Évfordulók: 140, 21, 4

posterfest_04_banner

Indul 2025, nyílik a PosterFest! Nem akármilyen évet kezdünk: idén ünnepli a magyar plakátművészet a 140. születésnapját. 1885-ben rendezték meg az Országos Általános Kiállítást, egy nagyszabású expót, amely a Monarchia magyar felének gazdasági, ipari és kulturális fejlettségét volt hivatott bizonyítani a világ előtt. Ekkor épp csak egy bő évtizede jelent meg Párizs utcáin az új művészeti ág és kommunikációs eszköz, a plakát. Nagyon új, nagyon trendi ötlet volt a kiállításhoz plakátot rendelni, nem is adták alább: a kor ünnepelt festőfejedelmét, Benczúr Gyulát kérték fel a feladatra. Az eredmény legalábbis felemás lett, mert bár az ötlet nagyon modern volt, a megvalósítás inkább ódivatú, reneszánsz oklevélszerű eredményt hozott. A plakáton Fáma allegorikus alakja harsonázott, megannyi jelképpel és sok szöveggel körítve. Mégis, megjelent az új idők hírnöke, a plakátművészet.
Innentől kezdve a magyar plakát szekerét eredményesen tolták előre a modern művészek, eleinte a festők, majd az erre specializálódott grafikusok. Fékezték is olykor a maradi szellemű kritikusok, a rossz ízlésű megrendelők vagy a túl bürokratikus intézmények. Néha száguldott, máskor döcögött, de valahogy mindig minden kátyúból kimászott.

Semmiképp nem foglalnék itt össze egy 140 éves történetet, elég annyi, hogy a plakát műfaj egyetlen tulajdonsága volt állandó: hogy mindig változik. Amint valami bevett gyakorlat lett, a plakátosok ki is dobták az ablakon. Először a historizmus történeti utalásait a szecesszió vonaljátéka kedvéért, aztán ezt a letisztultabb formákért. Hirtelen lett nagyon egyszerű, blokkbetűs és konstruktivista, csak azért, hogy amint ezt a közönség jól megszokta, legyen újra dekoratív és rajzos. Legyen nagyon színes! Legyen benne fotó! Sőt, montázs! Legyen inkább metafizikus vagy szürrealista festmény! Inkább csak tépett papírokból álló kollázs! Nem, inkább pop art festmény legyen, vad színekkel, szexi figurákkal! Nem, inkább legyen tipografikus, minimalista! Vagy inkább legyen frappáns filctollrajz, tollfirka, vagy csak egy-két odavetett, kalligrafikus jel. A plakát 140 éves története (a magyar és egyébként az egyetemes is) a folytonos változás, megújulás története, a plakát mindig valami újjal jött, hogy sose unjuk meg. Csak egyvalami volt változatlan, hogy maradt plakát.

10×10 év telt el így – Bakos Katalin máig etalonnak számító könyvét idézve –, hogy az a kérdés nem merült fel, van-e plakát, vagy hogy mi az. A magyar plakát ott volt a nemzetközi porondon, szoros kapcsolatokat ápolva a szinte szomszédos lengyelekkel, és vigyázó szemével mindig figyelve Németország, Párizs, Svájc, New York vagy akár a Távol-Kelet történéseit.
A plakát itthon és külföldön is megbecsült művészeti ág volt, ugyanakkor fontos reklámeszköz. Tudta mindenki, hogy hol találja (az utcán), és hogy hogyan értse, értékelje, szeresse vagy ne, és nagyon tudták a művészek is, hogy hogyan csinálják.

2004-ben aztán Orosz István megfogalmazta: „Baj van a plakáttal” – és ennek immár több, mint 20 éve, egész pontosan 20 plusz 1 (hogy egy másik fontos magyar plakáttörténeti momentumot, a 100+1 éves a magyar plakát kiállítás címét idézzem). A „baj” ekkor még elsősorban az volt, hogy a nemzetközi reklámügynökségek színre lépésével a művészi plakáttervezés háttérbe szorult – még sok mediális változás és ezzel új kihívás várt ránk.
Az idézett mondat a Magyar Plakát Társaság alapító okiratában szerepelt, amely szerveződés azóta nagyon sokat tett azért, hogy a „baj”, sőt, „bajok” közepette is legyen plakát, illetve megmaradjon a plakátos örökség. A 20+1 éves történetünk során (mert erről számomra nehéz lenne tárgyilagosan beszélni, mivel voltam olyan szerencsés, hogy részese lehettem) számos eredményt tudtunk felmutatni: kiállításokat, könyveket, és nem utolsó sorban egy új, nemzetközi biennálét, a PosterFestet.

Csakhogy húsz év alatt még gyorsabban és drasztikusabban változott a világ, a kommunikáció és a művészet is, mint ahogy el tudtuk volna képzelni. Ilyen körülmények között próbálta állni a sarat a XX. század műfajának is nevezett plakát, és úgy gondolom, immár nem az volt a kérdés, mint eddig, hogy hogyan újítja meg újra és újra formanyelvét, hanem az, hogy egyáltalán van-e, és ha igen, ki is ő?
Hiszen nagyon úgy tűnik, hogy már egyáltalán nem ugyanaz, mint aki volt, kevesebb és több is. Többé nem az utca műfaja, elvesztette a helyét a hirdetőoszlopon – és amit a billboardokon látunk, annak kevés köze van hozzá. Gyakran többé nem is nyomtatott, elvesztheti anyagát, a papírt, és szülőszobáját, a nyomdát is. Testét vesztett szellemként az online térben kísért, vagy éppen kiállítótermek falain ölt print alakot. De több is, mint egykor, mert ha jó és hatásos, lesz belőle matrica, képeslap, insta sztori, mém vagy virálisan terjedő kép.

És ez, hogy mi az anyaga vagy a közege, tulajdonképpen mindegy is, mert úgyis az számít, ahogy a retinánkkal találkozik, a fejünkbe mászik, és hogy ott megmarad-e vagy sem. A „régi” plakátművészek előtt lényegében ugyanez a kihívás állt: valami olyat alkotni, amitől a járókelő megáll, rácsodálkozik, és amit lehetőleg megjegyez. Még akkor is hatásos, művészi, lehengerlő művet alkotni, ha ez csak egy szivarkapapír vagy éppen villanykörte, rádiócső, Szivárvány Áruház, lottószelvény, esetleg új fürdőruha vagy Biopon mosópor-reklám. Ma hasonló feladat ritkán talál meg „igazi” plakátgrafikust, azonban előttük ott az új kihívás, hogy olyan elképesztő vizuális és virtuális zajban kell megszólalniuk, amelyben nehéz bármit is észrevenni. A testét és eredeti közegét vesztett plakát lecsupaszodott a gondolatra, ötletre, egyedi mondanivalóra és megfogalmazásra, és ebben még mindig az újat és az eredetit keressük, mint egykor.

Az idei PosterFest hívószava a Safe Space, a biztonságos tér – ami iránt úgy nő a vágy, ahogy egyre kiszámíthatatlanabb a világ. A PosterFest maga ugyanakkor egy valódi Safe Space a plakát számára, értő és látni tudó közönséggel. De merjük remélni, én legalábbis bízom benne, hogy a legjobb plakátok nem maradnak meg ebben a rezervátumban, hanem bejárják a maguk útjait, terjednek és közönséget keresnek, ahol tudnak. Vannak erre kezdeményezések, több művészi plakát lépett már vissza az utcára (a Plakátváros és hasonló projektek révén), a remény nem tűnt el. És ha alaposan körülnézünk, azt látjuk: a plakátban van még erő, ha nem lenne, a legújabb generáció nem tudna a nyelvén szólni – márpedig erre itt sok jó példát láthatunk. Külön öröm, hogy idén először a PosterFest még egyet nyitott, és a szakképzésben és művészeti középiskolákban tanulók munkái is a falakon szerepelnek (nekik szólt a Fresh pályázat).

Ugyanakkor fontos, hogy meglegyen számunkra ez a Safe Space, a plakátosok kis köre, közege, eseménye, ünnepe, az idén negyedszerre megrendezett PosterFest. Zárszóként még hadd jegyezzem meg, ez milyen hatalmas eredmény – annyi nehézség és probléma ellenére állunk itt, hogy szinte csoda, hogy itt vagyunk: kevés a forrás, kevés az időnk, sok a munkánk. Mindez nem volna, ha nem lennének olyanok, akik nemcsak kedvelői, művelői, hanem egyenesen megszállottjai a műfajnak. Enélkül a kicsi, de nagyon elhivatott és önfeláldozó csapat nélkül nem lenne túlélés a plakát számára.

Elhangzott 2025. január 9-én, a kiállítás megnyitóján.

Katona Anikó
művészettörténész

A IV. PosterFest díjazottjai:

Fotók:
  1. Budai Lotte: Nature is loved by what is best in us; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Professzionális magyar kategória I. hely
  2. Zhizheng Xie: Rachmaninoff 150; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Professzionális nemzetközi kategória I. hely
  3. Agnieszka Ziemiszewska: Æther Art Space exhibition and performances 2023.03.26. – 30.; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Professzionális nemzetközi kategória Nívódíj
  4. Németh Márton: You could run in vain, the feeling follows you everywhere; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Professzionális magyar kategória Nívódíj
  5. Kiss-Klein Laura: Fegyver; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Professzionális magyar kategória Nívódíj
  6. Bodor Luca Anna (METU): We all need a Safe Place!; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Magyar diák kategória I. hely
  7. Lipka Virág (MKE): My Safe Place; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Magyar diák kategória Nívódíj
  8. Piotr Garlicki: Sehnsucht; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Professzionális nemzetközi kategória Nívódíj
  9. Feke Zsófia (METU): Safe Place; c-print, 70×100 cm (Forrás: Magyar Plakát Társaság) – Magyar diák kategória Nívódíj

Vélemény, hozzászólás?

Kiállítások, események
KELECSÉNYI CSILLA KIÁLLÍTÁSA

A kiállítás az elmúlt 25 év alkotásait tárja a közönség elé, három kategóriába rendezve: hímzések és varrott kollázsok, asszamblázsok és kollázsok, valamint festmények. A művekben a belső világ feltárása mellett a természet, az urbánus környezet felfedezése is fontos szerepet kap. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 1.

ASZTRÁL MÍTOSZOK

Keresztes Dóra grafikusművész, animációs-filmrendező kiállításán vonalakban és színekben népdalaink, balladáink és népköltésünk világa elevenedik meg. 2000 Szentendre, Anna utca 16.

MESTEREK ÉS TANÍTVÁNYOK

A kerámia kiállítás mesterek és tanítványaik közös alkotásain keresztül generációkat összekötő párbeszédet jelenít meg, és egyúttal feltárja a kortárs hazai kerámiaművészet hagyományait és megújulását. 1050 Budapest, Andrássy út 6.

7. GLASSPRING – ÜVEGÁLMOK – LÁTOMÁSOK

A kortárs üvegművészet tavaszi tárlata misztikus környezetben várja a látogatókat, ahol a homályból előtűnő alkotások álomszerű látomásként kelnek életre, bemutatva a műfaj mestereit és fiatal tehetségeit. 1028 Budapest, Templom utca 2-10.

EMLÉKFORGÁCSOK

Bényi Eszter textilművész kiállítása során a múlt és az emlékezet szövetét tárja a látogatók elé, műveiben a személyes és kollektív emlékek finom rétegzettséggel jelennek meg. 1174 Budapest, Báthory u. 31.

ARCHITECTURAL HERITAGE (TANULMÁNYTERVEK)

Felsmann Tamás tervezőgrafikus felfogásában a szépre törekvés önmagában a cél, szemlélete távolságtartó és kérlelhetetlen profizmust jelent, alkotásaiban a geometrikus formák, a körző, a kupola visszatérő toposzok. 1122 Budapest, Városmajor utca 44.

LELKI KÖZLENDŐK A VALÓSÁGRÓL

Nagy Judit gobelinművész kiállítása az alkotás időtlen, intim folyamatát és annak érzéki mélységeit mutatja be. A művekben a színfrekvenciák, a csend és a kézi szövés lassú ritmusa spirituális érintéssé sűrűsödik. 3530 Miskolc, Rákóczi u. 2.

Ezeket is olvassa el
Ami_elmult_cim2

Ami elmúlt és ami megmaradt

Charlie_cim

Charlie angyalai

Filc_alap

NEMEZ 3.

Izelt_cim

Ízelt elemek