködésében feltáruló felismeréseket: átláthatóvá és fénnyel telítettekké teszi azokat – a földit az ég felé emeli.
Bakonyvári M. Ágnes
művészettörténész
Főcímkép:
Vízzé válik; casting üveg, krómacél; 46×32×15 cm; 2026 (Fotó: M. Fodor Éva)






