A Magyar Design Kulturális Alapítvány kiállítása a Kortárs Alkotók Stúdiója Galériában 2024. március 6. és 28. között volt megtekinthető. A kiállítást az MDKA elnöke mutatja be.
A Magyar Design Kulturális Alapítvány 2024. márciusi kiállítása a két évvel korábban elindított A forma evolúciója és revolúciója című tematikus programsorozat része, mely a formaalkotás művészetét helyezi a középpontba. Nagy Alexandra és Sebestény Ferenc kurátorok a felkért tervezőművészek, képző- és iparművészek, építészek művein keresztül mutatják be a funkció, a lépték, az anyag és a technika eltérő lehetőségei és korlátai között alkotó kreatív szellem formára vonatkozó kérdéseit, felfedezéseit, válaszait. A funkciójukban, méretükben, anyagukban és létrehozásuk módjában is jelentősen eltérő alkotásokban elemi erővel tárulkoznak fel az azonos formai-gondolati megközelítések. Az eseménysorozat e kurátori üzenettel indult útjára 2022-ben:
Új felismeréseket, gondolatokat és technikai megoldásokat generál a folyamat, melyben az anyag »találkozik« egy új formával. Ez a találkozás, pontosabban a találkoztatás igénye az alkotó emberben születik meg, majd elmélyült tudás, sok kísérletezés, munka és innováció eredményeként ölt testet. A mérték és arány matematikai leírásának kidolgozása, az „elmélkedés” útján felfedezett geometria és geometriai transzformáció klasszikus tudománya a formák absztrakt rendszerének és összefüggéseinek megismeréséhez, a „leírható” összetett formák evolúciójához vezetett. A természet mintázatainak elmélyült vizsgálata, megértésének és reprodukálásának vágya feltárja a rejtett geometriákat, bonyolultabb harmóniákat, szabályok és szabálytalanságok finoman tapadó szövetét… A generatív formaképzés új lehetőségeket nyújt ezen mintázatok közelítéséhez, és soha nem látott formavariációk létrehozásához. A forma már nem transzformációk sorozatán át, tervezetten jön létre, hanem mintegy belső növekedés eredményeként szabadon definiált paraméterek és alkotói intuíciók szerint. Ez a formateremtés revolúciója.
A kiállítások – a fenti célkitűzések figyelembevételével – karakteres műveket mutatnak be a klasszikus geometria és transzformáció megannyi lehetőségéről, valamint az elemi úton már nem értelmezhető, parametrikusan generált formák kortárs alkalmazásáról. A Saás Kinga művészeti menedzser, galériavezető irányításával működő K.A.S. Galéria értő és támogató szakmai közeget biztosított a tárlatoknak és az azt kísérő programoknak, az alkotók és a közönség találkozását, eszmecseréjét lehetővé tevő záró eseményeknek, amelyek – a kurátori szándék szerint – túlmutatnak egy szokványos tárlatvezetésen. A vetített prezentációk és intenzív párbeszédek révén sokkal inkább alkotói ars poeticák megfogalmazása, a formaalkotás kapcsán született egyéni meglátások, technikai újítások, a formával és az anyaggal kapcsolatos személyes tapasztalatok élményszerű megosztása történik, és válik – nemcsak a látogatók, hanem az alkotók számára is – emlékezetes eseménnyé, fontos szakmai visszajelzéssé.
A 2024-es tavaszi tárlatot Szenes István Ybl Miklós-díjas belsőépítész, akadémikus nyitotta meg. A bemutatott művek a különleges formák és szokatlan, vagy akár meglepő funkcióik kapcsán alkotnak közös megközelítésű kiállítási anyagot. Lámpák, ékszerek, bútorok, belsőépítészeti elemek, designtárgyak, sőt hangszerek jelennek meg egymás mellett váratlan formai megoldásokkal. Az anyag tulajdonságait feltáró és kihasználó kísérletezésen, az alkotói kíváncsiságon alapuló formakutatások és a legmagasabb színvonalú megvalósítások teszik hitelessé ezeket az alkotásokat.
Albert Virág építész és Pongrácz Farkas formatervező alkotópáros merész formavilágú lámpáikkal már a korábbi kiállításon is bemutatkoztak, a formakutatás iránti elkötelezettségük és kísérletező attitűdjük miatt ismét felkérést kaptak a részvételre. Mind az anyaghasználat, mind a forma terén újraírják a beltéri lámpákkal kapcsolatos elképzeléseinket. Új dimenziókkal, elvárásokkal ruházzák fel világító tárgyaikat, melyek nemcsak meghatározó szereplőivé válnak az enteriőröknek, de különleges tulajdonságú anyagaik révén – például hangelnyelési képességükkel – akár a komfortérzet növelésében is közreműködhetnek. Idén Plümo és Plümo Wind lámpáikat állították ki, melyek a térben hajtott és hajlított sík lehetőségeivel játszanak. A technika egyszerűsége a formák harmóniájával és könnyed eleganciájával párosul.
Égi Marcell ötvösművész ékszerkollekciói első benyomásra mind a formavilág, mind az anyag, mind a készítési technológia tekintetében szokatlannak tűnhetnek. Az ékszerek digitális tervek alapján 3D-nyomtatással készülnek, alapanyaguk, a PLA, bőr- és természetbarát, lebomló anyag. A sorozatgyártás nyújtotta ismételhetőség érzetét azonban felülírja az alapformákba illesztett rozsdamentes acél- vagy ezüstelemek finom megmunkálása, a kész tárgyak minőségi utómunkája. A művész új kontextusba helyezi az ékszert, mely nemcsak a testen, használat közben, hanem levéve és „befogadó tárgyába” – tervezett foglalatába – helyezve az enteriőrben is tovább funkcionál, karakteres dísztárgyként, stílust meghatározó objektként él tovább a következő használatig. Az alkotó az Axis II., Parabox II., Noomi és Buoy I–II. kollekcióit mutatta be a kiállításon.
Finta Csaba és Pucsek Viktor formatervezők Bodor Ferenc hangtervező mester legmagasabb igényeket is kielégítő audiohangrendszereit párosítják az egyedi és forradalmian új formai irányokat követő berendezések külső megjelenésével. A tervezés és a manufakturális gyártás – a tökéletes funkcionális működés megtartása mellett – a széles spektrumon komponálható szín- és anyaghasználatot teszi lehetővé, biztosítva a design hangrendszer egyediségét és a befogadó enteriőrhöz hangolhatóságát.
Jermakov Katalin ötvösművész különleges formavilágú ékszereivel szintén szerepelt már tematikus programsorozatunk korábbi kiállításán. Jelen tárlaton a Budapesti Fesztiválzenekar felkérésére tervezett ékszersorozatát, valamint legújabb kollekcióit mutatta be. A hangszerek csigavonalaiból vagy a fülkagyló összetett formáiból inspirálódó ezüst ékszerek, melyek szabadon formált ívek és érzékien hullámzó hajlatok játékai, a zene és a forma közötti rejtett összefüggéseket teszik láthatóvá. Zenei témájú ékszerei mellett különösen érdekes formai kontrasztot mutatnak letisztult, geometrikus szerkesztettségű újabb kollekciói, melyek a formai összefüggések klasszikus, filozofikus világába vezetnek minket.
Koós Daniella formatervező Simple_45 ülőbútorai és HILO vázái ugyancsak a geometrikus formaképzés racionalitását, valamint a forma- és anyagkapcsolatok határán megvalósítható személyre szabhatóságot célozza meg. A bútor esetében a kocka és a természetes esésű textil – mint variálható ülőfelület – harmonikus együttese, az üvegtárgyak esetében a henger és kúp formák arányos-ritmikus variálása biztosítják a formák változatosságát, a tárgyak egyediségét.
Lublóy Zoltán keramikus, designer Classy váza kollekciója a porcelán mint anyag örökkévalóságát, de egyszersmind a porcelán mint tárgy törékenységét és mulandóságát állítja elénk allegorikus formában. A klasszikus formákat idéző fehér, minőségi porcelán szándékoltan töredezett és pontatlanul összeragasztott formában történő kiállítása mint gesztus, a tárgy funkcionális és esztétikai értékein túlmutató jelentést generál.
Mengyán András designer Improvizáció egy körre, illetve Mengyán Puzzle című művei az optikai és formai variábilitás lehetőségeire építenek. A geometrikusan felszabdalt térben szegmentáltan megjelenő színes alakzatok bonyolult téri összefüggéseket alkotnak. A matematikai tisztaságú vizuális logikai hálózat, és a generált térbeli puzzle mint játék egyszerre jelenik meg a műben.
Soltész Melinda üvegtervező iparművész FLOW fali üveg objektjei építészeti terekbe szánt alkotások. Az általában rideg és törékeny anyagként mutatkozó üveg a művész keze alatt élő, lágy matériává válik, felületén hullámok, interferenciák, fény- és energiasűrűsödések, kioltások keletkeznek, dinamika, játékosság, téri reflexiók jelennek meg.
Somogyi Sándor keramikus architektonikus formaképzésű Autonóm kerámia objektjei különleges erejű, képletszerűen letisztult alkotások. Az agyagba szabott geometrikus, finom egyensúlyokat kereső forma és a tökéletességig fejlesztett mázazási-égetési technika tűpontos találkozásai. Kompozíció és nemes felületkezelés. A kerámia révén anyagot nyert forma ünneplése.
Szentgyörgyi Szandra formatervező művész lámpákkal, középületekbe tervezett egyedi világítási objektekkel vett részt a kiállításon. Az építészeti terekbe illesztett különleges lámparendszerei érzékenyen reagálnak az enteriőr téri adottságaira, statikusságára vagy éppen áramló, kavargó energiáira. A szabad formainspirációk magas megvalósítási minőséggel párosulnak.
Üveges Péter fém-üveg gitárjai teljes mértékben új alapokra helyezik az elektromos húros hangszerek fogalmát, melyek történeti megjelenésükkor még nagyban hasonlítottak akusztikus testvéreikre. A hangszedés módjának változása tette lehetővé, hogy a hangszertest formája és anyaga elszakadjon a hagyományost megoldásoktól, és egyre nagyobb szabadságot engedjen a designereknek. A tervező mind szerkezeti, mind formai kötöttségek nélkül alkotja újjá a hangszert, megtartandónak csak a két pontot tekinti, mely közé a húr kifeszül, keze alatt minden más a formaalkotás és szerkezeti mérlegelés tárgyává, a szabad formatervezés terepévé válik.
A kiállító alkotók sorában utolsóként Zalavári József szobrászt, formatervező művészt mutatom be, aki Végtelen szimmetria, valamint Zalavári Morphemes című munkáival vett részt a kiállításon. A különböző absztrakt formavariációkat felvonultató Morfémák sorozatot gondolati szempontból a kiállítás letisztult összegzésének is tekinthetjük. A vékony rozsdamentes lemezekből vágott és hajlított, funkció nélküli geometrikus plasztikák úgy merednek a térben, mintegy egyszavas, tömör állítások a formaképzésről: metszés, kihajlás, takarás, érintkezés… Egy összetett nyelvi rendszer alapelemei… A végső formát a variációk végtelen tárházából a mérték és arány mentén választja ki és alkalmazza az alkotó szellem.
Sebestény Ferenc
építész, egyetemi docens
Fotók:
- Jermakov Katalin: BFZ kollekció 2. (Fotó: Varga Gábor György)
- Jermakov Katalin: BFZ kollekció 3. (Fotó: Varga Gábor György)
- Somogyi Sándor: Autonóm kerámia objekt 3. (Fotó: Somogyi Sándor)
- Somogyi Sándor: Autonóm kerámia objekt 2. (Fotó: Somogyi Sándor)
- Finisszázs prezentáció: Albert Virág és Pongrácz Farkas (Fotó: Sebestény Boróka)
- Finisszázs prezentáció: Jermakov Katalin (Fotó: Sebestény Boróka)
- Finisszázs prezentáció: Égi Marcell (Fotó: Sebestény Boróka)
- Finisszázs prezentáció: Üveges Péter (Fotó: Sebestény Boróka)
- Finisszázs prezentáció: Somogyi Sándor (Fotó: Sebestény Boróka)
- Finisszázs prezentáció: Zalavári József (Fotó: Sebestény Boróka)
- Finisszázs prezentáció: Sebestény Ferenc (Fotó: Sebestény Boróka)
- Megnyitó (ballról jobbra): Lublóy Zoltán, Jermakov Katalin, Somogyi Sándor, Szentgyörgyi Szandra, Soltész Melinda, Sebestény Ferenc, Szenes István (Fotó: Szűcs László)
- Megnyitó beszédet mond Szenes István belsőépítész (Fotó: Szűcs László)
- Megnyitó: 2024. március 6. (Fotó: Szűcs László)
- Mengyán András a megnyitón a Mengyán Puzzle-lel (Fotó: Szűcs László)