Regős Anna textilművész kiállítása 2025. július 3. és október 5. között a Műcsarnokban

Regős Anna textilmunkái ötvözik a minták iránti szeretetet, az anyag és a talált elemek felhasználásának bátorságát a kortárs művészetben, a dizájnban való jártassággal. A minták rendszerbe épülő alkalmazása, a színek harmóniája és játékossága hozzásegít ahhoz, hogy a kiállításon látható képeken elgondolkodjunk, és megpróbáljuk felfedezni és megfejteni a struktúrákban rejlő jelentésrétegeket.
A Minta-idézetek című kiállítás retrospektív gondolatmenetként tekinti át az eddigi munkásság csomópontjait. A tárlaton az autonóm művek bemutatására helyeztük a hangsúlyt.¹ Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a művész munkásságában hasonlóan lényeges a tárgytervezői tevékenység is. E két aspektus párhuzamosan haladva is kiegészíti és segíti egymást. A művész elmondása szerint a tárgytervező időszakokat mindig az autonóm alkotás időszaka követte. Ez a fajta ritmus megfigyelhető az autonóm textilek datálásában is, így magának az életműnek is van egyfajta organikus ritmikája, mintázata. Ahogy Regős fogalmaz: „Számomra a textilművészet az új anyagokkal való kísérletezést és az új technikák felfedezését jelenti. A minták »újraalkotásával« utazhatunk az időben, a múltból a jelenen át a jövőbe. A pályám kezdetétől fontos volt számomra mind a kísérleti munkák megalkotása, mind a használati textil tervezése.”

Kötődés a művészi hagyományokhoz: keleti hatás és patchwork

Regős Anna 1985-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola szövöttanyag-tervező szakán, mesterei Szilvitzky Margit és Pauli Anna voltak. Legkorábbi autonóm munkáit a japán művészet ihlette, nemcsak a motívumok szintjén, hanem szemléletében is. Színes legyezők egymásra rétegezett formái négyes struktúrákba rendezve láthatók a Minták I. című képen, a Minták II. címűn pedig csigavonalak. A keleti motívumkincset a foltvarrás nyugati technikájával, a patchworkkel párosítja.
A kilencvenes évek elején több sorozata is készült, amelyek forma- és motívumvilágukban eltérnek egymástól, ugyanakkor egy nagyon fontos jellemzőjük közös: a művészi hagyományokhoz való kötődés, a korábbi korok technikáinak vagy képi elemeinek megidézése. Schenk Lea Regős Annáról írt tanulmányában ezt „tudatosan vállalt archaizmusnak” nevezi, és leírja, hogy a művész „egyrészt új tartalmakkal tölti fel a tradicionális motívumot, másrészt egyéni hangú stílust is teremt sajátos alkalmazásukkal.”² Regős Anna sorozatainál a megidézés rendkívül finom és szellemes, és egyáltalán nem szükséges ismernünk az eredeti munkát vagy motívumot, esetleg kárpitművészeti technikát ahhoz, hogy önmagában is élvezhető és befogadható műtárgyat kapjunk.

A bayeux-i kárpit ihlette sorozat

A bayeux-i kárpitra utaló, hét textilből álló Bayeux című sorozat különlegessége, hogy úgy utal a 11. századi kárpitra, hogy nem a képi elemek és a hímzés technikája tér vissza, hanem azok a halvány, megfakult színek lesznek a sorozat uralkodó motívumai, amelyek a híres kárpit mai színvilágát jelenítik meg. A nyers lenvászon alapra kerülnek a festett lenvászon elemek, ezek adják a színes mintát.³ Először csak váltakozó mintasorként, a négyzet elemeinek variálásával jönnek létre a sémák, majd a sorozat újabb darabjainál hajtogatással⁴ és rávarrással folytatja a művész; ezek a színkombinációk és formaismétlődések kiemelkedve adják a kárpit struktúráját és ritmusát.

„formaismétlődések adják a kárpit struktúráját”

A labirintus mítosza és a lenvászon

A Labirintus-sorozatban szereplő munkák is nyers lenvászon alappal rendelkeznek, és azon láthatók a felnagyított kör (kék), háromszög (vörös) és négyzet (zöld) alakú labirintusok kézzel festett anyagokból készült applikációi. A labirintusmotívum jelképezheti a természet körforgását, de a halált és az újjászületést is. Az ismert mítoszelőzmények mellett kulcsfontosságú olyan jelentésrétegeken is gondolkodnunk, mint a szellemi ösvény bejárásának lehetősége, amikor a labirintusban való haladáshoz döntéseket kell hozni, hogy az azt bejáró ember a megfelelő helyen változtasson irányt.

A Computer kárpitok-sorozat

Regős ugyancsak a kilencvenes évek elején kezdte készíteni a Computer kárpitok-sorozatot. Ezek a munkák bronz- vagy acélszövet alapra készültek, megerősítve egy lenvászon réteggel. A kárpitra kerülő applikáció vagy rátét komputeralkatrészekből épül fel. A műanyagból, fémből, dróttekercsből és apró panelekből álló különböző elemek egy bizonyos mintázatot követve adják ki a falikárpit mintaszerkezetét. Olykor a művész szegecseléssel töri át a felületet, vagy a mintázat mintázata további ornamentikaréteggel gazdagítja a látványt, kiemelve a panelekben előforduló apró funkcionális elemek egy-egy jellegzetességét (színét vagy formáját). A Computer kárpitokon belül külön altípust képeznek azok a munkák, ahol a komputerelemeket kanalakból és villákból álló, organikusnak ható mintasorok egészítik ki, vagy feloldják a panelek egyformaságából eredő ismétlődő látványt.

Az indiai dúcnyomásos technika

Maga a művész a technika két forrását határozza meg. Az egyik a nyugati, a 15. században elterjedt, arany- és ezüstszállal díszített, applikált miseruhák és kárpitok hímzése, a másik pedig az indiai dúcnyomásos technika alkalmazása. A középkori kárpitok esetében a rátétek és hímzések mindig a legdrágább és legkülönlegesebb anyagokból készültek, mint például arany-, ezüst- és selyemszálak, gyöngyök. Regős Anna kárpitjaiban ezek az applikációk olyan elemek, amelyek már nem használhatók, hiszen funkciójuk szerint nem működnek, és alapanyaguk is az értéktelen műanyagon keresztül a különböző fémekig terjed; a műszaki panelek apró szerkezetének hímzésszerű látványa mégis felidézi a régi kárpitok fémszállal hímzett, applikált jeleneteinek világát.⁵

Az indiai dúcnyomásos technikának számos fajtája létezik, és a legkorábbi leletei a Kr. e. 3500 körüli időszakból maradtak fenn az Indus-völgyben. A nyugati arany- vagy ezüstszálas hímzéshez a khari eljárás áll a leginkább közel, amelyben nemesfémek porát használták sima vagy nyomott textíliák díszítésére. Az indiai dúcnyomásos technika jelenlétét leginkább azokon a műveken érhetjük tetten, ahol ismétlődő, teljesen egyforma komputeralkatrészek váltogatják a bonyolultabb panelek sorát, mint például az I-es vagy a II-es számú Computer kárpit. Schenk Lea a következőt írja ezekről a textilekről: „Regős Anna ezekben a műveiben rálelt computerizált világunk lírai olvasatára, s egyúttal egy újfajta relieftípust is teremtett általuk.”⁶

A szegecselés mint textilművészeti elem

A kilencvenes évek végén készült kárpitsorozat alapja mélykék lenvászon volt, amelyen színes anyagszeletek bukkantak fel hajtogatással és rávarrással, amit a szegecselés rendezett raszterszerkezetbe. Ezeknél a munkáknál a címadás segíti az értelmezést és a látvány befogadását. Az Ornamentum esetében teljesen szabályos elrendezésben a sötétkék ellipszisekből előbukkanó színes négyszögek adják a ritmusos díszítményt, és ezen belül a szegecsekkel pontozott kék mezők önmagukban is megjelenítenek egy növényi motívumra emlékeztető rácsszerkezetet. A Konszonancia című textilképnél viszont a különböző színű mezőkből álló díszítményt érezzük alapnak, amelyen a szegecsekkel összekapcsolt magformák sorai futnak, ezáltal jön létre a címben jelzett egyidejű megszólalás.

A kétezres évek elején némileg megváltozik a képek formavilága, a Crux Copticus esetében még komoly hangsúlyt kapnak a sötét négyzetes mezők szegecselésével létrejövő, keresztet formáló színes mezők, ugyanakkor a Sexangulum és az Origami II. című kárpitok esetében a színek már csak felsejlenek, rejtett vibrálást adva a textilképeknek. A színek visszahúzódása miatt sokkal erőteljesebbé válik a szegecsek struktúrája, amelyek szabályos raszterhálót alkotnak.
A 2003-ban készült Sarokkárpit I–II. képeken a mintázat alapjait behajtogatott téglalapok és kicsi sárgaréz szellőzőpanelek adják. A minták létrehoznak egy olyan struktúrát, amely alapján akár folytatni is lehetne a kárpitot, hozzáillesztve a következő darabot.

„autonóm textilművészet és funkcionális textildizájn”

A plexi szerepe

A 2012-ben keletkezett sorozatban egy új elemmel bővül a tárgyak külső megjelenítése, ez pedig a plexiborítás használata, amitől a munkák bekeretezettek lesznek, ezáltal létrejön egy kiállítási szituáció, illetve egy műfaji állásfoglalás. Az Ovale és a Circum képek esetében eltűnik a szegecselés és marad a hajtogatott lenvászon technika, a formaadó színmezők erősebbé válnak. A Strigillatus hajtogatott lenvászon csíkjai egy szivárványstruktúrát hoznak létre a fekete alap előtt. Ez a csíkokból álló kompozíció visszatér később a 2017-es Flumen II. című munkában, bár ott a megnövelt méret és a hosszú lenvászon csíkok tagolása fehér műanyag csövekkel már egy új térbeli helyzetet idéz elő.

Covid-maszkok mint a ready-made műtárgy elemei

A 2017-es munkák esetében állandósul a majdnem négyzetes forma, és ezeken a képeken a plisszírozott lenvászon különböző színátmeneteket és formákat ad ki, ilyen például a Pasztell színátmenet vagy a Kockák. A Covid idején születtek e hajtogatott lenvászon képek varrott papírváltozatai, melyek méretben hasonlóak, és különböző szín- és mintavariációt alkotnak.
A látogató elsőként a Védőháló című tértextillel találkozik a kiállításon, amely egyben a legfrissebb alkotás. 2024 nyertes pályaműve volt, amely alapján Regős Annát a VIII. Nemzetközi Textilművészeti Triennálén az Év Textilművészének választották. Első benyomásként egy hálószerkezetet látunk, amelyet színes textildarabokból szegecsekkel tűzött össze a művész. Aki ismeri Regős Anna textiltervező munkásságát, az hamar rájön, hogy ezek a „textilcsíkok” nem hagyományosak, valójában a Covid alatt készített igényes és praktikus maszkok, amelyeket a világjárvány idején az emberek hordani kényszerültek.

A papírmaszkokkal és az orvosi maszkokkal szemben ezek a színes használati tárgyak kissé enyhítették azt a nyomasztó gondolatot, hogy maszkot hordunk, és a viselőjük egy kis személyességet, saját ízlést vihetett az előírásoknak való megfelelés kötelezettségébe.
Ahogy korábban is jeleztük, Regős Anna munkásságában nagyon fontos az autonóm textilmunkák és a hétköznapi használatra tervezett igényes textil együttes megjelenítése. A Védőháló című munka éppen Regős munkásságának ezt a kettős aspektusát mutatja rendkívül szellemesen és látványosan. Visszautalva a konszonancia, vagyis az összhang elvére: a használati tárgyként működő textilmaszkok egy képzőművészeti alkotás, vagyis a magasművészethez tartozó ready-made műtárgy alkotóelemeivé válnak.

Kondor-Szilágyi Mária
művészettörténész, kurátor

Főcím kép:
Színátmenet; hajtogatott lenvászon plexi dobozban; 90×115 cm; 2017 (Fotó: Regős Benedek)

Jegyzetek:

1. Emiatt a tanulmányban és a kiállításban nem szerepelnek sem a textiltervező munkák, sem azok az installációk, amelyek a művész által „collect art”-nak nevezett művek közé tartoznak, például a 2006-ban, 1956 ötvenedik évfordulójára készített nagyszabású Kollektív megemlékezés című installáció.
2. SCHENK Lea, „A minta metamorfózisa: Regős Anna textilművészete”, in Kutatások Pest megyében: Tudományos konferencia III., 2000, szerk. KORKES Zsuzsa (Szentendre: Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2001), 316.
3. A színes anyagot Bajczár Éva, az Intercolor Nemzetközi Színbizottságának magyar képviselője festette.
4. A hajtogatás mint technika Regős Anna későbbi sorozataiban is visszatér. A magyar képzőművészetben számos példát találunk még hajtogatással készült műtárgyakra, a festészettől (Simon Hantaï Mariales című képeitől kezdve alkalmazta a technikát) az experimentális filmig (Maurer Dóra: Időmérés).
5. A műszaki eszközök és a képzőművészettől tradicionálisan idegen anyagok használata egyre inkább elterjedt a modern művészetben. Ország Lili hetvenes évek elején készített ikonosztázain már megjelenik a nyomtatott áramkör mint jellegzetes motívum, ahogy 1974-es főművén, a Labirintus-sorozaton is. Rövid ismeretségük után Keserü Ilona neki szentelte a szintén nyomtatott áramkörre készült képét Üzenet Ország Lilinek címmel.
6. Schenk Lea írása a művész saját kiadású katalógusában.