A kritikai gondolkodás jelenléte Zilahi Antal ékszerdizájner munkáiban

Napjaink dizájngyakorlatai elsősorban a világunkban zajló technológiai, szociális és környezeti változásokra reagálnak, ezért rendkívüli sokszínűséggel és dinamikus fejlődéssel jellemezhetők. A fennálló társadalmi-gazdasági rendet támogató, problémamegoldásra kondicionált, felhasználóbarát, hagyományos terméktervezés mellett megjelent a kritikai szemléletmód is, amelynek célja a jelenlegi rendszerek megkérdőjelezése. A problémákat feltárni, megvitatni, és nem megoldani kívánja. Míg a tradicionális törekvések a fogyasztókat szólítják meg, addig a kritikai dizájn fókusza inkább az egyén felé fordul.

Kritikai dizájn

A kritikai dizájn fogalma Anthony Dunne és Fiona Raby tervezők elméletalkotói munkássága révén került a köztudatba a dizájn fogalmának kiszélesítése céljából. „Szökésvonalat” kínál, amely a technológia és a társadalom közötti feszültségekre reflektál. Nem konkrét módszertanként, hanem attitűdként értelmezhető: problémákra mutat rá, megkérdőjelezi és elbizonytalanítja a jelenlegi társadalmi, kulturális, etikai, technológiai irányvonalakat és feltételezéseket.

„a kritikai dizájn a jelenlegi rendszereket kérdőjelezi meg”

A szatíra, az irónia és a provokáció eszközeivel szembesít bennünket az életvitelünkből adódó kényelmetlen igazságokkal, ezáltal kikényszeríti az erről való gondolkodást és párbeszédet. Kíméletlen őszinteséggel tárja elénk a jelenkor piaci alapú, fogyasztásközpontú termékeinek és szolgáltatásainak negatív következményeit, életünkre gyakorolt hatásait. Vagyis a kritikai dizájn nem a tárgyaink funkcionalitására, hanem a társadalmi, morális, kulturális, politikai beágyazottságára koncentrál, és ezáltal nyitottá válik a művészetelméleti szempontok szerinti megközelítésekre is.

Dizájn és esztétika: Boris Groys

Boris Groys filozófus és művészetteoretikus megközelítéséből nézve a jelenséget, kijelenthető, hogy a posztmodern kor természetes mozgásai közé tartozik a dizájn és a művészet határainak és hagyományos definícióinak elmosódása. Groys amellett érvel, hogy a huszadik századtól kezdődően a tervezők egyre inkább a művészet irányába mozdulnak el azáltal, hogy zárójelbe teszik a tárgyaik felhasználhatóságát, és azokat elgondolkodtató, kritikai üzenetek hordozóiként jelenítik meg. Ezekben a munkákban már hangsúlyt kap az individualitás is: a dizájner – a művészhez hasonlóan – kilép a névtelenségből, és sajátos stílusjegyei alapján válik felismerhetővé.

Ezzel párhuzamosan a kortárs művész részben elvesztette az esztétikai igény kielégítésére irányuló szerepét, hiszen a kurátorok és a művészeti piac nyomásának engedve – esetenként a tömegtermelés eszközeit is alkalmazva – kereskedelmi termékek létrehozójává vált. Mivel mindkét terület alkalmas a közgondolkodás alakítására és kritikai üzenetek megfogalmazására, ezért nem meglepő, hogy ennek a kettős mozgásnak a találkozási pontján jelenik meg a kritikai dizájn. Az ilyen kritikai szellemiséget hordozó alkotások a közönség és a szakma közötti párbeszéd kialakítására és a befogadó részéről aktív véleményformálásra ösztönöznek.

Zilahi Antal kritikai szemléletű ékszertervező

Zilahi Antal néhány éve tűnt fel a hazai kortárs ékszertervezői szcénában kritikai szemléletű munkáival. A Touch és a Mirror Error című kollekciói az internetkultúra visszásságaival szembesítenek bennünket. A mindennapi életünk olyan alapvető területeire irányítják a figyelmet, mint a technológia elidegenítő hatása, a magánélet határai, az egyén torzult önkoncepciói, illetve a virtuális tartalmak manipulációs ereje és túlzott fogyasztása. A Touch-kollekció (2022) darabjai provokatív őszinteséggel tárják elénk vég nélküli mobilhasználatunk lenyomatait. A hétköznapi szokások, magától értetődőnek vett tárgyak és kiüresedett rutinok tudatosítására hívják fel a befogadó figyelmét. A sorozat munkáit telefontokba illesztett vagy különálló üveglapok alkotják azzal a szándékkal, hogy felidézzék az okostelefonjaink használati élményét. Felületükön leleplező ujjnyomok láthatóak, melyek akár a mi ujjlenyomataink is lehetnének, hiszen jól begyakoroltuk már a scrolling (Facebook), a swiping (Tinder) és a zooming (Instagram) mozdulatait.

„a kollekciók az internetkultúra visszásságaival szembesítenek”

Digitális identitás és kritikai dizájn

A tenyerünkbe helyezett készüléken keresztül figyeljük a közeli és távoli külvilágot és kommunikálunk azzal. Ez a szerkezet azonban nemcsak a kijelzője felületén hordozza a nyomainkat, hanem a digitális identitásunk jellegzetességeit is számontartja. Nyomon követi, milyen cikkeket olvasunk, milyen videókat, zenéket lájkolunk, kik a barátaink, milyen weboldalakról vásárolunk, milyenek a kultúrafogyasztási szokásaink stb. Ugyanakkor mások digitális identitásának rajzolatát is megfigyelhetővé teszi – akár számunkra is. A kezünkben lévő gép a korlátlanság ígéretével kecsegtet, ami csupán egy érintésnyire (touch) van tőlünk, mégis pusztán töredékes hozzáférést enged. Hiszen az algoritmusok által megszűrt és filterezett valóság kiberterében megváltozik az ember tér- és időtapasztalata, eltűnnek a kulturális, földrajzi távolságok, és az egymásra rakódott idősíkok kuszaságában összekeveredik a múlt és jelen is. A megjelenő tartalmak, elveszítve történeti és kulturális kontextusukat, folyamatos újraértelmezés tárgyává válnak az internethasználók által. Bár ez az időtlenség és végtelenség nyilvánvalóan illuzórikus, mégis e látszatvilág függőivé válunk.

Ékszer és digitális addikció

Zilahi Antal szellemes (ön)iróniával nem magát a tárgyat teszi elénk és akasztja a nyakunkba, hanem a digitális addikciónk és kiszolgáltatottságunk formává merevedett bizonyítékát. Az általa elkészített üveglap csupán a végtelenségig ismételt mozdulatsoraink negatív tere, a virtuális böngészés, informálódás, kommunikáció, leskelődés, bolyongás bevésődött lenyomatait hordozó közeg. A „kisimogatott”, hiányként jelentkező formában kereséseink folytonossága és befejezetlensége, a FOMO, a „valamiből való kimaradás” félelme (fear of missing out), a fizikailag elérhetetlen megérintésének vágya reprezentálódik. Zilahi higgadt megfigyelőként ezen a hiányformán keresztül világítja meg a digitális kor okozta kábultság, magányosság és ráutaltság színtereit. A digitális éra flaneur-je (Baudelaire és Walter Benjamin fogalma koruk városi kószálójára) már nem a lábát, hanem az ujját használja a nagyvárosi létben való céltalan és végeláthatatlan bóklászásra.

Érzékelés és Glitch Art

Az érintés érzékszervi tapasztalata mellett a látás is fontos szerepet kap ebben a folyamatban. A Mirror Error-kollekció munkáin a (kijelzőre emlékeztető) üveg hátoldala van „megmunkálva”. Az üvegtükör-készítés hagyományos öntési technikájának használata közben az alkotó szándékolt foncsorhibákat ejtett a látás/láttatás tökéletlenségének, manipulálhatóságának kihangsúlyozása érdekében. Zilahi a sorozat darabjainál kritikai jelentéstartalmuk és kommunikációs erejük mellett figyelembe vette az ékszer (jelen esetben a bross) funkcionalitását és esztétikai minőségét is. A sorozat a glitch art hagyományaira épül, amelyet nem pusztán technikai hibák jellemeznek, hanem maga a hiba válik esztétikai elemmé világunk tökéletlenségeinek ünneplése jegyében. A mellkasra kitűzött brossok hibafoltjai kitakarják a tükrözött valóság részleteit, párhuzamot vonva az emberi kommunikáció és észlelés hiányosságaival.

„a hiba válik esztétikai elemmé”

Tökéletlenség és kritikai pozíció

Zilahi Antal munkáiban a tökéletlenség felvállalása tehát egyfajta kritikai pozíciót jelöl ki: arra mutat rá, hogy e tárgyak viselése önreflexív kulturális aktus, amely a felismerés és reflexió révén nemcsak a befogadóra, hanem a környezetére is hatással lehet, sőt alakíthatja saját valóságértelmezését is. A brossok formája ugyanakkor újra előhívja az okostelefonok képzetét, csak most nem az előlappal van dolgunk, hanem a kijelző hátoldalát tárja fel számunkra. Ez a nézőpontváltás szintén utal a tartalom manipuláltságára, amely torzított képet közvetít a világról és önmagunkról. Egyben gondolatébresztő kérdéseket vet fel a „gép”, az algoritmusok, a digitális rendszerek és a bináris reprezentációk működéséről – pontosabban azok működési hibáiról –, valamint arról az anomáliákkal terhelt metódusról, ahogyan ezek a technológiai konstrukciók érzékelik és másolják az emberi létformát.

Tóth Ditta
esztéta, művészeti író

Főcímkép:
Barokk – bross (részlet) – Mirror Error-kollekció; kézzel készített ezüst tükörüveg, ezüstözött réz, 3D nyomtatott PLA (polilaktikus sav), lakk, rozsdamentes acél; 5,7×10,5×0,5 cm; 2024 (Fotó: Zilahi Antal)

Irodalom:
Boris GROYS, Dizájn és művészet (forrás: exindex.hu)
Anthony DUNNE, Fiona RABY, Speculative Everything: Design, Fiction, and Social Dreaming (Cambridge, Massachusetts: MIT Press, 2013).
SCHNEIDER Ákos, Az emberközpontú tervezés határai: Spekulatív design és poszthumán állapot (Budapest: Typotex, 2022).
EGED Bertalan, „Poszthumán tendenciák a jelenkori internetművészetben”, in Transzmédia (Budapest: Kijárat Kiadó, 2020).

Fotók:
Mirror Error-kollekció: brossok; kézzel készített ezüst tükörüveg, ezüstözött réz, 3D nyomtatott PLA (polilaktikus sav), lakk, rozsdamentes acél; 5,7×10,5×0,5 cm; 2024
Fotók: Zilahi Antal